9 Nyíl

Holland hengerlés Blackpoolban

2016. július 24. 22:18 - adam_f

BetVictor World Matchplay - A döntő

Egy fantasztikus mérkőzés után ezúttal a holland világelső, Michael Van Gerwen emelhette magasba a World Matchplay trófeáját, legyőzte a sorozat tizenötszörös bajnokát, az angolok nagy kedvencét, Phil Taylort. Mind a ketten nagyon erős játékot mutattak be, de a brékek és a kiszállók ezúttal a holland oldalára álltak. Részletek lejjebb.

final.jpg

Michael Van Gerwen - Phil Taylor: 18-10

A két úriember 53. hivatalos összecsapását - Kirk Bevins játékvezetésével - az angol versenyző kezdte el, aki hamar oda is pörkölt a holland ogrénak. Kilenc nyíl után (egy 180-al fűszerezve), már kiszállón volt, hogy aztán még öt nyíl eldobása után megszerezze a vezetést. A holland ezután összeszedte magát, és a sorozatos tömegeknek köszönhetően 70-ről egyenlített, bár Taylor ebben a körben sem dobott rosszul, és ezt MvG is látta (az arca sok mindent elárult). Sajnos ezután Taylor kicsit megakadt, ezt pedig a holland ki is használta egy 77-es out keretében (1-2), hogy aztán a negyedik legben eljusson hat tökéletes nyílig. A kilences nem jött össze, de a 10 nyilast már nem hagyta ki. Taylor azonban nem adta fel, és egy 177-es dobás után bullal fejezte be az ötödik kört (2-3).

coj1dkfw8aaj_um.jpg

A következő etap megint a hollandról szólt. Nagyszerű játékkal húzta be a hatodik leget, és ezzel már kettő volt a különbség. Az öreg azonban nem hagyta magát, ragadt a hollandra, és végül 16-ról megint egyre faragta a különbséget, ám MvG hamar visszaállította a kettőt, és ez a hullámvasút csak ment és ment tovább, mert a kilencediket megint Taylor papa húzta be egy 32-es csekkel (4-5), a tizediket pedig újfent a holland, így a második kört 6-4-es MvG vezetéssel zárták.

Tíz kör után Taylor rajtolt, de a holland gyorsan dobott egy 180-ast, hogy presszionálja Mr. Powert, és 65-öt hagyott magának. Taylor 140-ről csak 59-ig jutott, MvG pedig háromra növelte az előnyét (7-4). Taylor tudta, hogy csak a brékkel tud közelebb kerülni, ezért mindent el is követett, de a kopasz durván dobált, úgy repkedtek a 180-ak, hogy már nem tudtam hová kapkodni a fejem. Hozzá is csapott gyorsan kettőt a héthez, így már 9-4 volt oda. És az űrdarts csak folytatódott tovább. A holland géppuskához hasonlóan ürítette a tárat, hogy aztán 63-ról cseréljen lőszert (10-4). Taylor sajna nem tudta tartani az iramot, nem feküdtek a dobásai sem, így MvG 11-4-es vezetése mellett mentek szünetre.

cojvh7jwgaav-n5.jpg

A következő etapot megint az angol kezdte jobban: sok sikertelen lehetőség után végre brékelni tudta ellenfelét, ám ez csak akkor is ért valamit, ha a saját játékát is be tudja húzni. Jól is kezdte a leget, dobott egy 177-est is, de a végén megint csak a kopasz nevetett (5-12). Ám Taylor nem omlott össze, hanem gyorsan visszabrékelte a hollandot, majd végre elővette a rutint, és egy 11 nyilas körrel ismét faragott egyet a hátrányból (7-12). MvG azonban a tizedik maximuma után, 73-ról kiszállva hatleges előnnyel mehetett pihenni (7-13). A holland 104,04-es átlaggal dobta a nyilait (mellé jár még egy 61,9%-os kiszállózás is), míg Mr. Power is hozta a 100-as átlagot, ám neki eddig csak négy 180-as jött össze, és sajna a kiszállókkal sem remekelt eddig (7/18 - 38,89%).

A kérdés az volt, hogy Taylor képes lesz-e megújulni. Válasz gyanánt az öreg nagyon bekezdett: 180, 140 és 92 után már 89-en volt, és kapásból egy 12 nyilas körrel indított (8-13). A holland fejében ekkor nagy lehetett a kavar, mert két 60-as kör után tudott megint csak maximumot dobni, ám ezt még megfejelte egy 177-es körrel is, ez pedig már elég is volt neki az out-hoz (8-14). Szerencsére Taylor sem volt még álmos (gondolom, nem is akart még hazasietni), igyekezett is becsülettel a holland után (180, 100), ám ezúttal sem volt szerencséje, MvG 32-ről boom-olt, és már csak háromra volt a végső győzelemtől. Taylor papa arcán továbbra is az elszántságot láthattuk, csak ment tovább a holland után, és végül 130-ról - brilliánsan megoldva a kiszállót - be is húzta a játékot. Sőt, a következő kör képlete szerint: 140, 180, 100 és 81 - azaz egy 12 nyilas után Taylor ötre jött fel. A két utolsó játék azt sugallta nekünk, hogy talán még lesz visszaút a 15-szörös Matchplay győztes számára.

És Taylor ott folytatta, ahol abbahagyta. Jöttek tőle a nagy körök, miközben a holland csendben araszolt lefelé, egészen 36-ig. Taylor ekkor egy 177-es dobással 34-re ért, de MvG kidobta a D18-at, majd a következőben - egy sikertelen 121-es Taylor kísérlet után - a 25-öt is, így már csak egyre került a végső sikertől. És ha már ott volt, akkor nem hibázott, hanem behúzta a 18., egyben győztes leget is.

coj5qjrwiaaghnv.jpg

Ezen az estén tehát nem volt kérdés, hogy ki volt a jobb. A holland kopasz világelső emberfeletti játékot produkálva szerezte meg a 2016-os World Matchplay trófeáját, de ettől még megemeljük kalapunkat Mr. Phil "The Power" Taylor előtt is, aki még 55 évesen is úgy játszik, mint ahogy senki más. Úgy gondolom, hogy a mai estétől eltekintve még mindig ő a darts legnagyobbja, a közönség kedvence, valamint a "sportág nagy, és színes egyénisége". Köszönjük ezt a nagy estét, köszönjük ezt a nagy meccset! Thank You, Blackpool!

coj7nonwgaaorub.jpg

 

 

 

1 komment
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr148911784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács István1234 2016.07.25. 07:49:06

ez várható volt, de a 4 break elég tetemes különbség..
ennyivel jobb Mighty és ennyire berozsdásodott Phil-papa :/

viszont pl amit ezalatt a video alatt művelnek a MvG fanok:

www.youtube.com/watch?v=X-f210vcyyw

az elég szánalmas

értem én, hogy szerintük ő az Isten, de elgondolkodhatnának hol lenne a kedvencük és egyáltalán a darts sport Phil the POWER Taylor nélkül...
süti beállítások módosítása