9 Nyíl

A brightoni döntetlenek éjszakája

2017. február 23. 23:32 - Denis Potvin

betway Premier League Darts - 4. forduló (összefoglaló)

Na, ez aztán egy igazán furcsa, de nagyon érdekes éjszaka volt. A Premier League negyedik fordulóját rendezték Brightonban és négy meccs is 6-6-ra végződött. A legnagyobbak, mint Michael van Gerwen, Phil Taylor, Gary Anderson, Wright és Barneveld is döntetleneztek, miközben Jelle Klaasen zseniális sikert ért el, így a másik újonc is megszerezte második pontját, Dave Chisnall pedig szép lassan csúszik egyre hátrébb. Minden más, videókkal együtt a hajtás alatt. Tessék elolvasni.

c5yvotjwyaaz_li.jpg

Dave Chisnall-Jelle Klaassen: 3-7

Úgy kezdődött, hogy Jelle Klaasen nagyon megverte Dave Chisnall-t. A holland hihetetlen összeszedetten dobált, érezhetően nagyon felkészült erre a meccsre. Átlagban majdnem egyformán végeztek, a tömegekben négy 180-as volt Klaasen neve mellett, míg Chizzynek egy sem sikerült ezen a játéknapon. De leginkább a kiszállók közti differencia jelentette a legnagyobb különbséget. Ebben Klaasen sokkal jobb volt, 7/15 Klaasen-nek és 3/11 Chisnall-nak.

Talán ott lehetett az igazi fordulópont, amikor 2-2 után Chizzy hiába ment le 142-ről 11-re, két körön át sem tudott kiszállni. Klaasen 6-2-re ment el úgy, hogy volt egy laza 132-es kiszállója is. Chisnall szépített, és aztán a holland úgy nyerte meg a meccset 7-3-ra, hogy az utolsó legben nagyon rosszul, dobált, 140-es kezdés után már csak egy T19 és egy T20 jutott a legmagasabb pontszámokból: 96, 58, 80, 55 pont végül egy T12, 4, D16-os kiszálló és ezzel három vereség után jött az első győzelem.

chisnall_klaasen.jpg

Michael van Gerwen-Adrian Lewis: 6-6

Két nagyszerű meccs és két döntetlen következett ezek után. Először a világbajnok Michael van Gerwen csapott össze Adrian Lewisszal és két száz feletti átlaggal dobót követte egymást a pódiumon. Gerwen egy 11 nyilas leggel nyitotta a meccset, de Lewis egészen káprázatosan játszott és pillanatok alatt nyert három leget egymás után. Érett a meglepetés. Bár a holland egy 116-is kiszállóval (T20, 20, D18) szépített egy csodálatos, 170-es checkout volt a válasz rá. Saját pályáját hozta Gerwen és még brékelni is tudott, így 4-4-gyel fordultak bele a hajrába.

És ez a hajrá még úgy sikerült Lewisnak, hogy hátsó pályáról indulva, a T12-öt háromszor is elhibázva behúzta. De Gerwen nem lenne Gerwen, ha nem tudott volna innen is fordítani. Persze, hogy fordított, 6-5-re vezetett és a meccsért ment, de a hátsó pályáról, break kellett a győzelemhez, de Lewis ezt egy erős kezdéssel megakadályozta. 24-en állt, amikor még Gerwen csak 170-en. A holland azért megpróbálta, T20, aztán még egy T20, de csak a kisbull utána. Lewis pedig bevágta másodikra a T12-öt, így 6-6 lett a vége, a világbajnok másodszor játszott döntetlent a sorozatban.

gerwen_lewis.jpg

Gary Anderson-James Wade: 6-6

Érdekes egy meccs volt ez is, amelynek volt olyan pillanata, amikor fabatkát sem adtunk Anderson pontszerzésére. Végül az lett, ezt pedig Wade leginkább magának köszönheti. Andersoné volt az első leg, de aztán Wade beindult, úgy ment el 5-1-re, hogy volt közte egy százas és egy 110-es kiszálló is.  Négykörös leggel szépített a skót, majd egy csodás, 121-es kiszállóval került még közelebb, sőt, 4-5-re jött fel. Ezekben a legekben Lewisnak esélye sem volt, mindegyikben olyan messze volt a kiszállótól, hogy igazából esélye sem volt leget nyerni. Egészen hihetetlen volt a 10. leg. Wade már 65-ön volt, amikor Anderson még csak 240-en.

Aztán sem a nyolcat, sem pedig a D1-et nem sikerült kidobnia, Anderson pedig köszönte szépen és végül egyenlített. Wade megzavarodott és Anderson ötödik legjét nyerte egyhuzamban. Wade nyitotta az utolsót, és végül kis előnyét végig megőrízte. Anderson ötven százalékos maradt, míg Wade két győzelem mellett két döntetlennel áll négy játéknap után.

anderson-wade.jpg

Phil Taylor-Kim Huybrechts: 6-6

Kellett Taylornak felbosszantani a meccs előtt Huybrechtset, a belga alaposan megrángatta az oroszlán bajszát. Egy biztos, a Huybrechts zseniálisan összekapta magát erre a meccsre. Rögtön az első legben breakkel nyitott, 110-es kiszállóval. Onnantól kezdve mindenki hozta a saját kezdését, Taylor képtelen volt visszabreakelni Huybrechts hihetetlen magabiztos volt, amikor kellett elengedte a leget, amikor kellett odatette, amit kell. A legszebb talán az volt, amikor 4-3-as belga vezetésnél Taylor 299-ről 177-tel 32-re tette le magát, Huybrechts pedig 140-ről két T18-cal és egy D16-tal kiszállt. Na ekkor a belga tényleg ugrálni kezdett, érdemes megnézni a videón Taylor nézését (meg a járását)…

Taylor megint hozta a kezdését, de Huybrechtsen ezen az estén nem lehetett kifogni, 6-5-re vezetett ezzel már az első pontját megszerezte a Premier League idei sorozatában. Ő kezdhetett az első győzelméért is, de volt két nagyon rossz köre. Először, amikor 31-et dobott, másodszor, amikor 56-ról nem sikerült a D10. Taylor 97-ról végre rádobott a bull-ra, de az elsőt rontotta, igaz aztán 25-ról ki tudott szállni, így 6-6-ra egyenlített és ő is ugrált egyet, ahogy Huybrechts szokott. A végén a kézfogás sem volt őszinte.

taylor-huybrechts_1.jpg

Raymond van Barneveld-Peter Wright: 6-6

A hollandé volt a kezdés, és Barney egy ragyogó 177-tel tette le magát 24-re, amelyet aztán másodjára meg is dobott. Wright hozta saját pályáját, ahogy aztán Barneveld is. A két játékos a tőle megszokott nyugodt magabiztossággal dobált, bár a negyedik legben két homály is (tripla nélküli, majd egy T1-es kör). 2-2 után Barney hibázott (24-ről csak hatra), de Wright kihasználatlanul hagyta ezt (56-ról csak 36 pontot dobott) és a meccs felét a holland 3-2-vel abszolválta.

4-4-ig mind a ketten hozták a saját kezdést, aztán fontos leget nyert Peter Wright, akinek a D5 kellett, amikor Barney még néhány gyenge kör után még kiszállón sem volt. Persze, hogy megdobta. Öt kör kellett Snakebite-nak a 6-4-hez úgy, hogy két nyila is rontott volt. Barney nagyon magabiztosan hozta a kezdését és a mindent eldöntő leg következett, amelyet Wright kezdett. De a holland zseniálisan dobált, igaz Wrightnak nem jöttek a triplák, nem úgy, mint Barneynak, aki végül 140-ről T20, T20, D10-zel egyenlített, az ötödik döntetlennel zárult a PL negyedik fordulója. Négy döntetlen még sohasem volt a torna 12 leges történetében!

barneveld_wright.jpg

Jelenleg pedig így áll a tabella (négy kör után):

c5yhflkwuaaqqob.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3412286397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dolmányos varjú 2017.02.24. 14:12:18

Jó ez az alsó tábla, de négy forduló után ez az állás:

League Table

After Night Four P W D L +/- LWAT Pts

Michael van Gerwen 4 2 2 0 +7 9 6
Phil Taylor 4 2 2 0 +7 8 6
James Wade 4 2 2 0 +5 9 6
Peter Wright 4 2 1 1 +1 5 5
Gary Anderson 4 1 2 1 +2 5 4
Raymond van Barneveld 4 1 2 1 -1 7 4
Adrian Lewis 4 1 1 2 0 7 3
Kim Huybrechts 4 0 2 2 -5 6 2
Jelle Klaasen 4 1 0 3 -6 6 2
Dave Chisnall 4 1 0 3 -10 5 2

(forrás: www.pdc.tv/news/article/ga8m8w6c8b9u10v7847v279kp/title/betway-premier-league-night-four)
süti beállítások módosítása