9 Nyíl

Történetek Gibraltárból

2017. május 12. 11:33 - Dart Major

A Gibraltar Darts Trophy történelme dióhéjban

Hétvégén rendezik meg ötödik alkalommal a gyönyörű városállamban a PDC European Tour egyik állomását. Idén 135.000 angol fontért szállnak ringbe a játékosok, ami az eddigi legmagasabb nyeremény a versenyen. Kicsit most nézzünk vissza a múltba és lássuk mi történt a korábbi versenyeken.

mhvzt_darts2017-2.jpg

2013:

Az első versenyen a sportág legendája Phil Taylor masírozott be a döntőbe miután 6-2-re verte Gino Vos-t, majd azon a bizonyos vitatott meccsen megverte Dean Winstanley-t. A legjobb tizenhat között lemosta Leon de Geus-t 6-1-el, utána lenullázta Steve Beaton-t. Sokkal jobban nem járt Dave Chisnall sem a legjobb négy között, neki 6-2-es verést osztott ki Phil bácsi. A döntőben azzal a Jamie Lewis-zal futott össze aki komoly menetelést hajtott végre. 6-4 Colin Osborne-nal szemben, 6-5 Robert Thornton ellen, 6-0-ás simázás Steve Brown kárára, 6-5-ös siker Kevin Painter ellenében majd az elődöntőben névrokonát Adrian Lewis-t verte 6-5-re. A döntőben aztán bejött a papírforma és 21 éves walesi ifjonc kapitulált Taylor ellen. Érdemes megjegyezni, hogy a második körben született egy kilenc nyilas is Ross Smith jóvoltából.

2014:

A következő évben az előzőhöz hasonlóan 100.000 fontért szálltak ringbe a felek és ebből a győztes zsebre tehetett 20.000-et. A döntőbe két komoly név jutott be. James Wade két könnyedebb 6-3-al kezdett Gino Vos és Andy Hamilton ellen. A harmadik körben szoros csatában verte azt a Benito van de Pas-t, aki kiejtette MvG-t. A legjobb nyolc között megint izzadnia kellett a Gépnek a 6-4-es sikere alkalmával, ezúttal Kim Huybrechts ellen. Az elődöntő simára sikerült Michael Smith ellen, lévén, hogy 6-2-es Wade siker született. A döntőben azzal a Steve Beatonnal futott össze aki kiemeltként nem játszott az első körben majd legyőzte 6-4-re a belga Dimitri van den Berghet, később 6-5-re nyert Johnny Haines ellen. A legjobb nyolc között igazi nagy halat fogott, 6-5-re megverte Gary Andersont. Az elődöntő sem volt sétagalopp a Bronz Adonisz számára, Simon Whitlock ugyanis kemény falat volt, de 6-4-re legyőzte a varázslót. A döntő jó kis összecsapás volt, meg is tudjuk nézni.

2015:

2015-re emelkedett a tét és már 115.000 fontért dúlt a "csata" a színpadon. Nem meglepő módon Michael van Gerwen lett a döntő egyik résztvevője, bár az útja a döntőbe nem volt sima. Kezdődött úgy, hogy kőkemény harc után tudta 6-5-re legyőzni Kevint Paintert. A következő kört simábban 6-3-re hozta Brian Woods ellen, ami után megint jött a kemény feladat. Jelle Klaasen ellen 6-4-re győzött a negyeddöntőben, amit követett az elődöntő Jamie Lewis ellen ami a legsimább győzelme lett a holland zseninek. 6-1 lett a vége. Ellenfele a döntőben a PDC "örökös második helyezettje" Terry Jenkins lett. "A Bika" elég simán kezdett egy 6-2-es sikerrel Tony Newell ellen. A legjobb tizenhat között a skót világbajnok Gary Andersont sodorta a szél Jenkins útjába és ha már odasodorta, akkor 6-4-re meg is verte. Mervyn King sem járt jobban a negyeddöntőben, 6-3-re bukott el Jenkins ellen. Az elődöntőben a tavalyi győztes James Wade jutott ellenfeléül, akit elég simán 6-2-re vert meg. Jött tehát a döntő, ahol meglepetés nem született, de inkább nézzük meg:

2016:

Maradt a pénzdíj, és minden maradt a régiben. Vagyis majdnem minden. MvG ismét bement a döntőbe bár most is akadtak döcögős meccsei. 6-4-es sikerrel indított Nick Fullwell ellen, ami nyugodtan nevezhető szorosnak. A második meccsét sem elsöprő módon nyerte a hiányos hajzatú holland géniusz, a 6-3 Mervyn King ellen inkább Kingre nézve hízelgő. A legjobb nyolcban aztán jött egy nagy "mutatvány" a hazai Dyson Parody ellen. A gibraltári dartos elég érdekes módon ünnepelte magát, sajátos show műsort rittyentett ami nem igazán tetszett a hollandnak.

Az elődöntőre rendesen felpörgött MvG és nemes egyszerűséggel megsemmisített Kim Huybrechtset. A döntőbe Dave Chisnall jutott be aki elég rendesen megszorult Steve West ellen, de minimális különbséggel nyerni tudott. A második mérkőzésén ismét izzasztó csatát kellett túlélnie Chizzynek, ezúttal Robert Thornton volt az ellenfél, de őt is megverte 6-5-re. Gondolom senki sem lepődik meg ha elárulom, hogy a legjobb nyolc között is 6-5-re győzött, ezúttal Mensur Suljovic ellen. Az elődöntőt Mvg-hez hasonlóan Ő is 0-ra nyerte, az áldozat Ian White volt. A döntőben aztán a holland tarolt, nézzük meg hogyan:

Hogy 2017-ben ki viszi el a bankot, azaz ki nyeri a versenyt? Majd a hétvégén kiderül...



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7012497645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása