9 Nyíl

Szombaton elkezdődik a BDO-világbajnokság is

2016. január 02. 13:00 - Denis Potvin

Ahogy azt beköszönő posztunkban írtuk, igyekszünk a sportág hazai és nemzetközi versenyeinek ütőerén rajta tartani a kezünket. Így a PDC-vb elődöntői mellett fél szemünkkel Frimley Green felé is figyelünk, a Lakeside Country Clubban szombaton nyolc meccsel elkezdődik a BDO (British Darts Organisation) világbajnoksága, amely a 39. lesz a sorban.

A PDC-hez hasonlóan előselejtezők lesznek, majd 40 versenyző vág neki a tornának. Nyolc párban előselejtezőket rendeznek a 32-es táblára jutáshoz. A férfiak mellett a nőknek és az ifjúságiaknak is rendeznek versenyt. A pénzdíj 339 ezer font lesz, amelyből a férfi győztes száz ezret vihet haza.js54247267.jpg

A torna első számú kiemeltje a most 45 éves Glen Durrant lesz (a képen), aki a tavalyi vb-n az elődöntőig jutott, 2015-ben World Masterst és a Zuiderduin Masters nyerte meg. A tavalyi vb-t az akkor negyedik helyre rangsorolt Scott Mitchell nyerte meg, a döntőben Martin Adamset győzte le 7-6-ra.

Az idei vb-n a szokásos brit (angol, skót, walesi) és holland dartsosok mellett belga, lett, litván, kanadai, japán, ausztrál, svéd, görög és amerikai indulók is lesznek. A tornáról a Eurosport2 tudósít majd. A mai programot 15:30-tól tűzi programjára a csatorna. Ott is, és természetesen itt nálunk is folyamatosan beszámolunk a versenyekről.

A szombati program (vastagon kiemelve a férfi verseny)

14.00: Jim Williams (walesi, 12.)–Tony O'Shea (angol) (1. forduló)

15.30: Lisa Ashton (angol, 1.)–Paula Jacklin (angol)

16.00: Craig Caldwell (új-zélandi)–Alan Soutar (skót) (selejtező)

17.30: Darryl Fitton (angol, 7.)–Dennis Harbour (angol) (1. forduló)

19.30: Larry Butler (amerikai)–James Hurrell (angol) (selejtező)

20.45: Anastasia Dobromyslova (orosz, 5.)–Anca Zijlstra (holland)

21.15: Matthew Medhurst (holland)–Jeff Smith (kanadai) (selejtező)

22.30: Glen Durrant (angol, 1.)–Dean Reynolds (walesi) (1. forduló)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr778225194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása