9 Nyíl

11 nap a világbajnokságig – A PDC-sztori

2016. december 04. 15:00 - Denis Potvin

13. rész: 2006 – Az Erő újra Phil Taylorral volt

Új sorozatba kezdünk az oldalon, amelynek nem más a célja, mint hogy - a mai naptól kezdve a világbajnokság kezdetéig - minden nap górcső alá vegyünk egy évet a PDC viszonylag fiatal történetéből, és bemutassuk az eddig lezajlott világbajnokságokat a kezdetektől, egészen a tavalyi esztendőig. Részesei lehetünk annak a folyamatnak, amely során a Tizenhatok közössége kiemelkedett az árnyékvilágból, és elindult egy olyan úton, amely ma már emberek millióit mozgat meg. Megmutatjuk, hogyan fejlődött a világbajnokság rendszere 1994-től, és írunk még sok más, érdekes dologról is. Reméljük, ez a retrospektív visszatekintés sokakban felkelti az érdeklődést szeretett sportágunk iránt, és decemberben odaszegezik magukat a televízió elé, hogy minél többször hallják majd azt a szóösszetételt, amely a játék kezdetére hívja fel a versenyzőket. Szóval: GAME ON!

pdc.jpg

2006 avagy szinte minden maradt a régiben

Hegemónia. Dominancia. Egyeduralom. Ezekkel a szavakkal lehetne talán a legjobban leírni milyen is volt a PDC 2006-os esztendeje. Szokás szerint ez az év is egy emberről, azaz Phil Taylorról szólt. A második alkalommal kiírt Premier League sorozatot veretlenül nyerte meg, összesen egy döntetlent Raymond van Barneveld ellen. A többi mérkőzést gond nélkül hozta, köztük a döntőt 16-6 arányban Roland Scholten ellen. A World Matchplayt naná, hogy gond nélkül nyerte, kiütve Bob Andersont, John Partot, Dennis Priestleyt, Andy Hamiltont és a döntőben James Wade ellen 18-11-re győzött. A World Grand Prix-en sem volt ellenfele, sem Barney, sem Scholten sem Terry Jenkins nem tudta megállítani.

Megnyerte a különleges World Darts Trophy-t is, ahol három másik PDC játékossal együtt szálltak szembe a BDO elitjével. A döntőben Martin Adamssel hozta össze a sors, akit le tudott győzni 7-2 arányban.

A 2006-os UK Opent azonban nem Taylor nyerte meg, ezt a sikert Raymond van Barneveld tudta elkönyvelni. Valamint a Desert Classic sem Taylor sikerével ért véget, hiszen John Part tudta ezt a versenyt megnyerni.

Új szelek a világbajnokságon.

2006-ban a darts népszerűsége már az egeket verdeste, így várható volt, hogy valami változás azért be fog következni. Ennek fényében első alkalommal már 64 játékos kvalifikált a versenyre. 32 játékos a világranglista alapján, 16-an a PDPA kvalifikáció alapján jutottak ki, míg másik 16 játékos részvételéről a nemzetközi kvalifikáció döntött.

Szintén komoly változás volt, hogy a győztesnek a tavalyi 60.000 font helyett már 100.000 font ütötte a markát, de általánosságban elmondható, hogy a pénzdíjak jelentősek emelkedtek erre az évre.

Ez volt az az év amikor igen komoly csillaghullás volt már az első fordulóban, ugyanis 13 kiemelt rögtön itt elbúcsúzott. Colin Lloyd bukása volt talán a legmeglepőbb Gary Welding ellen (2-3), de a harmadik kiemelt Ronnie Baxter kiesése Ray Carver ellen sem volt előre borítékolt eredmény. Bob Anderson sem tudott továbblépni neki Andy Hamilton jelentette a végállomást. James Wade sem élete legjobb világbajnokságként emlékszik erre, Ő ugyanis Wayne Jones ellen szenvedett 3-2-es vereséget.

A legjobb 32 között a 8-ik kiemelt Andy Jenkins búcsúzott Wayne Jones ellenében, Mark Walsh pedig már-már megalázó 4-0-s zakót kapott Dennis Smithtől. Az akkor 21 éves Adrian Lewis komoly skalpot gyűjtött, amikor legyőzte Dennis Priestleyt. Terry Jenkins hiába volt 16-ik kiemelt, Andy Hamilton ellen sima 4-1-es vereséget szenvedett. Phil Taylor elég simán lépett tovább, ahogyan Wayne Mardle is (4-1 arányban nyertek mind a ketten). John Part azonban elég nehezen, 4-3 arányban tudott nyerni Chris Mason ellen.

wayne-mardle-517284908.jpg

A legjobb 8 közé jutásért vívott mérkőzéseken az addig csak kiemelteket búcsúztató Jones kiverte Steve Alkert, míg a Lloydot megverő Gary Welding 4-2-re verte az amerikai John Kuczynskit. Peter Manley és Dennis Smith igen izgalmas meccset vívtak, a végén 4-3 arányban Manley győzött. Adrian Lewis még egy nagyhalat fogott, ezúttal Roland Scholtenvolt az áldozat. Phil Taylor brutális 108-as átlaggal, 4-0-ra kiütötte Andy Hamiltont.

Kevin Painter kiváló játékkal verte 4-1-re Mark Dudbridge-ot. Alan Warriner 4-2-es sikere papírforma volt Andy Smith ellen. Wayne Mardle és John Part kiváló meccset rittyentett, 90 feletti átlagon fejezték be a partit, aminek végén Mardle örülhetett.

A negyeddöntőkben egy kivétellel igen sima meccseket láthattak a néző. Welding remeklése eddig tartott, Wayne Jones ugyanis 5-0-al intézte el a mérkőzést. Adrian Lewis és Peter Manley mérkőzése nem első sorban Manley 5-3-as győzelme miatt volt emlékezetes. Gondolom erre az esetre mindenki emlékszik.

Phil Taylor régi ellenfelét Kevin Paintert intézte el, ezúttal 105-ös átlaggal, 5-1 arányban.

Wayne Mardle pedig csodás játékkal ütötte ki Alan Warrinert. A Hawaii 501 remekelt a tornán, talán tőle lehetett volna várni, hogy megszorítja Taylort. Ezt pedig az elődöntőben meg is csinálta. A rajongók bizonyára emlékeznek erre a mérkőzésre, ők biztos szívesen nézik meg újra, akik pedig még nem látták, nekik erősen ajánlott a meccs videója.

A másik elődöntőben a meglepetés ember Wayne Jones csapott össze Peter Manleyvel. Hiába Jones legjobb átlaga tornán (91,26) esélye sem volt a 98 felett záró Manley ellen. A vége tükörsima 6-0.

Taylor vagy Manley ez volt a kérdés a döntő előtt. Az biztos, hogy náluk jobban ezt a döntőt senki sem érdemelte meg, remekül játszottak végig a tornán. De a döntő aztán finoman szólva is egyoldalú lett. 7-0. K.O. Vagyis megismétlődött a 2002-es döntő. Az Erő megint Taylorral volt. 106,74-es átlag (ami 2009-ig rekord volt a döntőket tekintve). Briliáns teljesítmény. Lenyűgöző produkció. És itt megállok a jelzők sorolásában. Illetve még annyit, hogy vélhetően Ő az egyetlen játékos, aki három döntőt is 7-0 arányban nyert meg és aki összesen négy alkalommal nullázta le ellenfelét a fináléban.

Olvassa el a sorozat korábbi részeit is:

1. rész: 1994 - Az első lépések

2. rész: 1995 - Legenda születik

3. rész: 1996 - A Taylor-éra kezdete

4. rész: 1997 - Mesterhármas

5. rész: 1998 - Új név és régi lendület

6. rész: 1999 - Új seprű jól seper?

7. rész: 2000 - Az Y2K probléma? Á, dehogy!

8. rész: 2001 - Egy fura reklámfogás, és egy újabb rekord

9. rész: 2002 - Egy elmaradt kézfogás, és egy fontos kupameccs

10. rész: 2003 – A juharlevél éve

11. rész: 2004 – A király visszaült a trónjára

12. rész: 2005 – Egy legenda elbúcsúzott, meglett Taylor 10. vb-címe

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1612021351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása