9 Nyíl

Chizzy a leggyengébb láncszem?!?

2017. február 27. 16:30 - Viking958

Negyedszerre is megkíséreljük összefoglalni a Premier League aktuális statisztikáit, hogy lássuk, kinek miben és mennyit kell javulnia, ha az elejében akar lenni/maradni.

betway-premier-league-darts-2017_2.jpg

Kezdjük a tabellával. Hát sokat nem változott az egy héttel korábbihoz képest. Az első 7 helyen konkrétan semmit, míg az alsó régiókban annyi történt, hogy Chisnall a Klaasen elleni vereségének köszönhetően a 8.-ról a 10. helyre csúszott vissza, míg Huybrechts elmozdult a kiesőzónából.

pltabella_1.png

Jöjjenek a kiszállók: A nap legjobbja a nap egyetlen győztes, Jelle Klaasen lett, 47%-os teljesítménnyel. Érdekesség, hogy ebben a fordulóban többet dobott a D20-ra, mint az előző 3 fordulóban összesen. Ezúttal ellenfele, Dave Chisnall volt a leggyengébb láncszem, mindössze 27%-ban találta el a duplákat, de nem ez okozta vesztét, hiszen a 11 kísérletéből 4-et egyetlen legben lőtt el. A többi hibáját pedig utána javította, így egy kivételével minden olyan leget megnyert, ahol duplára dobhatott.

A nap sztárja a D3 volt, aki rádobott, az leget nyert vele. Barney és Jackpot is kíméletlenül kihasználta az utolsó esélyt, és Ando sem vacakolt sokat. Mindkét esetben másodjára bevágta.

kiszallopl_2.png

Az összetett állásra rápillantva még mindig Gary Anderson fölényét láthatjuk, de már ő is 50% alá esett. A D20-on továbbra is kegyetlen, 18 kísérletből 11 találat, viszont a másik kedvencét nem találja, 0/4 a D12-n.

4 forduló után Peter Wright bizonyul a leggyengébben kiszálló játékosnak, köszönheti mindezt a D16-nak és a D18-nak, amiken 17%-ot hoz csak és persze annak, hogy nincs kiemelkedő szektora, mint mondjuk Huybrechtsnek a D16 vagy Andersonnak a D20.

kiszalloplossz_2.png

A 100 feletti kiszállók versenyét még mindig Phil Taylor vezeti 6 ponttal, de sűrűsödik a mezőny, miután Wade és Huybrechts is bevágott kettőt-kettőt. A héten megszületett a második 170-es kiszállónk is, ezt Adrian Lewisnak köszönhetjük.

magaskiszallo_2.png

A magas kiszállók után tekintsünk rá az átlagokra is. Michael van Gerwen továbbra is elképesztő magasságokban jár, még mindig 105 felett az összátlaga, azonban Anderson a gyengébb napjának köszönhetően 102 alá csúszott vissza. A negyedik nap után végre mindenki 95 felett ját, de meglepetésre Phil Taylort már a lista legalján találjuk csak. A játékosok összesített átlaga 97,82, ami valamivel gyengébb, mint a korábbi évek átlaga, reméljük sikerül javítani ezen.

platlag_1.png

Újabb aranyos kis táblázatot keltettünk életre, ahol a 100 feletti dobásokat számszerűsítettük. Az utolsó oszlop mutatja nekünk a sorrendet, ami azért csalóka, mert ugyan Wade 2,53 100 feletti dobást követ el legenként, azonban ezeknek nagy százaléka 140 alatti, míg például Barneveldnél majdhogynem több a 140+, mint az 100+. A legtöbb maximumot is ő dobta, szám szerint 18-at, ami pont háromszor annyi, mint Taylor 6 darabja.

tons.png

Végül nézzük a csütörtöki párosítást, ami ismét egy kiesési csatát és egy újabb "világbajnoki döntő" ismétlését hozza el.

parositas_3.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6212298077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása