9 Nyíl

Csak a papírforma(?)

2016. december 21. 00:23 - Viking958

William Hill PDC darts-világbajnokság - 6. nap (összefoglaló)

Újabb négy meccsen vagyunk túl a 2017-es PDC világbajnokságon, a hatodik nap nem tartogatott olyan izgalmakat, mint az ötödik, de ezt nem is várhattuk el. Új negatív csúcs született, mindössze 11 darab 180-at dobtak ma az urak.

pdc_1.jpg

Borisz Kolcov – Dragutin Horvat (előselejtező)

 

Orosz-német csata, még szerencse, hogy nem politikai.. Horvat kicsit beragadt a rajtnál, így Kolcov könnyedén nyerte meg hátsó pályáról az első leget, majd a másodikat egy szép 97-es kiszállóval abszolválta. Horvat a harmadik leg elején bevágta a meccs első 180-át és ezt az előnyt végig tartva szépített a német, de egyenlíteni nem volt esélye, Kolcov egy 84-es kiszállóval lezárta az első játszmát, 1-0.

A második szett kicsit lassan indult be, döcögtek mindketten, de a végén az orosz Viking szépen kerekített, majd elsőre bökte is a D12-t. A második leg annyira jó volt, hogy nem akarták befejezni a srácok, rengeteg nyilat elhajigáltak a duplára, végül Horvat sikeresen verte be a D6-ot. A harmadik leget ismét Kolcov uralta, de Horvat jókor dobott egy 180-at, ami beindított nála valamit. A D18-at elsőre dobta a brékért, majd a következő legben is hamar leért kiszállóra, végül egy kisebb dupla-csata után behúzta a szettet is.

A harmadik játékrész a szokásosnak megfelelően lassan indult és Horvatnak a szokásosnak megfelelően nem jöttek elsőre a duplái, így Kolcov elvette a német kezdését. A második leg is így zajlott, Horvat leért hamarabb, majd hibázott a kiszállón, így az orosz nyert. A harmadik leg sem okozott csalódást, ugyanez a szisztéma, azonban most már végre eltalálta a duplát is, így meccsben maradt. A negyedik leg már némi változást mutatott a játék képében, Kolcov előbb kerekített 36-ra, majd Horvat váratlanul kidobta a 101-et, így jöhetett a mindent eldöntő leg, amit ő is kezdhetett. A német ügyesen hozogatta lefelé a pontjait, majd a meccset egy 59-es kiszállóval sikerült rövidre zárnia. Egy gyenge meccsen egy nem gyenge fordítás!

horvatstat.jpg

 

Brendan Dolan – Christian Kist

 

A korábbi BDO világbajnok, Kist a mérkőzés esélyese, de szoros küzdelem várható(gondoltam én). Ahogy kell, Kist be is kezdett, de a kiszállón hibázott egy nagyot, így Dolan le tudta brékelni rögtön, majd a saját kezdését nagyon magabiztosan nyerte egy remek 13 nyilassal, végül a harmadik legben ismét elvéve Kist kezdését egy 70-es kiszállóval, le is zárta a szettet. Dolan remekül játszik eddig, 1-0.

A második szettet is Kist kezdte jobban, de most már a duplát is bedobta, így lebrékelte a History Makert. A második legben aztán Dolan dobhatott először kiszállóra, ő elrontotta a 72-őt, majd ugyanezt Kist már megdobta, így közel került az egyenlítéshez. A harmadik ismét Dolan próbált rá először a kiszállóra, egy 112-re sikertelenül, majd jött Kist és a 105-öt kiszúrva behúzta a szettet, 1-1.

A harmadik játszmában Dolan folytatta a sormintát, most ismét ő vette el a szett elején Kist kezdését. A második legben az első szettből ismerős dolog történt, Kist elrontotta a Bullt a kiszállóra, így Dolan előtt ott volt az esély, amit ki is használt. A minta alapján neki kell nyernie a következőt is és így is lett, egy gyönyörű 102-es kiszállóval hozta végül ezt a szettet is. 2-1. (A negyedik szett első legjét Kist fogja nyerni, most mondom.. )

Hát persze, hogy az urak rám cáfoltam, ugyanis a holland rettentő gyengén dobott, így észak-ír sikert hozott a nyitó parti. A következő leg már Dolan gyengélkedését hozta, így a meccs során először 1-1-re alakult egy szett állása. Dolan a harmadik legre feléledt, egy 177-tel nyitott, majd ezt az előnyt tartva megnyerte a leget is. Az utolsó partit is ő uralta, és a meccset egy 61-es kiszállóval lezárta, könnyed győzelem az észak-ír részéről, 3-1.

dolanstat.jpg

 

Raymond van Barneveld – Robbie Green

 

Jól kezdték el a meccset az urak, Barney rögtön az első legjét egy 86-os kiszállóval nyerte meg, majd a második legben az első 180-at is megdobta, de Green összességében erősebb volt és szintén egy 86-os kiszállóval húzta be saját kezdését. A harmadik leget Barney két 140-nel kezdte, majd a negyedik körben egy 156-tal le is zárta. Eddig magabiztosak mind a ketten, de Raymond tűnt jobbnak és ezt az is mutatja, hogy a negyedik legben megcsinálta a meccs első brékjét is, és ezzel a szett is az övé lett, 1-0.

A második játszmát Green kezdte, ő is állt jobban, rápróbálhatott a 112-re, de hibázott és Barneveld egy 120-as kiszállót odatett. 4/4 a duplán eddig, remek formában az ötszörös világbajnok. A következő partiban első hibáját követte el a duplán, de Kong nem tudta ezt kihasználni, így már csak egy legre van az újabb szettől. RvB javára. A harmadik legben kicsit gyengébben dobott a holland - de brékelőnyben már belefér ez, rápihenhet a saját kezdésére - Green ennek megfelelően nyerte a leget és szépített. A következő játékot azonban Barneveld kezdi a szettért, és egy 80-as lezárással meg is nyerte a játékrészt, 2-0 a holland javára.

A negyedik szettet Green pocsékul kezdte, úgy dobálgatta a nyilait, mintha kicsit feladta volna, Barneveld pedig remekül használta ki ezt és nyerte meg az első leget. A másodikat hiába kezdte jobban Green, Barney odatett egy szép 180-at, majd Kong bullon elkövetett hibáját megtorolta, kidobta a 81-et. Az angol ellenfél meg is tapsolta, itt már látszott rajta, hogy feladta.. Az utolsó legben dobtak egy-egy 180-at (Kong már nem is örült neki, a fejét csóválta) és bár volt esélye az angolnak, nem tudta kihasználni, így Raymond van Barneveld egy vártnál könnyebb meccsen sima 3-0-ra győzte le Robbie Greent.

barneystat_1.jpg

 

 

Simon Whitlock – Dragutin Horvat

 

Remek színvonallal indítottak a felek, főleg Whitlock, aki egy 13 nyilassal nyitotta a partit, majd a második legben is négy kör után 85-re tette magát, de végül csak a hatodik körben sikerült befejezni a leget a borzasztóan dobó Horvat ellen. A harmadik legre már ébredezett a német, dobott egy 180-at és a 161-es kiszállót is éppen csak elhibázta a bullon. A bökkenő itt jött számára, Whitlock hagyott neki még egy kört, de átmentette kiszállózási formáját az előző meccsről, így nem tudta elkönyvelni első legjét. 1-0 a Varázslónak!

A második szett eleje sem okozott csalódást, Horvat ismét hibázott a duplán, Whitlock pedig egy csodás 91-es kiszállót pakolt oda, bullal a végén (25-16-BULL). A második legben már nem volt esélye a német-horvát Horvatnak, Whitlock könyörtelenül behúzta saját kezdését. A következő parti meghozta a várva várt német leg győzelmet, és Dragutin elsőre bökte a D20-at kérem szépen! Az öröm rövid ideig tartott, az ausztrál nagyon simán hozta a következő leget és vele együtt a szettet is. 2-0.

A harmadik játékrésznek Simon Whitlock és Fülöp Laci adta meg az alaphangot egy 180-nal és ennek megfelelően is zajlott tovább, a Varázsló egy 92-es kiszállóval nyerte az első partit, majd a másodikat a kedvencével, a 170-nel, ami a világbajnokság eddigi legmagasabb kiszállója (ennél nagyobb már nem is lesz), míg harmadikban ismét előkapta a varázspálcáját és egy újabb magas kiszállóval ajándékozott meg minket, T20-T20-D19, azaz 158 a meccsért! A világbajnokság két legmagasabb kiszállója az utolsó két legben, Varázslatos! Ezzel 3-0 a vége, nem lepődünk meg.

whitlockstat_1.jpg

  

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9312064491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása