Új sorozatba kezdünk az oldalon, amelynek nem más a célja, mint hogy - a mai naptól kezdve a világbajnokság kezdetéig - minden nap górcső alá vegyünk egy évet a PDC viszonylag fiatal történetéből, és bemutassuk az eddig lezajlott világbajnokságokat a kezdetektől, egészen a tavalyi esztendőig. Részesei lehetünk annak a folyamatnak, amely során a Tizenhatok közössége kiemelkedett az árnyékvilágból, és elindult egy olyan úton, amely ma már emberek millióit mozgat meg. Megmutatjuk, hogyan fejlődött a világbajnokság rendszere 1994-től, és írunk még sok más, érdekes dologról is. Reméljük, ez a retrospektív visszatekintés sokakban felkelti az érdeklődést szeretett sportágunk iránt, és decemberben odaszegezik magukat a televízió elé, hogy minél többször hallják majd azt a szóösszetételt, amely a játék kezdetére hívja fel a versenyzőket. Szóval: GAME ON!
2007 – a megosztottság éve
Sokan emlékezhettek erre az igazán érdekes évre. Talán az egyik legizgalmasabb időszak volt ez a PDC életében, ugyanis ekkor egy időre megszűnt Phil Taylor egyeduralma. Új nevek bukkantak fel a mezőnyben és ha már felbukkantak akkor elértek néhány igen komoly eredményt. Lássuk akkor mi is történt ebben az évben a nagy versenyeken.
UK Open döntő: Raymond van Barneveld – Vincent van der Voort 16 – 8. Barney a tavalyi győzelme után megvédte címét, ez pedig korábban még nem sikerült senkinek. Aki látni szeretné az csak kattintson a videóra:
Premier League döntő: Phil Taylor–Terry Jenkins 16 - 6. Csak a szokásos, Phil Taylor ismét behúzta a versenyt.
Desert Classic döntő: Raymond van Barneveld–Terry Jenkins 13-6. A tavalyi Part ellen elbukott döntő után most Barneyhoz került a las vegasi trófea.
World Matchplay döntő: James Wade–Terry Jenkins 18-7. Az akkor 24 éves James Wade valósággal berobbant a köztudatba. Megsemmisítette Jenkinst a döntőben ezzel pedig magára irányította a figyelmet.
World Grand Prix döntő: James Wade–Terry Jenkins 6-3. Újra Wade, és újra Jenkins volt az áldozat. Terry pályafutásának egyik legjobb éve volt ez, még úgyis, hogy nem nyert nagy tornát. Wade pedig újabb nagy tornát gyűjtött be.
Szóval láthatjuk, hogy több kihívója is lett Taylornak, berobbant a mezőnybe James Wade, Barney újra igazolta, hogy kell vele a PDC mezőnyben is számolni, és Jenkins is jelezte, hogy komolyan kell vele számolni. Izgalmas és koránt sem lefutott világbajnokságra lehetett számítani. Lássuk mi is történt ekkor.
A névadó szponzor maradt a Ladbrokes.com, az összdíjazás pedig 500.000 font maradt mint az elmúlt évben, amiből a győztes 100.000-et tehetett zsebre. A helyszín a továbbra is a Circus Tavern volt ahol ismét 64 játékos lépett tábla elé. A kiemeltek között ott találtuk Colin Lloydot, Adrian Lewist, Phil Taylort, Roland Scholtent, Peter Manleyt, Dennis Priestleyt, Bob Andersont, szóval nagy neveket.
Az első körben a kiemeltek közül búcsúzott a 16-ik kiemelt Mark Walsh aki sima zakót kapott Rico Voncktól. A 8-ik kiemelt Wayne Mardle szoros meccsen bukott el Alan Caves ellen, Alan Warriner-Little sem élte túl a kört, Ő Alan Tabern ellen szett nyerés nélkül esett ki. Kevin Painter is belenézett a 3-0-ás pofonba Colin Osborne ellen, Ronnie Baxternek a végállomást Adrian Gray jelentette. A legendás Bob Anderson pedig Darren Webster ellen esett szoros küzdelemben. Colin Monk 3-0-ás veresége Per Laursen ellen is meglepőnek mondható. Phil Taylor és tanítványa Adrian Lewis egyaránt 3-0-ás győzelemmel lépett tovább.
A második fordulóban komoly rangadót jelentett a Lloyd – Barneveld meccs, ami a holland győzelmét hozta 4-3 arányban. Ugyanilyen szoros volt Adrian Lewis és Wayne Jones csatája, az ifjú angol győzelmét hozta. Dennis Ovens hiába volt 9-ik helyen kiemelve Alan Tabernt nem tudta megverni és így 4-3-al Tabern ment be a 16 közé. A korábbi világbajnok John Part 4-2-re kikapott Chris Masontól ami azért a nem várt kategóriába sorolható. Wynand Havenga Dél-Afrikából szolgáltatta a legnagyobb meglepetést ebben a körben amikor 4-3-ra megverte Peter Manleyt. Jó csata volt még Terry Jenkins és Steve Beaton mérkőzése, aminek végén a „Bika” örülhetett. Phil Taylor simán 4-1-re verte Mick McGowant, de az átlagok azért igen beszédesek. Taylor 109 pontot átlagolt, míg az ír játékos 101,82 pontot hozott össze.
A legjobb 16 között Barney kiütött honfitársát Vonckot, impozáns játékkal 102 feletti átlaggal. Alan Tabern a harmadik kiemelt ellenfelét intézte el, ezúttal Askew volt az áldozat, a vége 4-3. Adrian Lewisnak eljött a végállomás, nagy csatában minimális különbséggel ugyan de kikapott Andy Jenkinstől. Colin Osborne lemásolta Tabern teljesítményét. Painter és Newton után harmadszor is kiemelt ellenfelet, nevezetesen Roland Scholtent győzte le. Phil Taylor gond nélkül verte meg Chris Masont, Havenga viszont befejezte szereplését, neki „Demolition Man” Webster volt a végállomás. Terry Jenkins visszavágott James Wadenek és 4-2 arányban megverte az ifjú angolt. A korábbi BDO és PDC bajnok Dennis Priestley befejezte a versenyt mert „Hammer” Hamilton ellen csak 1 szettet tudott nyerni.
Kialakult tehát a legjobb 8 mezőnye, ahol találhattunk meglepetés embereket (Webster, Osborne, Tabern) és toronymagas esélyeseket is (Taylor, van Barneveld, Terry Jenkins).
Alan Tabern nem tudott újabb bravúrt bemutatni, Barney ellen esélye sem volt, sima 5-0 lett a hollandnak. Andy Jenkins és Colin Osborne nagy meccset játszottak, végtelenül izgalmas volt a csata aminek végén Jenkins örülhetett. 5-4 lett a vége.
Darren Webster hiába hozta össze legjobb átlagát a tornán (95,13) esélye sem volt Taylor ellen aki újra kőkeményen játszott, 101 pontot átlagolt és 5-1-re megnyerte a meccset.
Hatalmas, gigászi ütközet volt Terry Jenkins és Andy Hamilton találkozója. Érdemes megnézni. 97 pontos átlag felett zártak a felek, kiélezett, drámai mérkőzés volt, aminek végén Hamilton léphetett tovább a 4 közé.
Az elődöntőkben egyszer toronymagasan kijött a papírforma, másik esetben pedig némi meglepetés eredmény született. Meglepetés volt az, hogy Barney 6-0-al ütötte ki Andy Jenkinst. Nem is maga Barney győzelme a meglepetés, hanem az arány. Jenkins azért 12-ik helyen állt a ranglistán, rutinos volt a PDC mezőnyben, a világbajnokságon jól teljesített, mégsem volt esélye. Barneveld lemészárolta ne szépítsük.
Phil Taylor pedig ismét tarolt. 106-os átlag, lehengerlő forma, a vége 6-0. Andy Hamilton hiába dobott tisztességes 90-es átlagot nem tudott labdába rúgni. A döntő pedig klasszikus. Legendás. Történelmi. Mindenki látta és mindenki tudja mi történt. Mert valóban legendás ütközet volt.
Tehát 2007-ben a PDC világbajnokát Raymond van Barneveldnek hívták. A korábbi négyszeres BDO bajnok tehát a PDC-ben is megszerezte a címet. Ezzel pedig nyugodtan mondhatjuk,hogy a sportág legendái közé lépett.
Olvassa el a sorozat korábbi részeit is:
1. rész: 1994 - Az első lépések
2. rész: 1995 - Legenda születik
3. rész: 1996 - A Taylor-éra kezdete
5. rész: 1998 - Új név és régi lendület
6. rész: 1999 - Új seprű jól seper?
7. rész: 2000 - Az Y2K probléma? Á, dehogy!
8. rész: 2001 - Egy fura reklámfogás, és egy újabb rekord
9. rész: 2002 - Egy elmaradt kézfogás, és egy fontos kupameccs
10. rész: 2003 – A juharlevél éve
11. rész: 2004 – A király visszaült a trónjára
12. rész: 2005 – Egy legenda elbúcsúzott, meglett Taylor 10. vb-címe
