9 Nyíl

A junior-világbajnok vezet, de a hétvégén kétszer is legyőzték

2017. február 21. 10:45 - Denis Potvin

Kicsit most messzebb nézünk, és a hétvégi ausztrál eredményekről írunk. Szombaton és vasárnap vívták a melbourne-i Coolaroo Hotelen a DPA (Dartplayers Australia), az ausztrál darts Premier League újabb két fordulóját, amelynek egyik nagy vesztese, az összetettben négy ponttal vezető Corey Cadby, aki korábban a PDC utánpótlás világbajnokságát nyerte meg.

dpa.jpg 

rhys-mathewson-ladbrokes-sydney-darts-masters-steve-christo-pdc_cpkiquxtc0ln1t4la0gpg6g2x_1.jpg

Cadby attól a Lucas Camerontól kapott ki, aki aztán vasárnap is elverekedte magát a döntőig, de előtte szombaton az első tornagyőzelmét szerezte meg. A nagy tehetségnek kikiáltott Cadby tavaly az Australian Grand Masters is megnyerte. A DPA Pro Tour első versenyét megnyerte, a másodikon döntős lett. Tavaly pedig ott volt a PDC-világbajnokságon is, a selejtezőből továbbment, de aztán Joe Cullen ellen kikapott. 

Lucas Cameronnak ez volt az eddigi legnagyobb sikere DPA World Series selejtezőjének a döntőjét nyerte meg idén, majd a Pro Tour első állomásán negyeddöntős volt.  A hétvégét pedig egy tornagyőzelemmel és egy döntővel zárta.

A vasárnap első helyen végzett Rhys Mathewson szombaton a negyeddöntőig jutott. Az első fordulóban elődöntős volt, a másodikban a legjobb 16 között esett ki. Eddigi legnagyobb sikere a tavaly augusztusi, Russell Stewart Classic megnyerése volt. Ezt a tornát korábban Simon Whitlock kétszer (2007 és 2009) is megnyerte, két éve David Platt lett az első.

DPA Harrows Australian Grand Prix

Harmadik forduló

Február 18., Coolaroo Hotel, Melbourne

Negyeddöntők:

Corey Cadby 6-1 Robbie King

Gordon Mathers 6-4 Matthew Leahy

Lucas Cameron 6-4 Rhys Mathewson

Tony Birtwistle 6-4 Scott Kennedy

Elődöntők:

Corey Cadby 6-5 Gordon Mathers

Lucas Cameron 6-0 Tony Birtwistle

Döntő:

Lucas Cameron 6-2 Corey Cadby

 

Negyedik forduló

Február 19., Coolaroo Hotel, Melbourne

Negyeddöntők:

Justin Thompson 6-4 Steve Duke Sr.

Rhys Mathewson 6-3 Gordon Mathers

Clinton Bridge 6-2 Aaron Petty

Lucas Cameron 6-0 Ash Britt

Elődöntők:

Rhys Mathewson 6-2 Justin Thompson

Lucas Cameron 6-5 Clinton Bridge

Döntő:

Rhys Mathewson 6-5 Lucas Cameron 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8212277641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása