9 Nyíl

A világbajnokot még Frost hülyéskedése sem zavarta meg

2016. december 16. 00:24 - Denis Potvin

William Hill PDC darts-világbajnokság - 1. nap (összefoglaló)

Nagyon vicces napon vagyunk túl, egy dobógépet láttunk, aztán egy nagyon sokat hülyéskedő, de a világbajnokot egyáltalán nem zavaró játékost. Aztán ott volt egy vb-döntősünk is az első nap. Egy 2,16 másodperc alatt bevágott 180-as. Tényleg jól szórakoztunk.

czwex0rxcaavwzt.jpg

Jamie Caven-Kevin Painter 1-3 (1-3, 3-1, 2-3, 0-3)

Az első szettben Caven kezdett jobban, de aztán Painter fordított, majd egy 27 pontos kezdés után 14 nyíllal (180, 119, 99 és egy 76-os kiszálló) megnyerte az első szettet. A másodikan Caven egyenlített. A harmadikban Caven már 2-0-ra vezetett, de Painter jött fel, 2-2-re egyenlített a legeket, majd 35-ről kiszállva a szettet is megnyerte és 2-1 volt a javára.

Olyan rettenetesen különöset egyikük sem tett, egészen az utolsó szett harmadik legjéig. Akkor Painter 124-ről egy 20, T18 és Bull-lal megnyerte a meccset. Ebben ennyi volt. Painter, aki 2004-ben vb-döntős volt, és akkor Phil Taylortól kapott ki, most nagy valószínűség szerint megint ellen folytatja majd a második körben.

Jamie Lewis-Mick McGowan 3-2 (3-0, 1-3, 3-0, 2-3, 3-1)

Na ez volt az a meccs, aminek a végkimenetelét az olvasóink sem teljes biztonsággal tippelték meg. Így is lett. Hatalmas csata és az utolsó szett döntött végül. Itt azért pörögtek a 180-asok, összesen nyolc volt a meccsen. Lewisé volt az első, ahogy az első leg is. A második is, ráadásul ez már óriási fölénnyel breakelve. Majd két elrontott D20 után egy sikeressel a harmadik is. Sorozatban a negyedik leg is Lewisé lett, de aztán McGOwan is életjelt adott, 15 nyíl és 90-es kiszálló, ötkörös sikerrel, utána pedig 13 nyíllal a harmadik, szóval visszajött a meccsbe

Lewis egy sima 3-0-s szettel folytatta úgy hogy a 84-et elsőre túl lőtte a harmadik legbe, de akkor még McGowan 253-nál tartott, aki aztán 3-2-vel egyenlített, így jött a döntő szett.2-1-re vezetett Lewis és nagyon szépen alakult a vége. Lewis háromszor dobott T20-at, 201-ről 93-mal ment le, majd T19, 19, D16-tal, azaz 108-cal szállt ki és nyerte meg végül a meccset.

czv00dawqae6h5u.jpg

Gary Anderson-Mark Frost 3-0 (3-0, 3-0, 3-2)

Na ez aztán egy nagyon vicces meccs volt. Frost már az elején érezte, ha tábla előtt nem, legalább a színpadon lopja el a show-t Anderson elől. Vigyorgott, hergelte a közönséget (és biztosan Andersont is). „Mit keres ez a hulladék a világbajnokságon?” – ezt egy neves játékos mondta, nem áruljuk el ki. De tényleg. Anderson legalább volt annyira profi, hogy hagyta a fenébe.

Tényleg az elején még vicces volt, aztán egyre szánalmasabb, főleg amikor egy 26-os után elkezdte éltetni magát. Na mindegy. Maradjunk a tényeknél. Anderson dobott öt 180-ast, az első szettet simán hozta. A másodikban dobott egy 116-os kiszállót, aztán a harmadikban Frost nyert egy leget, na volt is haddelhadd, ünnepeltetés, meg minden, ami már kezdett kínossá válni. Andersont az sem zavarta, hogy 1-2-ről kellett fordítania. Fordított, és tényleg nagyon simán nyert a 73,74-es átlaggal záró Frost ellen. Anderson csúcsot is döntött, a 150. szettjét nyerte meg a világbajnokságok történetében.

czv-idywqaa6sp.jpg

Michael Smith-Ricky Evans 3-2 (1-3, 3-1, 2-3, 3-1, 3-0)

Jött a világ leggyorsabban dobó embere. Megmérték, Evans 2,16 másodperc alatt tudott dobni 180-at, csinálja utána bárki, aki akarja. Evans 2014-ben Ronnie Baxtert, tavaly pedig Simon Whithlockot tréfálta meg és erre készült Smith ellen is, majdnem sikerült neki. Egy 120-as kiszállóval nyitott, majd 3-1-re nyerte az első leget. Elképesztő gyorsan dobált, de annyira gyorsan, amilyet még nem is láttunk. Nagyon pontosan kellett dobni, hibáztak persze, de aki nagyobbat, az leget bukott, ilyen volt a második szett vége, amikor Evansnek 100-ről kellett volna kiszállnia, de csak 80-at dobott. Smith dicséri, hogy minden szituációból úgy próbált visszajönni, hogy a kiszállóit tökéletes dobja. Ez mondjuk a végére csak 34,28-re sikeredett, de ez azért sem volt rossz, mert 2-2-re egyenlíteni tudott a második szettben, de aztán a bukta az utolsót.

Érett a meglepetés, de végül nem lett az. Pedig a negyedik szettben Evans vezetett, de Smith egy 143-as kiszállóval sokkolt, majd egy 180-assal folytatta, és egy brutálisan gyenge kiszállózás után egyenlített. Jött a döntő leg és azért itt Smith nagyobb rutinja gyorsan előjött. 12 nyilas kiszálló a végén egy Bullal, ha csak a harmadik nyílra de a D3 is összejött (előtte 31-ről csak 25-öt dobott). Lehet, hogy Evans elfáradt a végére, a dobógép nem tudta végén a kiszállót pontosan dobni, 97-ről 40-re, aztán 10-re tudott csak lemenni. A végére szintén sokat hibázó Smith aztán 5-ről, a harmadik nyíllal kiszállt és nyerte a meccset. Ami fantasztikus volt ebben, az a ritmus, egy sörért sem lehetett kimenni, mert félő volt, hogy az ember akár egy legről is lemaradhat.

czwnlx_weaalxen.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6612051063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása