9 Nyíl

Elindult az idei harmadik European Tour verseny

2017. április 21. 17:43 - Dart Major

hb_gdo_2017-350x145.png

Nem sokat kellett várni a múlt heti verseny óta, rögtön megérkezett a következő. Rendesen el vagyunk kényeztetve az biztos. Ma délután is jól alakult a program, voltak remek mérkőzések, akadt aki közel került a 100-as átlaghoz, sikerült pár 100 feletti kiszálló is, szóval nem volt rossz. Kicsit sem.

Marko Kantele - Warrick Scheffer: 3-6

Az újonc dél-afrikai Scheffer igen komolyat küzdött finn riválisa ellen. Kantele már 3-1-re is vezetett, de riválisa utána erősen rákapcsolt. Dobott egymás két öt köröst, (a másodikban 120-ról szállt ki), aztán tizenegy nyílból oldotta meg az 501-et, így már nála volt az előny. A finn ezzel már nem tudott mit kezdeni, így a maradék két leg is Schefferé lett, pedig Kantele könnyen szépíthetett volna 5-3-nál. De nem tette így Warrick jutott tovább.

ks.jpg

Peter Jacques - Darren Webster: 3-6

Simának tűnik "Demolition Man" győzelme, de azért nem volt ilyen könnyű. Ellépett ugyan 2-0-ra, de innen még visszajött Jacques, köszönhetően például egy tizenhárom nyilas körnek. Ettől a jó Darren "idegállapotba" került és meg sem állt 5-2-ig. Az Ő szintjükön kötelező öt körös játékokat hozva felőrölte ellenfelét, akitől ezután már csak a szépítésre futotta. Webster 97 feletti átlaga igen emberes, a délután legjobb teljesítménye az övé. Jacques pedig arra lehet büszke háromból három duplát oldott meg sikerrel.

jw.jpg

Jamie Bain - Krysztof Ratajski: 3-6

Lengyel barátunk bemutatta hogyan kell nagyon taktikusan játszani miután sikerült elvenni az ellenfél kezdését. Rögtön az első leget elvitte Ratajski, ami után behúzta a sajátját is és ezzel megágyazott későbbi győzelmének. Saját kezdéseire nagyon figyelt, koncentráltan játszott így evidens volt, hogy nem lesz gondja a továbbjutással. Sőt még egyet breakelt a hetedik legben, így elment 5-2-re. Ezután még az is belefért neki, hogy egy kezdést elbukjon. Bain próbálkozott becsülettel, de túl sok tripla nélküli köre volt, így csak megszorítani tudta lengyel riválisát.

br.jpg

Steve Lennon - Christian Kist: 4-6

A korábbi világbajnok Kist elég rendesen megkínlódott a European Touron most debütáló ír játékos ellen. 2-2-ig szoros volt a verseny, bár túl magas színvonalról nem beszélhettünk, csak Lennon tudott öt körből megoldani egy leget, ami PDC szinten azért elvárt. Az ötödik leget hátsó pályáról elvitte a holland és ezzel nagyjából minden nyitott kérdést le is zárt. Nem volt olyan formában Lennon, hogy breakelni tudjon, pedig Kist legjobb lege csak 16 nyilas volt. Kitalálható tehát, hogy nem dobták agyon magukat a felek, könnyen felejthető meccs volt.

lk.jpg

Mark Walsh - Jimmy Hendriks: 6-5

Na ez már egy remek parti volt. Kezdődött az egész azzal, hogy a holland elhúzott 2-0-ra. Ami nem volt túl nehéz mivel Walsh nem igazán találta a triplákat. De ezután finoman szólva is magára talált a rutinos róka. 136-ról kiszállva (jelzem tizenkét nyilas volt) előbb szépített majd Hendriks megingásait kihasználva elment 5-2-re. Ja és dobott még egy tizenkét nyilast. Szegény holland éppen csak leküzdötte magát duplára, mire Walsh már befejezte a leget. Ettől a szituációtól felébredt a holland és elkezdte szórni a tömeget. Egy öt és egy négy körössel szépített majd ki is egyenlített ezzel pedig eljutottak a felek a döntő legig. Ezt pedig eldöntötte a rutin, 121-ről Walsh kiszállt mint a pinty (megint tizenkét nyilassal), és ezzel ő jutott tovább. Remek találkozó volt, Hendriks is megérdemelte volna továbbjutást.

wh.jpg

Rene Berndt - Adam Hunt: 3-6

A "hogyan verjük meg magunkat" sorozat egyik újabb szereplője Rene Berndt volt. Először is 2-0-ás hátrányba került, mégpedig olyan módon, hogy két leg alatt hét azaz 7 kört dobott el tripla nélkül. Ezután még szépítenie sikerült, de utána ismét jött három tripla mentes kör és egy elbénázott kiszálló így 4-1 volt az állás az amúgy jól játszó és két tizenötnyilast dobó Hunt javára. (Bár ő is derekasan rontotta a duplákat). Bernt tragikomikus sorozata folytatódott előbb besokallt 36-ra majd elszórt három nyilat így bukott újabb leget. Ezután viszont odatett egy tizenegy nyilas kört amit egy tizennégy nyilas követett. Szóval totálisan hullámzott a játéka és ez az utolsó legben jött ki a legjobban. 78-ra volt három nyila, 40-re is három mindent elszórta. Hunt meg továbbment.

bh.jpg

John Henderson - James Richardson: 3-6

Sokat vártam a meccstől, elvégre rutinos játékosokról mérkőztek egymással, akik a TOP 64-ben szerepelnek (Big John ráadásul 34-ik). Nos ehhez képest a felek a 85-ös átlagot sem érték el, és még a 30%-os kiszálló mutatót sem sikerült megütniük, illetve sikerült egy huszonhárom nyilas leget is produkálni... Komoly csalódás. Szép momentum azért akadt, például Henderson küzdő szelleme, hogy 4-0-ás hátrányban sem adta fel, sőt egy csodás 130-as kiszállót is dobott. Richardson pedig a meccset eldöntő leget 111 pontról fejezte be. De ennél jobb meccset vártam volna.

hr.jpg

Bernd Roith - Brian Woods: 6-5

Nem gondoltam volna, hogy ez előző meccsnél lesz rosszabb. De lett. Úgy látszik az ET már csak ilyen, akadnak ritka rossz meccsek is. Jelen esetben mind a két játékos 80-as átlag alatt rekedt, itt is csak egy azaz 1 darab 180 született és még a kiszállózás is elég gyérre sikerült. Roith pedig jól kezdett, 101-es kiszálló, tizenöt nyilas játék, de utána jött a tömény unalom. Pedig Woods 0-2-ről fordított 4-2-re is, de a tömeg hiánya és sok rontott dobás hazavágta az élvezhetőséget (persze ezt a gyenge jelzőt PDC szinten értem, szeretnék én ilyen rosszul játszani). Ezt is gyorsan el kell felejteni.

rw.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1012444067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása