9 Nyíl

Czipó Vivien megint tartolt, Kovács Patrik világbajnokot vert

2016. november 20. 15:40 - Denis Potvin

BDO Czech Open - összefoglaló

A hétvégén rendezték Prágában a 2016-os Czech Opent, nagyon sok (érdemes végigpörgetni majd az eredményeket) magyar indulóval és nagyszerű magyar sikerekkel. Czipó Vivien nem lassít, megnyerte a lányversenyt és a női magyar indulók közöl is a legmesszebb jutott. A férfiaknál Kovács Patrik az 1995-ös BDO-világbajnokot győzte le. Rajta kívül öt tábladöntősünk, Takács Gábor révén pedig főtáblásunk is volt. A részleteket kibontjuk. A színvonalra jellemző, hogy a BDO világranglista élmezőnye jött el a cseh fővárosba, így többek között világbajnoki döntősök, elődöntősök is a tábla elé léptek, valamint 12500 eurót osztottak ki a topkategóriás WDF és BDO pontszerző versenyen, amelyre több mint 30 ország (közte rengeteg angol, holland és német) 692 versenyzője nevezett.

14962653_1786570354928583_2468548279256549773_n.jpg

Lentebb lehet az eredményeket böngészni, de két fontos dolgot előre kiemelünk (a férfi és a női páros versenyét vasárnap délután rendezik). Elsősorban Czipó Vivien eredményét, aki Budapest után Prágában is maga mögé utasította a teljes lány mezőnyt és legjobb magyarként végül a nők között is a nyolcaddöntőig jutott.

Ki kell emelni a fiúk közül Böröczi Áront, aki a negyeddöntőig menetelt. A fiúknál pedig elsősorban a tábladöntőig eljutó, majd azt meg is nyerő Takács Gábort, továbbá a tábladöntőt játszó Székely Leventét, Végső Jánost, Strbik Pétert, valamint Kovács Patrikot. Takács leget sem veszítve jutott a legjobb 32-be, ahol csak a későbbi döntős, Darryl Fitton tudta megállítani.

Kovács Patrikot pedig különösen azért, mert két nagyon híres ellenfelet győzött le. Nyert a walesi Martin Phillips ellen, aki 2010-ben és 2011-ben is elődöntőt játszott a lakeside-i vb-n, jelenleg a 16. helyen a BDO-nál, 2014-ben World Masterst nyert. Aztán jött egy igazi zseni, Richie Burnett, aki 1995-ben világbajnok lett, 1999 óta a PDC játékosa, de a karrierjét egy butaság törte ketté. A 2014-es Grand Slam of Dartson adott doppingmintájában kokain nyomaira bukkantak és 18 hónapra tiltották el. A visszatérése után ilyen magas színvonalú versenyeken igyekszik formába lendülni, jövőre ott lesz a Qualifying Schoolban.

kovacs_patrik_vb.jpeg

Férfi párosban a Strbik Péter-Mészáros Zsolt duónk elhozta a bronzérmet, az elődöntőban az angol Thomas-Atkins duótól kaptak ki, a versenyt végül az angol Simon Stainton és a holland Jeffrey Sparidaans kettős nyerte.

A női párost az angol Deta Hedman és az orosz Anasztaszija Dobromiszlova kettős nyerte, a legjobb magyar ebben a számban a Kiss Viktória-Ihász Veronika duó lett, akik a nyolcaddöntőben a Turner-Jacklin angol párostól kaptak ki, akik a torna 5. kiemeltjei voltak.

Szép volt lányok, szép volt fiúk!

Fiú egyéni

A magyarok eredményei:

  1. csoport: Kaiser Richárd-Hakon Helling (norvég) 0-3.
  2. csoport: Takács Dániel-Marc-Emilio Nalis (osztrák) 3-0, Ruud de Kock (holland) 0-3. Varga Viktor-Marc Wijnholds (holland) 0-3.
  3. csoport: Böröczi Áron-Nico Langer 3-0, -Stepan Rejent (cseh) 3-0. Csapó-Gábor Csaba-Sven Kok (holland) 3-0, Dennis Matheo Wünsch (német) 3-0. Tábladöntő: Csapó-Gábor Csaba 3-0.
  4. csoport: Csirmaz Bence-Karel Prokysek (cseh) 0-3
  5. csoport: Prés Nándor-Mihail Lugovoj (orosz) 3-0, Vojtech Jirku (cseh) 3-0. Tábladöntő: Julian Peuler (osztrák) 3-0.
  6. csoport: Tanács Bence-Dmitrij Kzanaszkij (orosz) 3-0. Tábladöntő: Tobias Fischer (osztrák) 0-3.

Negyeddöntő:

Böröczi Áron-Ruud de Kock 0-3, Prés Nándor-Owen Maiden 1-3

Döntő:

Roman Benecky (cseh)-Owen Maiden (angol) 4-3

Lány egyéni

A magyarok eredményei:

Nyolcaddöntő: Czipó Vivien-Markéta Malinovská 3-0. Negyeddöntő: -Veerle Haemelink (holland) 3-0. Döntő: -Barbora Hospodárská 4-0.

Férfi egyéni

A magyarok eredményei:

  1. csoport: Vereczkey Lajos-Srdjan Veszelinovics (szerb) 4-0, -Scott Mitchell (angol) 0-4. Varga Viktor-David Miklas (cseh) 0-4. Béres László-John Moreton (walesi) 4-0, -Kevin Inglis (skót) 0-4.
  2. csoport: Pósfai Miklós-Tytus Kanik (lengyel) 0-4. Mészáros Zsolt-Lloyd Browning (walesi) 0-4. Borbély Richárd-Jan Hlavácek (cseh) 0-4.
  3. csoport: Dörnyei Gábor-Radek Schulz (cseh) 0-4.Székely Levente-Jevgenyij Urdev (bolgár) 4-0, -Radek Benes (cseh) 4-0, -Michael Thomson (skót) 4-0. Tábladöntő: -Radek Schulz 0-4.
  4. csoport: Németh Róbert-Kaczkó Balázs 4-0, -Julian Peuler 0-4. Kovács Krisztián-Ronny Kasin (norvég) 0-4.
  5. csoport: Gyomai Pál-Ruud de Kock (holland) 0-4. Orosz András-Kosztasz Pantelidisz (görög) 0-4, Szeitz Gábor-Václav Zvelebil (cseh) 0-4. Kovács Patrik-Milos Vitek (cseh) 4-0, -Martin Phillips (walesi) 4-3, Richie Burnett (walesi) 4-2. Tábladöntő: -Aaron Turner (angol) 0-4.
  6. csoport: Ujváry Balázs-Sami Blomqvist (finn) 4-0, -Stephen Rose (angol) 0-4. Égner Attila-Utku Karaca (török) 0-4.
  7. csoport: Kozmor József-Maikel Verberk (holland) 0-4
  8. csoport: Molnár László-Lukás Hanzl (cseh) 0-4. Sándor Gábián-Richard Veenstra (holland) 0-4.
  9. csoport: Kaiser Richárd-Wayne Hazel (angol) 0-4. Kiss Roland-Danny Bosch (holland) 0-4.
  10. csoport: Gyomai Péter-Pavel Scuda (cseh) 0-4. Uzorás Bence-Chris Landman 0-4. Mikus Alex-Bekim Belova (osztrák) 4-0, -Carlo Van Cleef 1-4.
  11. csoport: Torgyik Mihály-Michal Sulovsky (szlovák) 4-0, -Simon Stainton (angol) 0-4. Lukács Tamás-Wayne Davies (walesi) 0-4.
  12. csoport: Jakab Péter-Cemal Kamil Efes (török) 0-4. Rucska József-Michal Novotny (cseh) 4-0, -James Hurrell (angol) 0-4.
  13. csoport: Vágó András-Alain Denies (belga) 0-4. Hovodzák Antal-Zdenek Kyndl (cseh) 0-4.
  14. csoport: Józsa Roland-Björn Arne Kristiansen (norvég) 0-4. Vass Péter-Goeff Heath (angol) 0-4. Takács Gábor-Matt Alan (angol) 4-0, -Jakub Sandera (cseh) 4-0, -Pavel Jinkal (cseh) 4-0. Tábladöntő: Michael Baker (angol, 29.) 4-0.
  15. csoport: Szabó István-Ege Gonullu (török) 0-4. Böröczi Áron-Filip Manák (cseh) 4-0, -Wojciech Zolkowski (lengyel) 4-0, -Libor Weigel (cseh) 4-0, -Darryl Fitton (angol) 0-4.
  16. csoport: Prés Nándor-Petr Kolda (cseh) 4-2, -Wesley Harms (holland, 3.) 1-4. Balázsi József-Dale Everett (angol) 0-4. Tax Tibor-Tom Gregory (angol) 1-4.
  17. csoport: Pozsár András-Micky Reed (angol) 0-4. Soltész István-Mick Hayward (angol) 0-4. László Géza-Chris Ware (angol) 0-4.
  18. csoport: Abonyi Ádám-Jan Maliczak (lengyel) 0-4. Zatykó István-Dylan Methorst (holland) 4-0, -Vidar Söderlind (norvég) 0-4.
  19. csoport: Bata József-John Ritchie (skót) 4-0, -Conan Whitehead (angol, 11.) 0-4. Polgár Gergely-Mirosláv Sedlacek (cseh) 4-0, -Urs Vonrufs 0-4. Végső János-Karel Krátky (cseh) 4-0, -Szveta Mijalkovics (szerb) 4-0, -Urs Vonrufs (svájci) 4-0. Tábladöntő: -Conan Whitehead (angol, 11.) 0-4.
  20. csoport: Csirmaz Bence-Martin Votava (cseh) 0-4. Strbik Péter-John Lieber (angol) 4-0, -Craig Quinn (skót) 4-0, -Leif Nielsen (dán) 4-0. Tábladöntő: -Gino Vos (holland, 22.) 0-4.
  21. csoport: Csapó-Gábor Csaba-Kenneth Brateng (norvég) 0-4. Jenei Gábor-Antonin Davidek (cseh) 0-4.Turán Róbert-Thomas Sammer (osztrák) 0-4.Vlunacsek Ferenc-Ivo Snejdar (cseh). Kiss Imre-Lukas Unger (cseh) 4-0, -Tony O’Shea (angol, 6.) 0-4.
  22. csoport: Tóth Péter-Milan Bacskovics (szerb) 4-0, -Miroslav Navrátil (cseh) 0-4.
  23. csoport: Borda János-Roman Bartos (cseh) 0-4. Mester Zoltán-Rene Rapp (osztrák) 0-4. Székely Pál-Benjamin Frankel (cseh) 4-0, Wouter Waes (holland, 10.) 2-4.
  24. csoport: Illés István-Jiri Kabaja (cseh) 0-4. Nagy Zoltán-Lewis MacKenzie (skót) 4-0, -Michael Unterbuchner (német) 0-4.Szitás Gábor-Daniel Barborák (cseh) 0-4.
  25. csoport: Németh Albert-Tomás Cadecky (cseh) 0-4. Szabó Gábor-Jovan Katics (szerb) 4-0, -Alvis Konstantinovics (lett) 4-0, -Brian Raman (belga) 0-4. Bereczki Béla-Assen Stankov (cseh) 2-4. Németh Zoltán-Assen Stankov 4-0, Stal Sterseck (norvég) 4-0, Brian Raman 0-4.
  26. csoport: Tibai Attila-Vojtech Gavron (szlovák) 0-4. Milos Mihály-Martin Ligus (cseh) 4-0, -Rune Norgaard (norvég) 0-4. Melisek Zsolt-Paul Higgins (walesi) 4-0, -Rune Norgaard 0-4.

Főtábla, a 16 közé jutásért

Takács Gábor-Darryl Fitton (angol, 4.) 1-4.

A döntő

Darryl Fitton-Andy Baetens 4-6.

Női egyéni

  1. csoport: Harsányi Enikő-Lyn Scott (skót) 4-2, -Deta Hedman (angol, 1.) 0-4. Szabó Istvánné-Rita Carus (angol) 0-4.
  2. csoport: Wachter Nikolett-Sabrina Hansen (német) 4-0, -Sandija Andersone (lett) 4-0, -Margaret Sutton (angol, 8.) 0-4.
  3. csoport: Ölei Annamária-Ane Sörlund (norvég) 0-4. Czipó Vivien-Kari Malmström (norvég) 4-0, -Tina Köstner (osztrák) 4-0, -Maret Lirri (finn) 4-0. Tábladöntő: -Sharon Prins (holland, 5.) 0-4.
  4. csoport: Fekete Nóra-Veerle Haemelink (holland) 4-0, -Bata-Bogdanov Daniella 4-0, -Anasztaszija Dobromiszlova (orosz, 4.) 0-4. Bata-Bogdanov Daniella-Gabriela Ivanciková (szlovák) 4-0, -Fekete Nóra 0-4.
  5. csoport: Kiss Viktória-Natasja Berenschot (holland) 4-0, -Jana Kanovska (cseh) 0-4.
  6. csoport: Bogár Alexandra-Ann Waslin (angol) 0-4.
  7. csoport: Ihász Veronika-Stefanie Rennoch-Zwitkowitsch (német) 0-4. Kovács Csilla-Sylvia Smart (angol) 4-2, -Stefanie Rennoch-Zwitkowitsch 0-4.

Döntő

Anasztaszija Dobromiszlova-Aileen de Graaf (holland) 5-3.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1311977124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása