9 Nyíl

3 nap a világbajnokságig - A PDC-sztori

2016. december 12. 21:17 - Denis Potvin

20.-21. rész – 2013-2014: A holland zseni megérkezett a világbajnokságra

Új sorozatba kezdünk az oldalon, amelynek nem más a célja, mint hogy - a mai naptól kezdve a világbajnokság kezdetéig - minden nap górcső alá vegyünk egy évet a PDC viszonylag fiatal történetéből, és bemutassuk az eddig lezajlott világbajnokságokat a kezdetektől, egészen a tavalyi esztendőig. Részesei lehetünk annak a folyamatnak, amely során a Tizenhatok közössége kiemelkedett az árnyékvilágból, és elindult egy olyan úton, amely ma már emberek millióit mozgat meg. Megmutatjuk, hogyan fejlődött a világbajnokság rendszere 1994-től, és írunk még sok más, érdekes dologról is. Reméljük, ez a retrospektív visszatekintés sokakban felkelti az érdeklődést szeretett sportágunk iránt, és decemberben odaszegezik magukat a televízió elé, hogy minél többször hallják majd azt a szóösszetételt, amely a játék kezdetére hívja fel a versenyzőket. Szóval: GAME ON!

pdc.jpg

Újra összevontunk két idényt, ennek voltak technikai okai ismét, de ha nagyon őszinték akarunk lenni, van több olyan szál, ami ebben az idényben futott össze végleg. Nézzük sorba a legfontosabbakat. Phil Taylor még egyszer, reméljük nem utoljára, felült a sportvilág trónjára, 2013-ban még legyőzte, de 2014-ben végképp megérkezett Michael van Gerwen a dartsvilág elitjébe. Igen, azóta nem nyert világbajnokságot, de évről-évre erősebb lett, annyira, hogy idén tarolt, szó szerint tarolt. Aztán ez a két vb volt az utolsó kettő, amelyet 2003 óta a Landbrokes fogadócég szponzorált, hogy aztán átadja helyét a Williams Hillnek. A skót vonal is továbberősödött, megadva az alaphangot az utolsó két, már lejátszott vb-nek. A pénzdíj is emelkedett, tehát tényleg fel tudtunk sorolni annyi érvet, amely jogosan jelzi ez a két szezon az abszolút változások éve volt.

Semmilyen poént nem lövünk le azzal, hogy ha előre elmondjuk, hogy Phil Taylor pályafutása során 14-edszer emelte magasba a Sid Waddel-trófeát. Parádés és már-már felülmúlhatatlannak tűnő eredmény, de a 2013-as döntőben legyőzött Michael van Gerwen 2016-os száguldását elnézve óvatosan bánunk a jelzőkkel.

michael-van-gerwen-ladbrokes-world-darts-championship-first-round_mj6tyd9bftmd19pz0ebu4m1b4.jpg

Huszonegy ország dartsosa vágott neki a december 14-én kezdődő tornának. Mervyn King, Andy Smith, de főleg Kim Huybrechts elsőkörös kiesése volt a legnagyobb meglepetés az első hat napon. A belga a 2012-es kiváló szereplése után nagyon rossz napot fogott ki és egyből kiesett az ellen angol Scott Rand ellen, aki 2010-ben került a PDC körforgásába, de 2014-ben gyakorlatilag abba is hagyta a profi sportot. Raymond van Barneveld egy 108,31-es átlaggal (Michael Smith ellen 3-0) mutatkozott be a vb-n, és Taylor és Gerwen is nagyon magabiztosan kezdte a tornát. Mark Webster Ian White-ot győzte le, Jamie Caven pedig John Bowles ellen bukott az első körben. Az első körben, Ronnie Baxter ellen 3-1-re kapott ki Dennis Priestley, az első PDC-világbajnokság győztese az utolsó vb-jén szerepelt, húsz év után búcsúzott a legjobbaktól.

Muszáj szóba hozni Dean Winstanleyt is. Nem csak azért, mert itt, Magyarországon sikerült vele interjúzni, hanem azért is, mert óriási volt, amit a vb-n csinált. Igaz csak egy kört ment, de úgy, hogy csak 2012 januárjában csatlakozott a PDC-hez, a vb előtt egy hónappal elődöntős volt a Grand Slam of Dartson, hanem azért is, mért élete első világbajnokságán, a Vincent van der Voort elleni meccsen megdobta az első kilencnyilasát is. Csodálatos élmény, ahogy mesélte, olyan érzése volt akkor, hogy legszívesebben a világból is kiszaladt volna.Az utóbbi időben vállsérüléssel küszködik, de már bemutató tornán részt vett és ígéri, rövidesen visszatért az élmezőnybe.

A felső ágon Phil Taylor nagyon könnyedén intézte el a holland Jerry Hendrikset, aztán Robert Thorntont, majd Andy Hamiltont is, az utolsó két meccsén szettet sem veszített, Hamilton ellen 101,38 volt az átlaga. Simon Whitlock megint zseniális volt, két meccset nyert nullára, majd Dave Chisnall ellen is nyerni tudott, 4-3-ra a döntő legben. Barney elképesztő játékkal nullázta le Gary Andersont a harmadik körben. Gerwen pedig a torna talán legnagyobb meccsén, 5-4-re nyert a korábbi két vb-t nyerő Adrian Lewis ellen. Elképesztő meccs volt, a holland 102,73-mal, Lewis 100,80-nal zárt.

Az elődöntők aztán örökre emlékezetesek maradnak. Nem csak azért mert végre a magyar dartsszerető közönség is élőben láthatta a meccseket, hanem azért is, mert két hatalmas csatát hozott. A klasszikus. Phil Taylor-Raymond van Barneveld meccse, amelyen Taylor már 5-1-re is vezetett, aztán jött a majdnem fordítás, de végén Taylor 6-4-es győzelme.

A másik ágon Michael van Gerwen tényleg a csúcsra ért. Megdobta élete első, a vb második tökeletes legjét, ráadásul úgy, hogy a harmadik körben két T20-as mellé tette a D12-öt. Wade 1-3-ról egyenlített, és a holland majdnem két kilencnyilast is összehozott, de aztán a D12-öt szúrta el. A vb-k történetében a negyedik játékos lett, aki kilencnyilast dobott.

A döntőben aztán Taylornak minden tudására szükség volt, hogy megállítsa van Gerwent, annál is inkább, hogy a holland már 2-0-ra vezetett, pedig Taylornak egy 170-es checkoutja is volt. Már 4-2 is volt Gerwennek, de aztán az Erő dominált. Volt egy 12 nyilas köre is, és ami ennél is fontosabb, öt szettet nyert egymás után. Ezzel tizennegyedszer lett bajnok. Fenomenális.

Gerwen szomorú volt a döntő után, de elképesztő sok energiát adott neki ez a következő évi tornához. Már csak azért is mert Taylor már a második körben búcsúzott Michael Smith ellen. A legnagyobb ellenfél tehát elbukott, nem is nagyon tudta senki megállítani a holland kopaszt. Második kiemeltként vágott neki a tornának és két könnyű meccs után Gary Anderson ellen óriásit meccset, kellett a 100,20-as átlag is a 4-3-as sikerhez. Mark Webster ellen is nagy csatát vívott, de aztán Adrian Lewist szettveszteség nélkül takarította el az útból. Peter Wright ellen pedig a végső csata jött.

Ezúttal december 13-án kezdődött a vb és rögtön a második napon – az még az első körben – két kilencnyilas miatt őrjöngött az Alexander Palace közönsége. Terry Jenkins a dán Per Laursen ellen dobta meg, annak már kevésbé örült Jenkins, hogy ezzel együtt is kiesett. A másik, aki 15 ezer fontot kaszált másfél perc alatt az Kyle Anderson volt. Ennek is csak az volt a szépséghibája, hogy vesztes meccsen Ian White ellen.

Phil Taylor szenvedését említettük, az ő ágán a negyedik vb-jén szereplő Peter Wright pedig a döntőig menetelt. Egymás ellen meccseltek a Huybrechts-testvérek, a fiatalabb Kim nyert, de csak egy kört ment. A negyedik kiemelt Simon Whitlock megint szenzációs volt: Ross Smith 4-0, Jarkko Komula 4-0, Kevin Painter 4-0 és Ian White 5-4. Csak Wright volt nagy falat. Barney-nak most nem jött ki a lépés, már Jamie Caven ellen is megszenvedett, Mark Webster ellen pedig a döntő szettben kapott ki. James Wade esélyesként indult ismét, de a vb-fóbiája nem múlt el, tízből hatodszor jutott el a legjobb nyolcig, de a döntő megint otthonról, a fotelből nézte.

A felső ágon drámai csatákat hoztak a negyeddöntők. Wright úgy győzte le Wes Newtont 5-4-re, hogy 2-3-ról 4-3-ra fordított, a döntő szettet pedig 5-3-ra nyerte meg. Newton 12 darab 180-ast dobott. Smon Whitlocknak könnyebb lehetett volna az útja, de 3-0 és 4-1 után majdnem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, a döntő szett aztán 4-2-lett a javára Ian White ellen. Ezen a meccsen 27 180-as volt, de amúgy ez a vb is csúcsot hozott ebben a mutatóban, az új rekord 603 darab maximum háromnyilas volt. Gerwen már 3-0-ra is vezetett Webster ellen, a végén, 4-3-nál picit izgulnia kellett, de csak egy legig. Lewis pedig csak a negyedik szettet (igaz azt 3-0-ra) adta oda Wade-nek.

Peter Wright aztán száz feletti átlaggal intézte el 6-2-re Whitlockot, Gerwen pedig csak hét leget engedélyezett Lewisnak, egész egyszerűen átgázolt ellenfelén. 103,02-es átlaga erről mindent elárul. Jött a döntő és a vb-k történetében először fordult elő, hogy nem angol dartsos állhatott a pódiumra az első helyért.

Nagyon simán indult, 3-1, 3-0, 3-0, 3-1 és szempillantás alatt már 4-0 volt a szettarány a holland javára. Wright kapaszkodott, de érezni lehetett, Gerwen max 1-2 szettet enged el, és tartja a sima elányét, amit aztán meg is csinált. 7-4-re nyert. Történelmet írt, a második holland lett, aki világbajnokságot nyert. Sokakban felmerült, hogy innentől kezdve egy másik nagyság véget nem érő sorozata indul el, de aztán volt egy másik skót, aki ezt másképp gondolta.

Olvassa el a sorozat korábbi részeit is:

1. rész: 1994 - Az első lépések

2. rész: 1995 - Legenda születik

3. rész: 1996 - A Taylor-éra kezdete

4. rész: 1997 - Mesterhármas

5. rész: 1998 - Új név és régi lendület

6. rész: 1999 - Új seprű jól seper?

7. rész: 2000 - Az Y2K probléma? Á, dehogy!

8. rész: 2001 - Egy fura reklámfogás, és egy újabb rekord

9. rész: 2002 - Egy elmaradt kézfogás, és egy fontos kupameccs

10. rész: 2003 – A juharlevél éve

11. rész: 2004 – A király visszaült a trónjára

12. rész: 2005 – Egy legenda elbúcsúzott, meglett Taylor 10. vb-címe

13. rész: 2006 – Az Erő újra Phil Taylorral volt

14. rész: 2007 – Új király a trónon

15. rész: 2008 – Part visszatért a csúcsra

16. rész - 2009: Egy magyar történelmet írt

17. rész - 2010: A Varázsló hét év után visszatért

18.-19. rész – 2011-2012: Amikor a Tanitvány folytatja a Mester álmát

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7212043749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása