9 Nyíl

Nem, nem, Barney nem vonul vissza

2017. március 06. 18:00 - Denis Potvin

Csak kicsit más prioritásba helyezi a dolgokat. A hétvégén keringett egy pletyka. A UK Openen, miután Peter Wright-tól szenvedett vereséget a holland az a hír járta, hogy abbahagyja. Ez nem igaz szerencsére, de azért sok minden más meg fog változni szerinte.

16864351_10154901448505993_7679903103687813497_n.jpg

„Már harminc éve a darts az életem. Ha lehet sorrendet mondani, az életemben az első, a második és a harmadik helyet foglalta el, és csak aztán jött a család és a barátok” – írta Raymond van Barneveld a hivatlos közösségi oldalán.

„Mindig is a legjobb szerettem volna lenni, sok bajnoki címet szerezni. Most már világos, hogy nem megy minden és őszintén bevallva, néha sok is. Sok áldozatot hoztam és úgy érzem, át kell rendezni egy kicsit a prioritásokat.”

"Mostantól kezdve sokkal jobban fogok figyelni a családomra, és a barátaimra. Ők kerülnek az első helyre. Természetesen minden megteszek azért, hogy címeket nyerjek, de nem ez lesz majd a legfontosabb. Kell az egyensúly az életemben és ezt neked most a családom adja.”

Barneveld tavaly jelentette ki, hogy ebben az évben nagyon odateszi magát és a karrierje során egy fontos évre készül, ahol az eredményességet helyezi előtérbe. Bár korrigálta a hétvégi kijelentését, de szinte biztosan megfordult a fejében a gondolat, amely a visszavonulást illeti. Kiváló játékos, és még évekig a legjobbak között a helye, de 49 évesen sokkal előrébb már nem valószínű, hogy jut. Ez azért az eredményein is visszaköszön. 2015 decemberében lett nagypapa és a közösségi oldalain készült fotók alapján is nagyon fontos számára, hogy minél többet legyen az unokájával.

Közrejátszhat az egészségi állapota is. Köztudottan cukorbeteg, nem tudni, ez mennyire befolyásolja őt a játékban. Ezek alapján nem kizárt, hogy Barney is levezet már. Szörnyű lenne, hogy egy év alatt veszítenénk el a sportág két legendás alakját, az idén visszavonuló Phil Taylort és egy nagy riválisát. Reméljük azért még egy kicsit elodázza.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4412317521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása