9 Nyíl

Kanadát kaptuk a World Cup of Darts-on

2017. május 23. 12:33 - Denis Potvin

Sorsoltak a június 1-4. közötti World Cup of Darts-ra, amelyen Magyarországot Végső János és Mester Zoltán képviseli majd. A sorsolás szerint a John Norman Jr. és John Part alkotta kanadai kettős jutott nekünk ellenfélül. Lehetnek esélyeink. A további sorsolás a hajtás alatt. A cikket még folyamatosan frissítjük.

betway-world-cup-of-darts_nglzu5vynfme1eaz3tdpg8hkr_2.jpg

Tehát John Part és John Norman Jr. lesz az első ellenfél. Partot nem kell különösen bemutatni. De aki szeretne róla többet tudni, ebben az írásban mindent megtalál róla. 2003-ban és 2008-ban PDC, 1994-ben BDO világbajnok lett. Számos nagy díjat nyert, de és nagyon nagyra értékeljük a tudását, de azért ez az utóbbi években kissé megkopott. Tavaly a görögöket, majd Wales-t is legyőzték a páros-vb-n, pedig abban a csapatban Mark Webster és Gerwyn Price játszott. de Part akkor 81-es átlagokat dobott, tv-s meccseken négy éve dobott utoljára 90-es átlag felett. 

Idén Tour Cardot is szerzett, a UK Open-en és több kvalifikációs versenyen elindult, de nagyon sok jó eredményt nem ért el. Két Players Championship-en vett részt, négy meccsből csak egyszer tudott nyerni. Persze nem azt mondjuk, hogy nem kiváló játékos, de talán elkapható.

Társának, John Norman-nek sem termett túl sok babér, de azt is tegyük hozzá, hogy ő is legkiválóbb versenyzők között próbálkozott. Idén A Pro Tour Cardért végigjátszotta a Qualifying Schoolt és kétszer el is jutott a legjobb 16-ba (500 feletti induló közül). Eddig csak két Playersről hiányzott, a tíz tornán kétszer tudott egy-egy meccset nyerni. Próbálkozott kijutni a European Tour-ra is, de oda sem tudott kvalifikálni. Kemény meccsre számíthatunk, csak a kiváló forma hozhat továbbjutást a mieinknek. Megnézzük ők mit szólnak ahhoz, hogy magyarokat kaptak. Illetve a mieink véleményét is igyekezzük majd kikérni. 

Ha sikerül nyerni, az osztrák-kínai meccs győztese ellen folytatjuk, remélhetőleg megismételve a tavalyi szereplést, amikor Bezzeg Nándi és Kovács Patrik egy kört sikeresen teljesített a thaiföldiek legyőzésével.

Itt pedig a torna teljes sorsolása (zárójelben a csapatok összetételével):

(1) Skócia (Gary Anderson-Peter Wright) - Szingapúr (Paul Lim-Harith Lim)
Japán (Muramacu Haruki-Jamada Juki) - Spanyolország (Antonio Alcinas-Cristo Reyes)
(8) Belgium (Kim Huybrechts-Ronny Huybrechts) - Új-Zéland (Rob Szabo-Cody Harris)
Thaiföld (Tanavat Gavinuntavong-Attapul Jupakari) - Görögország (John Michael-Joannisz Szelahoglu)
(5) Ausztrália (Simon Whitlock-Kyle Anderson) - Dánia (Per Laursen-Alex Jensen)
Hongkong (Kaj Fanlung-Royden Lam) - Oroszország (Borisz Kolcov-Alexander Oreskin)
(4) Wales (Gerwyn Price-Mark Webster) - Finnország (Kim Viljanen-Marko Kantele)
Írország (Mick McGowan-William O'Connor) - Lengyelország (Krzysztof Ratajszki-Tyitusz Kanik)
(2) Anglia (Adrian Lewis-Dave Chisnall) - Gibraltár (Dylan Duo-Dyson Parody)
Dél-Afrika (Devon Petersen-Deon Oliver) - Svédország (Magnus Caris-Daniel Larsson)
(7) Ausztria (Mensur Suljovic-Rowby-John Rodriguez) - Kína (Liu Juandzsun-Li Vejhung)
Magyarország (Végső János-Mester Zoltán) - Kanada (John Part-John Norman Jr.)
(6) Észak-Írország (Brendan Dolan-Daryl Gurney) - Németország (Max Hopp-Martin Schindler)
Brazília (Diogo Portela-Alexandre Sattin) - Svájc (Patrick Rey-Philipp Ruckstuhl)
(3) Hollandia (Michael van Gerwen-Raymond van Barneveld) - Csehország (Frantyisek Humpula-Karel Szedlacsek)
Egyesült Államok (Darin Young-Larry Butler) - Olaszország (Daniele Petri-Gabriel Rollo)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8712534327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Scofield17 2017.05.30. 16:12:31

"Meglepit" okozhat már az elején Japán, a lengyelek és a mi párosunk?! :)))