9 Nyíl

Dupláznak a skótok a liverpooli éjszakában

2017. április 13. 09:11 - Dart Major

Betway Premier League 12. forduló - beharangozó

Közeledik a végelszámolás és így még jobban élesednek a küzdelmek. Nagyjából így lehetne összefoglalni azt, hogy mi is vár ránk most csütörtökön és a még hátralévő fordulókban.Itt már hibázni nem igazán lehet, egy vereségen akár elúszhat a legjobb négybe kerülés is. Fordítva is igaz persze, egy győzelem adhat egy akkora lökést amivel sikerülhet közel kerülni a rájátszást érő helyekhez. Summa-summarum nagy mérkőzésekre és komoly csatákra van kilátás, izgalmakban biztos nem lesz hiány.

darts-fixtures-2017_2.jpg

Gary Anderson – Dave Chisnall

A nap egyik duplázója a kétszeres világbajnok skót lesz, és rögtön egy kellemetlen ellenféllel találkozik. Chisnall jelenlega nyolcadik helyen áll és már csak matematikai esélye van a legjobb négybe kerülni, de az elmúlt fordulóban mutatott játéka bizakodásra ad okot. 106 feletti átlaga ugyan csak egy döntetlenre volt elég Peter Wright ellen, de az utolsó három leget leszámítva egészen parádésan játszott Chizzy. Az angol elmúlt hétvégéje nem telt túl fényesen a Players Championshipen, hiszen szombaton már a legjobb 64 között kiesett, viszont másnap már a legjobb tizenhatba eljutott. Gary lepihente a hétvégét és nem indult el a két versenyen, ami mondhatjuk rá is fért. Az elmúlt fordulóban ugyanis tragikus kiszállózásának köszönhetően simán kikapott Adrian Lewistól. Eddigi örökmérlegük elég komoly Anderson fölényt mutat, a skót 14 alkalommal verte meg Chisnallt, aki négy sikert számlál a repülő skót ellen. Legutóbbi PL mérkőzésük sima Anderson sikert hozott amit meg is nézhetünk. (De arra, hogy most is sima skót siker születik arra azért mérget nem vennék, de az biztos, hogy Gary az esélyesebb. Még akkor is ha múlt héten rengeteg homályt dobott duplára.)



Michael van Gerwen – Peter Wright
A másik duplázónak nevezetesen Wrightnak igen nehéz dolga lesz. Egyrészt a PL-t jelenleg vezető MvG elleni mérlege igen beszédes: 56 eddig meccsükből csak tízszer tudta megverni a hollandot, igaz ez nemrég a German Darts Championship döntőjében sikerült neki. Utána viszont kapott egy derekas pofont a Players Championship milton keynes-i döntőjében szóval visszaállt a világ rendje. Másrészt pedig a hétvége nem úgy sikerült ahogy Snakebite elképzelte. Szombaton ugyan a legjobb nyolc közé bejutott, de másnap szégyen szemre az első fordulóban kikapott. De ugye tudjuk, hogy a nyilak variálása a skótot rendesen befolyásolja. Ez lehetett az oka, hogy az elmúlt héten csak egy X jött össze Chizzy ellen, és az is vért izzadva lett meg. Ezzel szemben MvG 113-as átlaggal verte egy brilliáns meccsen James Wadeet, majd a hétvégét pihenéssel töltötte és nem indult a PC aktuális fordulóin. Szóval a holland visszatérni látszik a helyes útra és így abszolút esélyese a mérkőzésnek. Wrightnak minden tudására szüksége lesz, hogy a vereséget elkerülje és megőrizze második helyét a tabellán. Legutóbbi PL csatájuk természetesen megtekinthető:



Adrian Lewis – Raymond van Barneveld
Klasszikus párosítás. Egy kétszeres és egy ötszörös világbajnok 58-ik csatája joggal nevezhető klasszikusnak. Ez ideáig Barney 34 alkalommal tudta Jackpotot megverni, aki 22 sikert számlál két döntetlen mellett. Jó kis meccsre van kilátás. Annál is inkább mert a holland jelenleg harmadik a tabellán és minden pontra szüksége van ha a TOP 4-ben kíván maradni. Lewis viszont csak a hatodik helyen áll és két pontra van a negyedik helytől így hibáznia nem nagyon kéne. Sőt mondhatjuk, hogy minimum úgy kéne játszania ahogy tette Gary ellen az elmúlt héten amikor is közel 100 pontos átlagot hozott össze és a kiszállókat is jó százalékkal dobta meg. Barney múlt heti duplázása felemásra sikeredett. Mind a két meccsen átlépte a bűvös 100-as átlagot, de ez arra volt elég, hogy két pontot szerezzen Wade ellen és kikapjon egy kitűnő meccsen Phil Taylortól. Tehát ha múlt heti PL fordulót nézzük, akkor jó kis meccsre van kilátás. Egyébként a hétvégi két Players Championship kört egyaránt 1500 fontos nyereménnyel zárták, a különbség annyi, hogy Barney egy első körös zakót és egy legjobb tizenhatba kerülést tudott felmutatni. Míg Jackpot egy második és harmadik körös vereséggel érte el ezt a teljesítményt. A két játékos idei Premier League mérkőzése nem volt éppen rossz, érdemes felidézni.



Phil Taylor – James Wade
Ez az összecsapás is komoly múltra tekinthet vissza. Nem kevesebb mint 68(!) alkalommal találkozott a két dartsos ami igen betyáros szám. A fölény egyértelműen Tayloré, aki eddig kerek 50 alkalommal tudta legyőzni aktuális ellenfelét, aki 12 sikert könyvelhet el, 6 döntetlen mellett. Taylor papa jó formában van mostanság, zsinórban három mérkőzést nyert meg PL-ben, legutóbb éppen Barneyt kalapálta el olyan módon ami már-már régi önmagát idézte. 7-3-as siker, 105 feletti átlag szóval az „Öreg” kiválóan teljesített. Szokás szerint a hétvégét pihenéssel töltötte, így elvileg frissen és kipihentem tud majd tábla elé állni. Wade ezzel szemben „dolgozott” szombaton és vasárnap és nem is zárt rossz hétvégét. Szombaton bejutott a legjobb tizenhat játékos közé, majd vasárnap az elődöntőig menetelt. Viszont a múlt heti Premier League forduló nem jött neki össze. Igaz az MvG elleni játéka egészen káprázatos volt, 110,82-es átlaggal szinte bárkit tönkre lehetne verni, de a holland ellen kevés volt. A második mérkőzése viszont nagyon nem jött neki össze, Barney ellen csak szenvedett így sima vereség lett a vége. Érdeklődve várom, hogy a legenda ellen melyik arcát mutatja majd a hetedik helyen álló The Machine, aki ha nem akar végleg elszállni bravúrra lesz szüksége. Taylornak pedig a „rájátszást”  érő pozíció megtartásához kell a győzelem. Legutóbbi találkozásuk döntetlen hozott, most ezzel egyikük sem lenne kisegítve.


Peter Wright – Gary Anderson
Skót derbi jut majd a nap zárásaként amivel biztos jól járunk mi a tv képernyők előtt illetve a helyszínen lévők is. És mivel a Mersey partján Kenny Dalglishnak vagy épp Alan Hansen köszönhetően a skótok nagy népszerűségnek örvendenek így a hangulat is biztos pazar lesz. A két játékos 33-ik alkalommal feszül majd egymásnak, eddig 19 Anderson győzelemmel szemben Wright 12 sikerrel vett mérkőzést tud felmutatni és játszottak egy döntetlent. 2017-ben három alkalommal találkoztak, ebből kettőt Anderson tudott megnyerni, a PL-ben viszont Wright győzött. Érdekesség, hogy a PL-ben az utolsó két meccsükből egy Wright győzelem és egy döntetlen született, tehát legutóbbi találkozásaik a versenyen nem hoztak sok babért a kétszeres világbajnokban. Jelenleg nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a két pontra nagy-nagy szüksége van mind a két játékosnak. Wrightnak a legjobb négyben maradás a legfontosabb feladat, míg Anderson jelenleg a legjobb négybe igyekszik az ötödik helyről. Hogy most kinek sül jobban a keze az szinte megtippelhetetlen. De a döntetlen szag erősen érződik a levegőben. Az előbb említett Wright győzelem szép emlék a Snakebite fanoknak, érdemes megnézni.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5912416605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása