9 Nyíl

Eszméletlen döntő - eszméletlen van Gerwen

2017. január 02. 23:12 - Denis Potvin

William Hill PDC darts-világbajnokság - 15. nap - a döntő (összefoglaló)

Az történt, amire számítottunk. Aztán Gary Anderson belassult és az atomdarsot bemutató Michael van Gerwen legyőzte. 2014 után másodszor lett világbajnok, már-már földönkívüli játékkal, teljesen megérdemelten. Andersonnak pedig nem sikerült az, amit csak Phil Taylor, a sportág legendája mutatott be, nem lett egymás után háromszor világbajnok.

c1h4aogxaaarekc.jpg

c1mqm1ixaaa5ofc.jpg

A döntőben történt:

 

Michael van Gerwen (NED - 1.) - Gary Anderson (SCO - 2.): 7-3 (3-2, 2-3, 2-3, 3-2, 3-0, 3-1, 3-0, 3-1, 2-3, 3-2)

 

Van Gerwen kezéből szállt el az első három nyíl és 100-assal sikerült nyitnia, mégis Anderson-é lett az első 180-as. És ha már az elsőknél tartunk: Gerwen 122-ről kiszállva nyerte az első leget, Anderson pedig egy 11 nyilassal folytatta. Mindenki hozta a saját kezdését, így a holland az első szettért a hátsó pályán indult, de Anderson egyenítettt. Nem volt brék, így van Gerwené lett az első szett. 103,8 volt a holland, 112,06 Anderson átlaga. Sokat sejetett. Aztán a folytatás majdnem break lett, de Gerwennek meggyűlt a baja a 25-tel. Aztán visztont egy 116-os kiszállóval mutatta meg, hogy nem remeg az a kéz. Hihetetlen szoros volt minden egyes leg, Meg lehetett volna a break is, de Gerwen szektort rontott, így két szett után sem volt brék, 80-nal leget és szettet nyert a címvédő. Mindketten kevéssel 107 fölötti átlagnál jártak és összesen tíz 180-as volt. 

Aztán a 11. legben jött az első brék, Anderson vette el Gerwen kezdését, de rövid volt a skót öröme. A holland ugyanis egy 11 nyilas körrel vágott vissza neki. Anderson egy picit mintha leeresztett volna ekkor, többször is szektort tévesztett. Gerwen megint közel járt a kilencnyilashoz, de a nyolcadik célt tévesztett. Jött egy hiba, 74-ről nem tudott kiszállni a holland, ezt pedig egy kétszeres világbajnok könyörtelenül kihasználta, és brékkel nyerte a szettet. A következő szett úgy folytatódott, ahogy a meccs elkezdődött, mindenki nyerte a saját legjét, és Anderson a 3-1-ért kezdett. De nem lett 3-1, mert Gerwen 86-ról be tudta fejezni, így egyenlített.

c1mhe5cw8aaqpgn.jpg

Folytatódott a brék-háború, amelyben Gerwen állt jobban, az ötödik szett első két legét megnyert és kezdett a 3-0-hoz. Pici megingást leszámítva nagyon simán, a meccs addigi legsimább szettjét húzta be. A holland ekkor 20 száznyolcvanasnál és 107 feletti átlagnál járt. Fontos szett jött, amit Andersonnak muszáj lett volna megnyernie, de elveszítette egyszer a kezdését, és ez végzetes Gerwen ellen, aki egyre profibban dobált, szinte alig hibázott, vagy kevesebbet, mint Gary. Meg is lett a böjtje, 4-2 volt már a holland javára.

Ahogy egyre magabiztosabb lett Gerwen, úgy bizonytalanodott el a skót. A kétszettes hátrány után már kétleges hátrányba került, ráadásul is Gerwen kezdett. A 125-ös kiszállóval sem tudott mit kezdeni, így megint egy lenullázott szett, és 5-2 lett. Ez nem Anderson napja volt, sem a triplák sem a kiszállók nem úgy jöttek, ahogy szerette volna. Nagy nehezen hozta a kezdését, de aztán megint jött egy brék Gerwentől, ami után rövidre is zárhatta a vb-döntőt, ezt pedig egy 100-as kiszállóval meg is tette. 6-2-re vezetett, innen már nem volt visszaút a Repülő Skót számára.

c1mefwfxeaaicx-.jpg

Már 20-ról sem tudott kiszállni, ami azért sejtette, hogy ennek itt és most van vége. Aztán jött egy őrült, aki színpadra rohant, és le akarta nyúlni a világbajnoki kupát (jelentem, nem sikerült neki). Az a közjáték vagy Gerwent zavarta meg, vagy Andersont paprikázta fel, mindenesetre a skót őrült módjára elkezdett zárkózni. Visszabrékelt és ezzel 6-3-ra szépített. Sőt, emellé a 65. száznyolcvanasát is megdobta, ami új rekordnak számított.

A skót ekkor még egy őrült rohamba kezdett, de ez már csak amolyan minden mindegy alapon történt. A végén még lehetősége is akadt, hogy elodázza a végét, de 134-es kiszállójánál szektort rontott. A holland azonban nem tette meg ugyanezt. 85-ről, bullal befejezte a meccset és feltette egész éves teljesítményére a koronát. 25 tornagyőzelem után, október óta veretlenül, 2014 után másodszor lett világbajnok. Abszolút megérdemelten. 104,93-as átlaga Andersonnak minden idők legmagasabb vb-vesztes átlaga volt. Gerwen 107,79-el fejezte be. Még egy rekord: ennyi 180-as még sosem volt egy meccsen. Anderson 22 db 180-asa pedig világcsúcs-beállítás, amivel a legendás Grófot, Ted Hankey-t érte utol, Köszönjük az élményt.

c1mq9hnxaaabju5.jpg

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr712092625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása