9 Nyíl

A "Penge" végighasított Kiskőrösön is, Fekete-nap a női mezőnyben

2016. október 02. 23:56 - adam_f

Steel Nemzeti Bajnokság - 7. forduló, Kiskőrös (összefoglaló)

A Steel Nemzeti Bajnokság utolsó, kiskőrösi fordulója előtt már eldőlt az a kérdés, hogy Székely "Penge" Pál, a Soul DC versenyzője, immáron másodszor sem talált legyőzőre a férfiak mezőnyében. Ettől függetlenül Penge jött, látott, és nagyon kiegyensúlyozott játékkal megnyerte az utolsó fordulót is. A hölgyeknél pedig az Ihász Veronika utáni éra első bajnoki címét a dömsödiek versenyzője, Fekete Nóra szerezte meg. Ám, hogy miként, arról bővebben lejjebb olvashattok.

kiskoros.jpg

A férfiak mezőnyében szoros hajrát hozott a verseny, ám akadt egy kakukktojás is a helyezettek között, ugyanis Ihász Veronika - színvonalas játékot bemutatva - be tudott furakodni a férfiak közé, és végül az ötödik helyen végzett, ezzel pedig legjobb eredményét érte el ebben az évben, a férfiak mezőnyében. Az elődöntőkben is nagyon jó játékot láthatott a publikum, amely meccseket már a Petőfi Művelődési Ház színpadán játszottak le. Az első körben Penge és a Sport DC-s Mester Zoltán feszült egymásnak. Zoli az első szettben ráijesztett a bajnokra, és nagyon hamar kétleges előnyhöz jutott, ám Penge hamar magához tért a kezdeti sokkból, és zsinórban hatot nyerve nagyon simán jutott a döntőbe, ahol ellenfele a Takács Gábor (DÖ-MIK DC) és Strbik Péter (Sport DC) találkozó résztvevői közül került ki. Takira már nagyon ráfért egy kis sikerélmény, míg Strbik Peti a múltkor nagyon jó játékkal nyerte a szekszárdi fordulót, és most sem kezdett rosszul, mivel az első szettben hamar vezetést szerzett, és még Taki fordítása után is vissza tudott jönni, de a rutinos magyar bajnok végül elhappolta az első szettet. A másodikban tulajdonképpen ugyanez a forgatókönyv játszódott le, így Takács Gábornak sikerült a döntőbe jutás.

A döntőben tehát a mostani és a 2014-es magyar bajnok feszült egymásnak, és Penge hamar meg is mutatta, hogy nagyon ihletett formában dobál mostanában. Nagyon hamar és eléggé simán hozta az első játékot, majd hasonlóképpen nyerte a másodikat is (egyetlen leget engedve csupán Takinak), ezzel pedig továbbra is komoly presszíót fejtett ki ellenfelére. Az utolsó szett pedig már örömjáték volt Pengétől, aki végül könnyed, és laza 3-0-ás sikert ért el, ezzel pedig megnyerte a bajnokság utolsó fordulóját.

img_8354_500.jpg

A hölgyeknél az Ihász Veronika utáni éra első bajnoki címét végül - az egész évben kiegyensúlyozott játékot mutató - Fekete Nóra (DÖ-MIK DC) nyerte meg, aki az utolsó fordulóban a Sport DC fiatal üdvöskéjét, valamint a Magyar Kupa címvédőjét, Czipó Vivient győzte le a döntőben. Nóra végig dominált, nagyon jól dobta a tömegeket, valamint a 100+ - os dobásai is nagyon jól feküdtek. Viviennek ezúttal sajnos semmi nem jött össze, így Nóra 7-1 arányban abszolválta a döntőt.

fekete.jpg

Így ért véget tehát a 2016-os steel egyéni bajnokság, de remélem, hogy jövőre még ennél is színvonalasabb találkozókat láthatunk, és remélhetőleg még több magyar tehetséggel lesz szerencsénk összefutni a versenyeken. Ehhez kívánunk sok sikert és minél jobb felkészülést a magyar klubok játékosainak!

Végezetül pedig jöjjenek a forduló jegyzőkönyvei:

 

Steel Nemzeti Bajnokság - 7. forduló, Kiskőrös - eredmények:

 

Férfiak:

Elődöntők (best of 3 sets, best of 5 legs):

Székely "Penge" Pál (Soul DC) - Mester Zoltán (Sport DC): 2-0 (3-2 ; 3-0)

Takács Gábor (DÖ-MIK DC) - Strbik Péter (Sport DC): 2-0 (3-2 ; 3-2)

 

Döntő (best of 5 sets, best of 5 legs):

Székely "Penge" Pál - Takács Gábor: 3-0 (3-0 ; 3-1 ; 3-0)

 

Végeredmény:

1. Székely Pál (Soul DC) - a férfi mezőny összesített bajnoka 2016-ban
2. Takács Gábor (DÖ-MIK DC)
3. Mester Zoltán (Sport DC)
3. Strbik Péter (Sport DC)
5. Ihász Veronika (Győri DC)
5. Nagy Attila (Szolnoki Baglyok)
5. Kovács Tibor (Pécsi DC)
5. Rucska József (Győri DC) 

2_8.jpg

 

Nők:

Döntő (best of 13 legs):

Fekete Nóra (DÖ-MIK DC) - Czipó Vivien (Sport DC): 7-1

 

Végeredmény:

1. Fekete Nóra (DÖ-MIK DC) - a női mezőny összesített bajnoka 2016-ban
2. Czipó Vivien (Sport DC)
3. Kiss Viktória (Sport DC)
3. Bokor Boglárka (Darányi DC)

3_3.jpg

Szívből gratulálunk minden helyezettnek, és versenyzőnek egyaránt!

Ha esetleg valaki szeretné visszanézni és végigizgulni a szombati döntőket, azoknak íme, itt van a videó, rajta a két férfi elődöntővel, valamint a női és férfi döntőkkel:

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2611761635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása