9 Nyíl

Glen Durrant és Deta Hedman nyerte az England Opent

2016. június 30. 10:42 - adam_f

Hírek a BDO házatájáról

Június 18-án került megrendezésre Selsey-ben a már hagyományosnak mondható England Open, ahol a férfiak mezőnyében a Cleveland képviseletében pályára lépő Glen Durrant diadalmaskodott, míg a hölgyek között az oxfordi színekben induló Deta Hedman hódította el a címet.

Durrant ezen a versenyen sem talált legyőzőre. Mindvégig kiegyensúlyozott formában játszott, csoportgyőztesként jutott a 32 közé, ahol szintén nem tudták megállítani, így végül megérdemelten nyerte a férfiak küzdelmét, a döntőben a londoni színekben induló Conan Whitehead-et legyőzve, 6-3 arányban.

 

durr.jpg

 

A hölgyeknél is ugyanez volt elmondható Deta Hedman teljesítményéről. Csoportgyőztesként jutott a 32-be, ahol ugyan voltak szoros mérkőzései (például Josie Paterson, vagy éppen Anasztaszija Dobromiszlova ellen), de a jobb koncentrációnak köszönhetően ő jött ki jobban ezekből a helyzetekből is, így egészen a döntőig menetelt, ahol magabiztos játékkal győzte le 5-2-re a holland Aileen de Graaf-ot, így 2016-ban Hedman emelhette magasba az England Open trófeáját.

 

deta101.PNG

 

A beszámolóhoz hozzátartozik persze az, hogy a többi versenyszámban is avattak győzteseket. A férfi párosok között a Darius Labanauskas - Madars Razma litván kettős diadalmaskodott, a hölgyeknél pedig a Lorraine Winstanley - Anasztaszija Dobromiszlova páros győzedelmeskedett. A nemzeti bajnokságban a férfiaknál Gary Robson, a nőknél pedig újfent Deta Hedman lett a végső győztes. Az ifjúsági kategóriában a lányok küzdelmét Beau Greaves, a fiúkét pedig Alex Gurr nyerte.

Ha valaki netalántán az összes eredményre kíváncsi lenne, ezen az oldalon megtekintheti őket.

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr898852772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása