9 Nyíl

A dartitis poklából a világranglista nyolc legjobbja közé

2016. november 10. 10:00 - Denis Potvin

Seres István

Mensur Suljovic fantasztikus felemelkedése a dartsvilág legjobbjai közé az egyik leghihetetlenebb sikersztori sportág közelmúltjának történetéből. Egyenesen elképesztő, hogy tudott ilyen rövid idő alatt a világ elitjébe kerülni egy olyan játékos, akinek dobásai elbűvölik az ellenfeleket és abszolút nem hagyományos kiszállói elképesztik a közönséget. A live-darts sem ment el szó nélkül e sikersztori mellett.

mensur-suljovic-partypokercom-world-grand-prix-lawrence-lustigpdc_1ri5ftjlsv8od12clkrus5muey.png

A szerb születésű, 1993 óta Bécsben élő Suljovic már önmagában egy rejtély. A darts-cal testvére kávézójában találkozott először, és rögtön látszott, hogy van tehetsége hozzá. Az osztrák darts nem éppen világszínvonalú mezőnyében elég hamar tudott eredményeket felmutatni a soft versenyeken, majd az 1999-es váltása a steel-re meghozta gyümölcsét, mikor is megnyerte a Cseh Open-t, ezzel megnyitva útját a BDO World Masters az évi megmérettetésére.

Tizenkét hónappal később már negyeddöntőt játszott és indulhatott a 2002-s lakeside-i bajnokságon, ahol Vincent van der Voort-ot ejtette ki, mielőtt elbukta volna a Mervyn King elleni második körös meccsét. Ekkor jött egy újabb váratlan fordulat: Suljovic befejezte pályafutását a steelben és visszatért a soft versenyzéshez, ahol uralta is az európai mezőnyt mindaddig amíg 2005-ben eltűnt teljesen a darts világából. Ennek az oka pedig, két évig küszködött a dartsosok rettegett betegségével, a dartitisszel.

mensur_suljovic_ziel_weltmeistertitel_1220110111174036.jpg

A PDC 2007-es német bajnokságán tért vissza az akkor még serdülőkorú Michael van Gerwen ellen, majd a veterán Denis Priestley-t legyőzve jutott a legjobb 16-ba, amellyel már biztosította a helyét az Alexandra Palace-ban az év végén zajló világbajnokságra. Sajnos itt már a második körben kikapott a volt világbajnok John Part-tól, és bár még egy évvel később Peter Manley-t kiejtette, ez volt az utolsó televíziós szereplése egészen 2011-ig.

2013-ban már öt nagyobb versenyen szerepelt, beleértve a UK Open-t és a World Matchplay-t, de ezek mind első körös búcsúval végződtek. Azonban a European Tour-on való részvétel már sokat segített Suljovicon, hogy valóban sikerüljön neki az előrelépés. 2014-es elődöntője az Osztrák Open-en majd a negyeddöntő a Minehead-i UK Open-en már elég volt a Pro Tour-on való elindulásához.

Ekkortájt kezdte mindenki felkapni a fejét, ellenfelei már komolyan vették, és a Gary Anderson elleni győzelme a 2015-s World Matchplay-en, amellyel a negyeddöntőbe jutott már bizonyította, hogy a legjobbak között a helye. Becenevét a bécsi Gentle-nek nevezett darts pubról vette fel, és bár ez gyengédet jelent, nem igazán irgalmazott ellenfeleinek.

image_1.jpg

Első igazi sikere ebben az évben a riesa-i Open első helye volt, és az Európa-bajnokság döntőjében történt menetelésével mutatta meg végképp a világnak, mit is tud. A világranglistán most hetedik helyen álló Suljovic majdnem megduplázta pénznyereményeit, hisz egyet kivéve, az összes többi ET-versenyen sikerült a bankszámláját gyarapítani. Meglepő, de Németország már szinte saját játékosaként tekint Mensurra, és ha a Premier League valóban megjelenik Berlinben, Suljovic esetleges részvételével szinte hazai pályán fog játszani. 

A 44 éves gyengéd óriás viszont nem sokat foglalkozik a médiával, egyszerűen élvezi a játékát és hozza egyedi stílusát, tovább tarolva az élmezőnyön. Az, hogy tényleg nem foglalkozik vele, mi sem mutatja jobban, hogy a már lassan egy hónapja elküldött kérdéseinkre még a mai napig nem volt ideje válaszolni. Igaz, nem sok szabadideje volt.

Akárhogy is, de komolyan gondolja. Ahogy egy 2011-es, osztrák lapnak adott interjúban mondta, arra kérdésre válaszolva, hogy mi a cél: "A cél? A világbajnoki cím."

Mensur Suljovic idei eredménysora a dartsdatabase.com alapján (a nyeremény fontban):

World Series Of Darts Döntős

16 között

5,000

European Championship

Döntő

40,000

PDPA Players Championship Barnsley 20

16 között

1,500

PDPA Players Championship Barnsley 19

16 között

1,500

PDC German Darts Championship

Elődöntő

5,000

World Grand Prix

32 között

5,000

PDPA Players Championship Ireland 18

16 között

1,500

PDPA Players Championship Ireland 17

Elődöntő

3,000

PDPA Players Championship Barnsley 16

64 között

500

PDPA Players Championship Barnsley 15

128 között

0

PDPA Players Championship Barnsley 14

Döntő

6,000

PDC European Darts Grand Prix

16 között

2,000

PDC European Darts Trophy

Döntő

10,000

PDC International Darts Open

Győztes

25,000

PDPA Players Championship Barnsley 13

Negyeddöntő

2,250

PDPA Players Championship Barnsley 12

16 között

1,500

PDC European Darts Open

Negyeddöntő

3,500

World Matchplay

16 között

10,000

PDPA Players Championship Barnsley 11

Negyeddöntő

2,250

PDPA Players Championship Barnsley 10

16 között

1,500

PDC Austrian Darts Open

32 között

1,500

PDC World Cup of Darts

Negyeddöntő

5,000

PDPA Players Championship Coventry 9

16 között

1,500

PDPA Players Championship Coventry 8

Negyeddöntő

2,250

PDC European Matchplay

Negyeddöntő

3,500

PDC Gibraltar Darts Trophy

Negyeddöntő

3,500

PDPA Players Championship Barnsley 7

16 között

1,500

PDPA Players Championship Barnsley 6

Negyeddöntő

2,250

PDPA Players Championship Barnsley 5

64 között

500

PDPA Players Championship Barnsley 4

16 között

1,500

PDPA Players Championship Barnsley 3

64 között

500

PDC German Darts Masters

32 között

1,500

PDPA Players Championship Barnsley 2

Negyeddöntő

2,250

PDPA Players Championship Barnsley 1

32 között

1,000

UK Open

16 között

5,000

UK Open Qualifier 6

32 között

750

UK Open Qualifier 5

Elődöntő

2,500

UK Open Qualifier 4

32 között

750

PDC Dutch Darts Masters

Elődöntő

5,000

UK Open Qualifier 3

64 között

250

UK Open Qualifier 2

32 között

750

UK Open Qualifier 1

16 között

1,500

PDC World Championship

16 között

22,000

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2511940165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása