9 Nyíl

Büszkék a románok, már nekik is van bajnoki címük

2017. május 30. 12:57 - Denis Potvin

Érdemes figyelemmel kísérni a körülöttünk zajló dartséletet is, hiszen értékmérő lehet a szomszédaink teljesítménye is. Azt tudjuk, hogy például Ausztria messze előttünk jár. PDC-s sztárjaik vannak már, a hétvégén pedig Rusty-Jake Rodriguez megnyerte a Development Tour vasárnapi versenyét, ezzel pedig a 16 éves játékos már kvalifikálta magát a fiatalok vb-jére. Most pedig a romániai The Epoch Times számolt be játékosai sikeréről. Már csak két nap és kezdődik a páros-vb, ahol Végső János és Mester Zoltán mutathatja meg a magyar virtust.

2014_01_24_462034803_rsz_crp.jpg

A román szövetség híre szerint a lap megírta, hogy déli szomszédunk legjobbjai először nyerték meg a Mediterrán Kupát, amelyet már 17. alkalommal rendeztek meg.

Az Adrian Frim (Cluj Darts Club), Gabriel Pascaru (Kataroaie Piatra Neamţ), Kádár László (Helios Tg. Mureş), Razvan Negot (Kronstadt Darts Club, Brasov) és Vlad Popa (csapatmenedzser) összetételű válogatott a csoportban Máltát 9-7-re, Ciprus 9-5-re, a görögöket pedig 9-3-ra győzte le. Az elődöntőben Katalóniánál volt jobb 9-5-re, a döntőben pedig Máltát győzte le 9-7-re úgy, hogy 4-7-ről fordított.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8212550663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása