9 Nyíl

Vigyázz, Darány! Támadnak a magyarok nyilai!

2016. július 01. 17:30 - adam_f

Steel Nemzeti Bajnokság - 5. forduló (beharangozó)

Ezen a hétvégén Darányban gyülekeznek a darts magyar élvonalának férfi és női játékosai, hogy megküzdjenek egymással a végső győzelemért. Mi pedig igyekszünk minden segítséget és lehetőséget megadni a kedves olvasóknak, hogy a legfontosabb eseményeket és mérkőzéseket követni tudják. Fogadjátok szeretettel ezt a - jó kis hétvégi versenyre hangoló - posztot.

daranyposzter.jpg

 

Szóval, ahogy az egész országban elterjedt mondás is tartja: "Irány Darány!" - legalábbis most a hétvégén. Az alig több, mint 1000 főt számláló, Somogy megyei település ad otthont ugyanis a Steel Nemzeti Bajnokság 5. fordulójának, ahol talán - a férfiak mezőnyében legalábbis - bajnoki címvédésnek is tanúi lehetünk, ugyanis Székely "Penge" Pál egy újabb győzelem esetén - 2015 után - ebben az évben is behúzhatja a steel egyéni bajnokság abszolút első helyét. Penge ebben az évben is nagyon kiegyensúlyozottan játszik, nagyon jól dobálja a nyilakat, és azzal, hogy immáron profiként áll a tábla elé, még nagyobb motivációt és lendületet adhat a játékának. 

A hölgyek között természetesen mindenki Czipó Vivient tartja a legesélyesebbnek a végső győzelemre, mivel Ihász Vera már ebben az évben a férfiak között versenyez. Vivi az előző - győri - fordulóban nem játszott döntőt, ám most biztos mindent megtesz azért, hogy újra ott legyen a végső kettőben. Emellett persze meg kell említeni azt is, hogy ő most az Ifjúsági EB-re is teljes erőbedobással készül társával, Neumajer Kittivel, valamint a tartaléknak behívott - a helyi egyesületet erősítő - Bokor Boglárkával együtt, aki a múlt hétvégén nagyszerű játékkal nyerte meg a bécsi Austrian Open-en az ifi lányok küzdelmét. Bogi ebben az évben már játszott női döntőt a bajnokságban, úgyhogy neki is meglehet a lehetősége arra, hogy beleszóljon a végső csatába.

Akkor jöjjenek is a táblabeosztások. Elsőként a férfiaké:

1_2.jpg

2_1.jpg

3.jpg

4.jpg

5.jpg

6.jpg

 

Ez pedig a hölgyek sorsolása:

noi.jpg

 

Ha valaki esetleg az Interneten keresztül szeretné követni az elődöntők és a döntők küzdelmeit, annak szeretettel ajánljuk figyelmébe a DartsOnline csatornáját, ahol nagyszerű és szakszerű kommentátorok tolmácsolásában élvezhetjük a mérkőzéseket. A közvetítés előreláthatóan a késő délutáni, illetve kora esti órákban kezdődik majd el.

Végül pedig, hogy egy kis kedvet csináljunk nektek a hétvégéhez, íme a Steel Nemzeti Bajnokság 4. fordulójának mérkőzései. Érdemes végignézni őket. 

Mindenkinek jó játékot, jó szurkolást kívánok a hétvégére, és remélhetőleg itt is úgy fog zúgni a "Hajrá, magyarok", mint ahogy az elmúlt két hétben, Franciaországban is hallottuk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr448860052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása