9 Nyíl

Évtizedekig semmi, aztán két nap alatt két siker!

2017. április 18. 09:59 - Viking958

Egy 9 nyilas és egy győzelem Mark Dudbridge-től, egy duplázás Wayne Jonestól és egy nyolcaddöntő Lisa Ashtontól!! Ez történt a Challenge Tour hetedik és nyolcadik állomásán…

lisa-ashton_1.jpg

A hetedik verseny első köre ismét nagy különbségeket hozott, 10 mérkőzés is 5-0-ra végződött, ezt nem szoktuk meg a nagyok között. Az egyik söprés áldozata Rachel Brooks volt, aki a harmadik versenyén sem tudott leget nyerni. Az ismertebb nevek közül Alex Roy, Pete Hudson és Paul Harvey esett ki.

A versenybe a második körben szállt be Lisa Ashton, aki az első akadályt sikerrel vette, Barry Lynn ellen nyert nagyon simán 5-2-re. Ryan Harrington szombaton kicsit elfáradhatott, mert tegnap már a második körben kihullott, rajta kívül még Harry Ward és Pip Blackwell is búcsúzott.

A harmadik kör jelentett a végállomást Ashtonnak, Jim Walker sétált keresztül a hölgyön. Összejött egy egész pikáns párosítás, Alan Tabern győzte le Barrie Bates-t, ez 10 éve egy igen komoly párosítás volt, például ők ketten játszottak UK elődöntőt is egymás ellen.  Wayne Jones a tegnapi Pazar szereplés után ezúttal gyengébben teljesített, döntő legben alulmaradt Luke Humphries-szal szemben.

A negyedik kör is megtizedelte a számunkra ismertebb nevekből álló részleget, kiesett Rusty-Jake Rodriguez, Peter Jacques és Warrick Scheffer is. A többi komoly név simán ment tovább, Kellett 5-1-gyel, Dudbridge 5-0-val, Tabern 5-2-vel.

Ötödik kör
Tim Hope 5-4 Arjan Konterman
Jason Lovett 5-3 Richie Howson 
Mark Dudbridge 5-2 Stuart Kellett 
Gary Butcher 5-3 Mark Westgarth
Brett Claydon 5-4 Jim Walker 
Alan Tabern 5-0 Robert Rickwood 
Kevin Dowling 5-2 Nathan Aspinall 
Matt Padgett 5-3 Alan Bell

Negyeddöntő
Jason Lovett 5-0 Tim Hope 
Mark Dudbridge 5-3 Gary Butcher - Mark Dudbridge dobott egy 9 nyilast
Alan Tabern 5-2 Brett Claydon 
Kevin Dowling 5-3 Matt Padgett

Elödőntő
Mark Dudbridge 5-4 Jason Lovett 
Alan Tabern 5-4 Kevin Dowling

Döntő
Mark Dudbridge 5-2 Alan Tabern

Mark Dudbridge egy tökéletes délután tett össze, a 2005-ös PDC világbajnokság döntőse dobott egy 9 nyilast, és a tavalyi 3 elveszített döntője után idén már az elsőt megnyerte, ezzel nagyot lépve a Tour Card felé. A döntőben azt a Tabernt győzte le, aki tavaly bukta el a kártyáját, és épp igyekszik vissza a Tourra.

dudbrigde.jpg

A második versenyen eljött a pillanat, amire sokan vártunk, de én mindenképp. Rachel Brooks megnyerte az első legjét, és ha egyszer egy üzlet beindul, akkor már lendületből 5-0-ra meg is nyerte a mérkőzését Stephen Butkeraitis ellen. Nem mondom, szerencséje volt a sorsolással, mert Butkeraitis még sosem nyert mérkőzést a PDC keretein belül. Ezzel már 0/15 és ha hozzáteszem, hogy a 15 meccsén összesen 5 leget nyert, akkor elmondtam mindent.
A tavalyi UK Open miatt szép reményekkel ellátott Barry Lynn ismét búcsúzott az első körben, ahogy Alex Roy és Harry Ward is.

A második körben már nem volt kegyelem, Brooks 1-5-re kapott ki Dan Readtől, azonban Lisa Ashton könnyedén vette az első akadályt, 5-1-re nyert.
Dudbridge komolyan kimerülhetett a nagy menetelésben, és idejekorán kihullott az első verseny elődöntőse, Kevin Dowling ellen, itt esett ki Andy Smith is, Wayne Jones és Pip Blackwell Mark Frost ellen. Komoly párosítások a verseny korai szakaszában.

A harmadik körből is könnyen jutott tovább az egyetlen állva maradt hölgy, Ashton lelépte Justin Smitht-t is 5-1-re. Dowling útja is korán véget ért, ahogy Peter Jacques-é és az idei vb-re kijutott Kevin Simmé is.

Lisa Ashton parádés, ismét rettentő simán, ezúttal 5-2 nyert, ezzel azt hiszem, szép lassan bennragad a férfiak között. A második vonalban mindenképp, mert a tehetsége megvan hozzá. Csak remélni tudom, hogy magával rántja a teljes női vonalat és egy magasabb szintre kapcsolnak a hölgyek.
A tabella éllovasa, Aaron Dyer is tovább halad a jó úton, Kelvin Hartot gyűrte le 5-1-re, hogy a legjobb 16 közé jusson. Ugyanezt már nem mondhatja el Ryan Harrington és Steve Brown.

Ötödik kör
Paul Milford 5-4 Aaron Dyer 
Jason Lovett 5-4 Sam Head 
Wayne Jones 5-3 Robert Rickwood 
Rusty-Jake Rodriguez 5-3 Lisa Ashton
Curtis Hammond 5-4 Bradley Brooks
Jay Foreman 5-3 Arjan Konterman
Lee Evans  5-2 Alan Tabern
Luke Humphries 5-0 Barrie Bates 

Negyeddöntő
Jason Lovett 5-1 Paul Milford 
Wayne Jones 5-3 Rusty-Jake Rodriguez
Jay Foreman 5-2 Curtis Hammond 
Luke Humphries 5-2 Lee Evans

Elődöntő
Wayne Jones 5-2 Jason Lovett 
Jay Foreman 5-4 Luke Humphries

Döntő
Wayne Jones 5-2 Jay Foreman

Wayne Jones majd egy évtizedet várt a sikerre, aztán egy hétvége alatt kétszer tud diadalmaskodni, ez ám a nem semmi! Az öreg át is vette a vezetést az összetett tabellán, így jelenleg úgy áll, hogy visszaszerzi az elbukott Tour Cardját.

waynejones.jpg

A tabella állás 8 forduló után:

  1. Wayne Jones 4800
  2. Aaron Dyer 4600
  3. Lee Evans 3350
  4. Mark Frost 2800
  5. Paul Milford 2650
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr412432915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása