9 Nyíl

Russ Bray, The Voice

2016. november 30. 10:00 - Denis Potvin

Máté Dániel

Hála Nektek, drága olvasók, rengeteg dologgal foglalkoztunk az egy év alatt a blogon. Azért nektek, mert éreztük felőletek a kiapadhatatlan kíváncsiságot a sportág iránt, így mindig mást, és mást szerettünk volna bemutatni. A versenyek tudósítása mellett, írtunk a sportág nagy egyéniségeiről, technológiáról, nyilakról, táblákról, dobásokról, edzésekről, bevonulókról és sok-sok másról is. Most pedig a PDC speakerei következzenek. Jöjjenek azok, akikről keveset beszélünk, viszont ők annál többet egy-egy meccsen. Górcső alá kerülnek a PDC speakerjei, akik legalább annyira érdekes figurák, mint kedvenc dartsjátékosaink.

russ-bray-2.jpg

Rögtön kezdjük azzal, hogy kijavítom saját magam: a betekintőben nem voltam egészen pontos, ugyanis inkább bírókról van szó, akik ellátnak speaker feladatot is. A PDC saját oldalán jelenleg négy hivatalos bírót tüntet fel. Akiről pedig cikksorozatunk első része szól, az nem más, mint Russ Bray, becenevén: The Voice.

Általános infók

született: 1957. június 22. (South Ockendon, Essex)

becenév: The Voice

PDC debütálás: 1996

A hivatalos oldal erre a linkre kattintva.

A Twitter oldala erre a linkre kattintva.

CV: London közelében él, feleségével Sue-val. 4 gyerekük van Neil, Michelle, Glenn és Kerri. Russ maga is dartsjátékos volt, viszont - saját bevallása szerint - nem volt elég tehetséges ahhoz, hogy profi szinten űzze a sportot, így miután egyszer egy vidéki meccsen nem jelent meg a bíró, ő ugrott be helyette és ott is ragadt a tábla jobb oldalánál. Mindez 1993-ban történt. A jellegzetes hangorgánumáról híres bíró a PDC-nél hivatalosan 1996-ban egy World Matchplay tornán debütált, Blackpoolban.

The Voice

Aki valaha is nézett már dartsmeccset és éppen Russ volt a speaker, az azt hiszem sosem felejti el az élményt, ahogyan a 180-akat ordítja. Itt nem arról van szó, hogy egy-egy unalmasabb meccset így szeretne feldobni, vagy felkelteni a közönség lankadó érdeklődését, egész egyszerűen neki ez a védjegye.

Russtól egy interjúban rá is kérdeztek, hogy hogyan tartja karban a hangját, amire a következő választ adta: “Rendszeresen járok egy beszédtechnika tanárhoz , aki segít az edzésekben és javaslatokat tesz a hangom karbantartására….egy-egy meccs előtt akár 40 percet is gyakorolok, ami azt jelenti, hogy félreállok és hangosan számokat kiabálok és a légzést gyakorlom.“

russ-bray-1.jpg

Emlékezetes esetek

Idézzünk fel Russ pályafutásából olyan emlékezetes meccseket, ahol ugyan a dartsé volt a főszerep, mégis “The Voice” is kivette a maga részét, hogy örökre emlékezetes maradjon az adott meccs, vagy jelenet a partiból.

  1. 1999 PDC World Matchplay

Russt egy interjúban faggatták arról, hogy mi volt a legkínosabb élménye eddig a pályafutása során. Ő azt az esetet emlegette fel, amikor Peter Manley egyik meccsén nem mondta be a dobását (a videón hallatszik is, hogy azt mondja "no score") és Peternek kellett jeleznie, hogy bizony neki már csak 8 pontja van.

 

Az esetről érdemes a videót is megnézi, nem csak azért, mert megcsodálhatjuk Russt zsenge fiatal legényként, hanem azért is, mert látszik rajta, hogy teljesen értetlenül áll az eset előtt, mintha lehúzták volna a rolót.

  1. 2002 PDC World Matchplay

Saját weboldalán emeli ki, hogy fontos mérföldkő volt a karrierjében az a bíráskodás, amikor a British Televison először közvetített élőben egy olyan darts meccset, ahol 9-es nyilas kiszállót láthatott a közönség.

Ki nem találnátok ki dobta azt a bizonyos tökéletes 9 nyilat. Természetesen Phil ‘The Power’ Taylor és az eset 2002-ben történt a Chris Mason elleni World Matchplay találkozón.

Ez a videó megunhatatlan és KIHAGYHATATLAN! Az egészet érdemes többször is megnézni...

Mason sportemberségből 5-ösre vizsgázik, hiszen a D12 után először megy oda és öleli át (!) ellenfelét, gratulálva ezzel Philnek a történelmi tettéhez. Csoda, respect.

Mondjuk gyorsan jegyezzük meg, hogy Mason és Phil viszonya korántsem volt mindig ennyire felhőtlen, érdemes erről Taylor Az erőpróba című könyvének vonatkozó fejezetét elolvasni...zárójel bezárva.

  1. 2009 South African Masters

Russ elsőként - és eddig egyedüliként - bíráskodott Európán kívüli darts versenyen, ahol élő TV-s közvetítés alkalmával született 9 nyilas.

Az esetig 2009 szeptemberéig kell visszatekernünk az idő kerekét és egészen Dél- Afrikáig kell utaznunk a South African Masters eseményre: az elkövető Mervyn King, az elszenvedő pedig James Wade. Ha Mason esetében kiemeltük, hogy sportemberségből jelesre vizsgázott, akkor itt is meg kell említeni, hogy Wade ugyanúgy, öleléssel, elsőként gratulál King nagyszerű teljesítményéhez.

  1. (pontosabban 3 és fél) 2010 UK Open

Russ volt annak a meccsnek is a bírája, ahol Phil Taylor Kevin Painter ellen tévé által közvetített mérkőzésen minden idők legmagasabb átlagát dobta, szám szerint 118,66-ot. Az eset 2010-ben történt a UK Open eseményen, ahol Taylor 9-0-ás összesítéssel küldte haza Paintert.

Russ és Phil számára azonban mára ez már csak egy kedves emlék, és szomorúan gondolnak 2016. február 25-ére és a skót Aberdeen várososára, ahol is a 2016-os Premier League versenysorozat negyedik állomásának helyszínén Michael van Gerwen megdöntötte ezt az elképesztő rekordot, és 123,40-es átlagot produkálva Michael Smith-t 7-1-es összesítéssel legyőzte. Sajnos nem Russ volt a speaker…

mvg-stats-2.jpg

A feketeleves

Ha az emlékezetes esetekben inkább pozitív végkimenetelű eseményeket idéztünk fel, akkor álljon itt egy külön rész annak a meccsnek, ahol ez már kevésbé igaz.

2013-ban járunk Gibraltáron, a Gibraltar Darts Trophy versenysorozaton, ahol a második fordulóban Phil Taylor ellenfele Dean Winstanley.

A videó sajnos magáért beszél: Taylor 68-as kiszállóra készül. Először szektort tévesztve belevágja az első nyilat az 5-ösbe, majd a másodikkal korrigál gyönyörűen egy T13-at dobva, így a 24-es maradékot egy D12-vel abszolválja….avagy mégsem? A videót vissza- visszapörgetve - ha nem is kristálytisztán - látszik, hogy bizony Phil nyila a drót rossz végén csapódik. Russ azonban bemondja, hogy a dobás jó volt, így Phil nyeri a leget. A kommentátorok se értik teljesen, mert nem volt egyértelmű a dobás. Mindenesetre a meccs lemegy és Taylor tovább is jut 6-1-es összesítéssel.

A történtekről és az eset utóéletéről meséljen maga Taylor, aki Erőpróba című könyvében így foglalja össze a dolgot:

...Egyszerűen észre sem vettem, hogy a dupla 12-esnek szánt dobásom a drót rossz oldalára ment, fölülre - Russ bemondta, én meg úgy voltam vele, hogy ezzel akkor megvagyunk. A visszajátszásoknak, gumiobjektíveknek és utólagos elemzéseknek hála ma már természetesen tudjuk, hogy a nyilam igenis célt tévesztett….

Amit én hozzá tudok és hozzá is akarok fűzni a dologhoz, az az, hogy a tábla - sőt tulajdonképpen az egész aréna - egy része árnyékban volt. Tommy Cox versenyigazgatóhoz rengeteg panasz érkezett a hét folyamán a játékosoktól a világítás miatt…

russ-bray-3.jpg

Amikor július 24-én kezembe vettem az újságot, és megpillantottam a szalagcímet, amiből elsőre az olvastam ki, hogy öreg mentorom, Eric Bristow elhordott egy utolsó csalónak, rettenetesen felháborodtam. Még az se nagyon javított a hangulatomon, hogy a PDC kiadott egy állásfoglalást, amelyben tisztáztak….

Nem akartam hinni a szememnek. Úgy tűnt, hogy az ember, aki a szárnyai alá vett és tanítványává fogadott, aki az első időkben finanszírozta a dartskarrieremet, és akire a bátyámként tekintettem, megkérdőjelezi az őszinteségemet és a becsületességemet. Úgy éreztem, itt a világvége…

A neten és a sajtóban keringő marhaságok egy része olyan vérlázító volt, hogy hangosan nevettem volna rajtuk, ha nem én vagyok a vádaskodás célpontja...”

Magáról a történetről még sokat lehetne írni, de ami fontos Russ szempontjából: egyet kell érteni Taylor szavaival. Az egyértelműen látszik a videón, hogy a körülmények nem megfelelőek egy profi dartsmérkőzéshez. Az is kivehető, hogy a világítás annyira borzalmas, hogy a nyilak árnyékot vetnek, így Russnak esélye sem volt tisztán látnia a dobást.

Egyébként a PDC felajánlotta Winstanleynek az újrajátszást, aki megköszönte a lehetőséget, de nem élt vele.

Elszámolások (a teljesség igénye nélkül)

Russ egy interjúban elmondta, hogy matekból mindig is jó volt, és kiemelte, hogy egy bírónak teljesen másképpen kell a darts táblára tekintenie, mint a játékosnak. Addig, amíg a játékos levonja a pontjait, a bírónak az a feladata, hogy összeadja a dobásokat. Russnak azonban voltak elszámolásai...

  1. 2005 PDC World Championship

2005-ben vagyunk, a World Darts Championship negyeddöntőjén, ahol Taylor éppen Kevin Painterrel meccsel. Russ nagyon rossz napot fogott ki, vagy csak kipécézte magának Paintert, de kétszer is elszámolja neki a dobásokat:

  • a videó elején látszik, hogy Painter maradéka 161 és a dobása 20, T19, T16, ami barátok között is 125. Russ szerint azonban ez 135, amire Painter fel is hívja a figyelmét, amikor ismét ő jön a dobással. Javítanak a kiíráson majd Kevin Painter megoldja a dolgot, D18-al kiszáll.

  • a videó második felében ismét Painter az áldozat: a maradéka 129, a dobása pedig T19, 8, T16, amire Russ azt mondja, hogy 104. Ha utánaszámolunk, akkor az bizony 113. Taylor nem tud kiszállni, így Painter ismét jelez, hogy nem 25 a maradéka, hanem csak 16. Nem ismétlődik meg a videó elején látható leg forgatókönyve, Kevin nem száll ki.

  1. 2014 PDC World Championships

2014-et írunk, a helyszín az Alexandra Palace és a World Darts Championship eseménye. Éppen Ronnie Baxter játszik Ricky Evanssel, amikor becsatlakozunk a meccsbe. Evans vezet szetteket tekintve 1-0-ra, a második szettben pedig már nyert egy leget.

A második szett második legjében Baxternek 119 a maradéka, amikor 94-et dob, így 25 ponton hagyja magát. Evans nem tud megoldani egy 65-ös kiszállót, így ismét Baxter jön. Russ ekkor megszólal: “Ronnie you require 35”. Baxter csak Russra figyel és mit sem törődve a hibával, dob egy szimpla 3-at, majd pedig D16-al befejezi a leget.

Russ elnézte…de ez Braxternek mit sem segített, Evans ment tovább 3-0-val.

  1. 2015 Dubai Duty Free Darts Masters

A helyszín 2015, Dubai. A résztvevők Phil Taylor és Peter Wright. A második legbe csatlakozunk be, amikor Wright 130-ról nem tud kiszállni, így Taylor jön 164-re. A dobások: T7, T20, T17. amit ha összeadunk, akkor 132-t kapunk. Russ azonban 134-et mond be. Mivel Peter nem tudja megoldani a 32-es kiszállót, így jön Taylor. Russnak szólnak, hogy elszámolta magát és a kiírástól eltérően 30 a maradék. Philt ez mit sem zavarja, D15-el köszöni, viszi a leget.

Russ Bray Scoring app

Bizony! Russ Braynek külön appja is van, ahol a betáplált eredményeket, a maradékokat és még a nevedet is bemondja. Nem más, mint Russ Bray! One hundred and eeeeiiiiightyyyyyy!

Hát ezt mindenkinek le kell töltenie, mindegy, hogy melyik áruházban kutakodsz.

Apple App Store ------- Google Play

A végén pedig egy videó, amely bizonyítja, hogy Russ jammelgetésben is igencsak otthon van:

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6212010618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása