9 Nyíl

Gerwen–Barney döntő? Ilyen is régen volt

2016. augusztus 26. 16:37 - Denis Potvin

Igen. És simán összejöhet a PDC World Series utolsó állomásán, amelyet Perth-ben rendeztek. A két holland nagy csatában, de bejutott a Perth Darts Series döntőjébe és ilyen rangos torna fináléjában legutóbb 2015. február 1-én, a The Masters döntőjében találkoztak, amit a kopasz 11-6-ra nyert meg. Persze, ehhez még lesz egy-két szava Dave Chisnall-nak és Peter Wright-nak, aki a perthi hétvége hősét, a Phil Taylort leiskolázó Corey Cadbyt győzött le, alaposan, magabiztosan. Ezek voltak a negyeddöntők. Olvassátok, nézzétek!

cqyvrppxeaafkiu.jpg

Az estét (mármint az ausztrál estét) Adrian Lewis és Raymond van Barneveld meccse nyitotta. Ez pedig a hollandnak sikerült jobban. Igaz 2-0 után Lewis egy 116-os kiszállóval jelezte, hogy a pályán, vagyis a dobogón van ő is, sőt aztán egy 48-D20-as checkout, majd a hatodik leg végén 4-2-es vezetés és 100-as átlag még ennél is többet sejtetett. De Barney megálljt parancsolt, három leget nyert egymás után és a szokásos nyugodt, laza stílusában verte be a 121-es kiszállót és 5-4-re vezetett.

Innentől tényleg fej-fej mellett haladtak. Lewis 13 nyilasa 5-5-öt ért, majd Barney is produkált még egy 116-os kiszállót és máris 7-6-ra vezetett. Onnantól Lewis csak figyelte a holland árnyékát, egyenlítés közelébe sem tudott kerülni, így végül Barneveld egy Lewisnál gyengébb átlaggal, de sokkal jobb kiszállókkal 10-8-ra nyert.

Adrian Lewis 8-10 Raymond van Barneveld
15 100+ 28
12 140+ 13
4 170+ 0
4 180 4
101.64 Average 101.34
116 High Finish 121
8/17  47.06% Checkout % 10/15  66.67

 

A második negyeddöntő főszereplője Michael van Gerwen és James Wade volt. Abból a szempontból látványos volt ez a meccs is, hogy hihetetlen szoros volt, hiszen két legnyi előny egyik dartsosnál sem volt a meccs során. Hol a holland, hol pedig Wade húzott el ennyivel. Van Gerwen egy 100-as kiszállóval ijesztgetett az elején, de 2-0 után Wade briliáns játékkal négy leget nyert egymás után. Volt közte egy 130-as, a végén bull checkout és egy 97-es kiszálló is. Aztán megint a holland, négy nyert leg és 6-6, onnan aztán nem engedte el a meccset. Van Gerwen 9-7-nél elrontott 76-os kiszállót, míg 9-8-nál Wade ráment T20 és T18 után a bullra, de ez meg neki nem jött össze. Így is fantasztikus meccs volt. Michael van Gerwen nyert 10-8-ra.

Michael van Gerwen 10-8 James Wade
18 100+ 22
12 140+ 20
0 170+ 0
8 180 4
98.96 Average 99.25
100 High Finish 130
10/23  43.48% Checkout % 8/22  36.36%

 

És akkor jött az addigi „legsimább” meccs. Ez csak arra értendő, hogy Dave Chisnall három leg előnnyel győzte le az aktuális világbajnokot, Gary Andersont, de ez a találkozó is hihetetlen szoros volt. Anderson a negyedik legben dobta meg a legmagasabb kiszállóját (99), ezzel volt akkor 2-2, aztán a skót már 5-3-ra is elment, de valahol a találkozó lélektanilag ott dőlhetett el, amikor a 10. legben Andersonnak nem sikerült 160-ról kiszállnia, Chizzy 7-5-re ment el és neki meg sikerült 160-ról befejezni a leget. Ezzel vezetett 8-5-re. Anderson még 8-7-re feljött, de onnan már Chizzy volt a terep és a továbbjutás.

cqyghh8weaa0hpv.jpg

Gary Anderson 7-10 Dave Chisnall
32 100+ 26
10 140+ 9
1 170+ 0
2 180 4
97.50 Average 95.95
99 High Finish 160
7/12  58.33 Checkout % 10/17  58.82%

 

És következett a meglepetésember, Corey Cadby, aki óriási meglepetésre kiütötte az előző napon, minden bizonnyal Perth-be csak nyaralni érkező Phil Taylort. Ráadásul az ellen a Peter Wright ellen folytatta, akinek az első körben igen csak ingott a léc. Aztán gyorsan kiderült, a fák nem nőnek az égig. Wright egy 132-es, bullos kiszállóval sokkolt, majd mire a fiatal ausztrál felemelte a fejét, már 5-0 volt a skótnak. Cadby azért megmutatta, nem volt véletlen a Taylor elleni siker, a hatodik leget egy 127-es kiszállóval zárta, amire a nagyon sportszerű Wright is elismerően reagált és gratulált. Ez csak fellángolás volt ezúttal Cadby részéről, aki véleményem szerint már élete élményén így is túl van. Ami, erejéből tellett, megtette. Még egy leget nyert és nagy ünneplést kapott. Nem csak a hazai közönségtől, hanem Peter Wright-tól is, ami bizony az igazi elismerés.Már csak az a 109-es átlag feletti. Na az aztán tényleg.

cqyqxuoweaaggj-.jpg

Corey Cadby 2-10 Peter Wright
10 100+ 18
10 140+ 8
1 170+ 0
6 180 7
109.57 Average 109.83
127 High Finish 132
2/4  50% Checkout % 10/20  50%

 

Szombaton Chisnall–van Barneveld és van Gerwen–Wright elődöntők lesznek. Még a végén akár egy holland házidöntő is összejöhet. Meglátjuk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9611654082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása