9 Nyíl

Párosban szép az élet – A PDC World Cup of Darts története dióhéjban

2016. május 31. 08:58 - Denis Potvin

Füzi István Ádám

Csütörtökön, Frankfurtban rendezik a World Cup of Darts 2016-os versenyeit. Kiemelten foglalkozunk az eseménnyel és magáról, a Thaiföld elleni találkozóról kenyéradó gazdánk, az Index.hu oldalán is foglalkozunk. Hétfőn megismerkedhettünk azzal a két, kimondhatatlan nevű thaiföldi sráccal, akik reményeink szerint nem törnek borsót Bezzeg Nándiék orra alá. Most pedig a 9nyil Mikes Kelemenje, kedvenc történetírónk eleveníti fel a torna eddigi históriáját. Fogadjátok ezt is az utóbbi időben tapasztalt, kiemelt szeretettel és figyelemmel. Frankfurt, jövünk!

 

12871488_533346813515640_7841323216550187248_n.jpg

Ezen a héten rendeznek egy olyan versenyt, amely – mondhatnánk divatos kifejezéssel – még csak gyerekcipőben jár.

Bár ez a megfogalmazás nem annyira fedi a valóságot, hiszen mégiscsak egy olyan rendezvényről beszélünk, amely a világ minden dartsot kedvelő nemzetét meg tudja mozgatni, és fantasztikus hangulatot képes kovácsolni mind a helyszíni nézők, mind pedig a televízió előtt ülők között is.

De hogyan is jött az ötlet?

A válaszhoz kicsit vissza kell utaznunk az időben, úgy hét esztendőt.

2009. december 5-én került sor a PDC berkein belül az első ilyen páros megmérettetésre, amit különlegességnek szántak, mivel egy meccsről volt szó, mégpedig a Jocky Wilsonról elnevezett trófea elnyeréséért. Ezért a címért az angol (Phil Taylor - James Wade) és a skót válogatott (Robert Thornton – Gary Anderson) csapott össze egymással, és egy elég sima mérkőzésen 6-0 arányban az angolok győzedelmeskedtek, így övék lett a kupa.

Ezek után Barry Hearn, a PDC elnöke bejelentette, hogy fel akarja vásárolni a BDO-t, és 2 millió angol fontot akar beleinvesztálni az amatőr dartsba azzal a céllal, hogy egyesítse a szigetország két nagy dartsos szervezetét, de a BDO elutasította az ajánlatát, így meghiúsult a vételi szándék. Ekkor úgy döntöttek, hogy 2010-től három új versenyt indítanak el a PDC-n belül, ezek egyike lett a World Cup of Darts, amely tulajdonképpen nem volt más, mint a Jocky Wilson Kupa kicsivel továbbgondolt változata.

2010-ben került megrendezésre az első páros vb Angliában, ahol a nyolc kiemelt ország mellett tizenhat nemzet vett még részt, vagyis az első versenyen összesen 24 ország képviseltette magát. A nyolc kiemelt a második körben kapcsolódott be, a többi 16 ország pedig már az első fordulóban szembe került egymással. A győztes nyolcas az esti körben már a kiemeltek ellen játszott, majd az ottani győzteseket két négyes csoportba sorolták, ahol körmérkőzésekkel döntötték el, kik játsszák az elődöntőket. Az A csoportból Hollandia és Ausztrália, a B csoportból pedig Wales és Spanyolország jutottak tovább. Az elődöntőben Hollandia simán verte Spanyolországot 4-0-ra, a walesiek viszont csak hirtelen halálban tudták felülmúlni az ausztrálokat, így az első kiírásban holland-walesi döntőt rendeztek. Az egyéni meccseket mindenki megnyerte, így a páros döntött, ebben pedig a hollandok voltak jobbak, így 4-2-vel a Raymond Van Barneveld - Co Stompé összetételű Oranje nyerte az első páros címet, a Mark Webster – Barrie Bates kettős ellen.

2011-ben kimaradt a rendezvény, ám 2012-től kezdve minden évben megrendezték a tornát. Viszont innentől kezdve már nem Anglia, hanem Németország adott (és ad a mai napig) otthont a versenynek. A torna rendszerét is átalakították, megszűnt a csoport szerinti beosztás, átvariálták a mérkőzések hosszát is, így próbálták meg izgalmasabbá tenni a találkozókat. Ezen a tornán is 24 ország indult, ugyanúgy nyolc kiemelttel, mint 2010-ben, akik megint csak a második fordulóban csatlakoztak a versenyhez. Ebben az évben az ausztrálok (Simon Withlock – Paul Nicholson) és az angolok (Phil Taylor – Adrian Lewis) kerültek össze a döntőben, ahol ismét a hirtelen halál döntött, ezúttal az angolok javára.

2013-ban megint visszatértek a csoportbeosztáshoz, ám ezúttal a nyolc kiemeltet is beosztották, így nem vártak a második fordulóig, hogy ott csatlakozzanak. A nyolc hármas csoportból – körmeccsek után - az első kettő jutott tovább, így jött össze a legjobb 16, ahonnan már egyenes kieséses szakasz volt. A döntőt ebben az évben is az angolok nyerték, ezúttal egy kicsit simábban, mint az előző évben. A szenvedő fél ezúttal a Huybrechts tesókat tömörítő Belgium volt, akik 3-1 arányban maradtak alul a Taylor-Lewis kettős ellen.

A következő évben ismételten módosították a lebonyolítási struktúrát. Első körben 24 csapatról 32-re emelték a résztvevő országok számát, majd nyolcról tizenhatra emelték a kiemelteket, végül pedig újra eltörölték a csoportbeosztást, így megint egy mérkőzés döntött a továbbjutó kilétéről. Ebben az évben ismét az angolok kerültek a döntőbe, ám ezúttal beleszaladtak egy sima 3-0-s vereségbe a Raymond Van Barneveld – Michael Van Gerwen összetételű holland válogatott ellen.

A tavalyi esztendő nem hozott semmi változást a rendszerben, ugyanis a 2014-es rendezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért nem is kellett megbolygatni. A döntőben ezúttal megismétlődött a 2009-es Jocky Wilson kupa döntője, vagyis újra az angol válogatott diadalmaskodott 3-2 arányban a Gary Anderson – Peter Wright összetételű skót nemzeti csapat ellen.

englands-adrian-lewis-phil-taylor-bwin-world-cup-of-darts-champions-lawrence-lustig-pdc_1otu12nmq5gzp1u8aua1cdndo4_1.jpg

Ennyi általános tudnivaló után nézzük meg, hogy a magyar csapat mióta van jelen, és milyen eredményeket ért el a világbajnokságokon.

Először 2012-ben jelent meg a magyar csapat a páros vb-n, mégpedig a Bezzeg Nándor-Kaufmann Krisztián kettős által képviseltük hazánkat a tornán. Az első körben a szintén nem kiemelt kanadai csapatot (John Part – Ken MacNeil) kaptuk meg, és egy változatos meccsen (3-3-ig fej-fej mellett haladtunk) – John Part rutinjának köszönhetően – 5-3-as vereséget szenvedtünk, és sajnos az első körben búcsúztunk is.

2013-ban Bezzeg Nándor ezúttal Mészáros Zsolt társaságában próbálta meg öregbíteni a magyar darts hírét. A nyolcadik csoportba kaptak besorolást, ellenfeleik pedig a belgák (Kim és Ronnie Huybrechts), valamint az északírek (Micky Mansell és Brendan Dolan) voltak. A csoport sajnos papírforma szerint alakult, sima 5-0-s vereség a belgáktól, és 5-2-es zakó az északírektől, így két vereséggel zártuk a csoportot, és így ki is estünk.

2014-ben Nándi társa ismét Béka volt, az első körben pedig a 16. kiemelt amerikai csapat ellen (Darin Young és Larry Butler) kellett felvennünk a kesztyűt. A küldetés sajnos ezúttal sem sikerült, egyetlen leget tudtunk nyerni csak ellenük, így 5-1-el megint hamar elköszöntünk a további küzdelmektől.

gary-anderson-peter-wright-scotland-world-cup-of-darts_3314543.jpg

A tavalyi év már szerencsére több sikerrel kecsegtetett. Bezzeg Nándor ezúttal a 2014-es magyar bajnok, Takács Gábor személyében találta meg a párját, a magyar válogatott pedig ezúttal a 15. kiemelt Svédországot (Magnus Caris – Daniel Larsson) kapta ellenfélként. 2-2-ig együtt haladt a két gárda, ám onnantól kezdve a magyarok állva hagyták a svédeket, többek között Taki 177-es kerekítésével, és tökéletes kiszállózással 5-2-re győztünk, ezzel pedig első alkalommal jutottunk tovább a második fordulóba, ahol a későbbi döntős, és 2. kiemelt skótokba futottunk bele. Nándor 4-2-re kapott ki a Gary Andersontól, Taki pedig 4-0-ra maradt alul Peter Wright ellen, de már ez is sporttörténelmi tett volt a magyaroktól, hogy sikerült továbbmenniük a második körbe.

Ebben az évben pedig Bezzeg Nándor oldalán a fiatal és tehetséges Kovács Patrik szerepel majd a magyar válogatottban. Eddig szerencsés volt számunkra Fortuna, mivel a thaiföldi válogatottat kaptuk ellenfélül. Remélhetőleg a második forduló megint borítékolható lesz...de talán még a harmadik is? Majd csütörtök este, nyolc órakor kiderül, amikor újra felhangzik a szokásos mondat: Hungary to throw first, Game on!!!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr208761124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása