9 Nyíl

Penge még mindig lendületben

2016. február 29. 09:57 - II. János Pál

Székely Penge Pál sikeresen abszolválta a 2016-os Magyar Nemzeti Bajnokság második fordulóját is. Az egész napos stabil és jó játékával a 2015-ös magyar bajnok egyenes úton halad a címvédés felé, hiszen a Bajnokság első forulóját is megnyerte. A nők között Czipó Vivien remekelt. Részletek a hajtás után.

img_8354_500.jpg 

Székely Pali az elmúlt fél évben rendkívül jó formában van, a szombati fordulón sem tudta megállítani senki. Pali a 32 között a dömsödi Eisenhoffer Andrást  győzte le 6-4-re, majd győri Tóth Józseffel ért el hasonló eredményt. A negyeddöntőt a pécsi Ádám Zsolttal játszotta, amit a két nyert szettig tartó küzdelemben 2-0-ra hozott is. Az elődöntőben a 2014-es magyar bajnok, Takács Gábor várta, aki a negyeddöntőben a PSC ászát, Melisek Zsoltot búcsúztatta 2-0-ra. . A minőséget nem nélkülöző mérkőzésen végül Pali jutott a döntőbe 2-1-es (3-1, 2-3, 3-0) győzelemmel. Pali az elődöntőben 82,11-es, Gabi 79-es átlagot dobott. 

A másik ágról a győri kiválóság, Rucska József menetelt a döntőbe. A 32-között Józsi a darányi Péter Józsefet 6-0-ra, majd Szabados Attilát (PSC) 6-3-ra győzte le a 8 közé kerülésért. A negyeddöntőt a Sport DC ifjú tehetségét, Kovács Patrikot küldte haza 2-0-ra. Az elődöntőt Bezzeg Nándorral, a többszörös magyar bajnok, és év játékosával vívta. A döntőbe végül Józsi jutott 2-1-el (2-3, 3-1, 3-1) és 80,87-es átlaggal, míg Nándinak 80,72 volt a neve mellé írva.

A döntőben nem kímélték egymást a játékosok, ám végül a forduló-győzelem ismét Székely Palié lett. Ebben a remek döntőben mindketten 4-4 darab maximumot dobtak, Pali első 9 nyilas átlaga 101,28, háromnyilas átlaga 92,96 lett, de a győri sem szégyenkezhetett, hiszen az első 9 nyila 96,08, a háromnyilas átlaga 87,46 volt. A döntő végkimenetele 3-0 Pengének (3-2,3-0,3-2).

A nők versenyében Czipó Vivien (Sport DC) bizonyult a legjobbnak, aki a negyeddöntőben a másik Sport DC-s tehetséget, Neumajer Kittit (6-0), majd az elődöntőben a Wekerlei BSE rutinos versenyzőjét, Harsányi Enikőt (6-2) búcsúztatta. A döntőben hazánk másik kiváló játékosa, Fekete Nóra (DÖ-MIK DC) várta, aki az előző forduló győztesét, a Sport DC-s Kiss Viktóriát (6-3) győzte le a negyeddöntőben, majd a győri Wachter Nikolettet (6-5) az elődöntőben. A döntőt Vivien végül 7-3-ra húzta be, 61,21-es átlaggal, Nóri 57,67-es átlaga ellenében.

Ezen a fordulón is rendkívül sokan próbáltak szerencsét, szám szerint a férfiaknál 194, a nőknél 22 nevező volt.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr518426198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása