9 Nyíl

"A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket..."

2017. május 31. 18:56 - adam_f

betway World Cup of Darts - ráhangolódás

Bizony, bizony. Holnap megkezdődik a nyár egyik legjobban várt tornája, amelyet minden dartsot szerető emberke feszülten követ majd az elkövetkező négy napon. Most egy kis különlegességet szeretnénk elétek tárni, amely már csak azért is az, mert a mi szívünk mégis csak piros-fehér-zöld...

betway-world-cup-of-darts_nglzu5vynfme1eaz3tdpg8hkr_2.jpg

Tavaly már foglalkoztunk a páros-világbajnokság történetével, melyben megemlítettük természetesen a magyarokat is, akik már 2012 óta vannak jelen ezen a rendezvényen. Most jött el az ideje annak, hogy egy kicsit felelevenítsük, és továbbírjuk ezt a memoárt, a mérkőzések videóival kiegészítve.

Tehát először 2012-ben jelent meg a magyar csapat a páros vb-n, mégpedig a Bezzeg Nándor-Kaufmann Krisztián kettős által képviseltük hazánkat a tornán. Az első körben a szintén nem kiemelt kanadai csapatot (John Part – Ken MacNeil) kaptuk meg, és egy változatos meccsen (3-3-ig fej-fej mellett haladtunk) – John Part rutinjának köszönhetően – 5-3-as vereséget szenvedtünk, és sajnos az első körben búcsúztunk is.

Kanada-Magyarország (Bezzeg Nándor-Kaufmann Krisztián)

2013-ban Bezzeg Nándor ezúttal Mészáros Zsolt társaságában próbálta meg öregbíteni a magyar darts hírét. A világbajnokságon a nyolcadik csoportba kaptak besorolást, ellenfeleik pedig a belgák (Kim és Ronny Huybrechts), valamint az északírek (Micky Mansell és Brendan Dolan) voltak. A csoport sajnos papírforma szerint alakult, sima 5-0-s vereség a belgáktól, és 5-1-es zakó az északírektől, így két vereséggel zártuk a csoportot, és sajnos ki is estünk.

Belgium-Magyarország (Bezzeg Nándor-Mészáros Zsolt)

Észak-Írország - Magyarország (Bezzeg-Mészáros)

2014-ben Nándi társa ismét Béka volt, az első körben pedig a tizenhatodik kiemelt amerikai csapat ellen (Darin Young és Larry Butler) kellett felvennünk a kesztyűt. A küldetés sajnos ezúttal sem sikerült, egyetlen leget tudtunk nyerni csak ellenük, így 5-1-el megint hamar elköszöntünk a további küzdelmektől.

Egyesült Államok-Magyarország (Bezzeg Nándor-Mészáros Zsolt)

A 2015-ös év már szerencsére több sikerrel kecsegtetett. Bezzeg Nándor ezúttal a 2014-es magyar bajnok, Takács Gábor személyében találta meg a párját, a magyar válogatott pedig ezúttal a tizenötödik kiemelt Svédországot (Magnus Caris – Daniel Larsson) kapta ellenfélként. 2-2-ig együtt haladt a két gárda, ám onnantól kezdve a magyarok állva hagyták a svédeket, és végül - többek között Taki 177-es kerekítésének, valamint tökéletes kiszállózásának köszönhetően - 5-2-re győztünk, ezzel pedig első alkalommal jutottunk tovább a második fordulóba, ahol a későbbi döntős, és második kiemelt skótokba futottunk bele. Nándor 4-2-re kapott ki Gary Andersontól, Taki pedig 4-0-ra maradt alul Peter Wright ellen, de már ez is sporttörténelmi tett volt a magyaroktól, hogy sikerült továbbmenniük a második körbe.

Svédország-Magyarország (Bezzeg Nándor-Takács Gábor)

Skócia-Magyarország (Bezzeg-Anderson / Takács-Wright)

A tavalyi évben Bezzeg Nándor oldalán a fiatal és tehetséges Kovács Patrik szerepelt a magyar válogatottban. Szerencsés volt számunkra Fortuna, mivel a thaiföldi válogatottat kaptuk ellenfélül az első körben, s noha eléggé szenvedősen indult számunkra a találkozó, Bezzeg Nándi rutinja átsegített minket a nehézségeken, és 5-3-al abszolváltuk az első fordulót. A második körben ezúttal a belgák vártak minket, s végül papírforma eredmény született, hiszen 2-0-ra maradtunk alul a Huybrechts-tesókkal szemben, akik ezután egészen az elődöntőig meneteltek. Pozitívum azonban, hogy legalább mindkét magyar játékos tudott egy-egy leget nyerni jóval esélyesebb ellenfele ellen.

Magyarország (Bezzeg Nándor-Kovács Patrik) - Thaiföld

Belgium-Magyarország (Bezzeg-K. Huybrechts / Kovács-R. Huybrechts)

Péntektől pedig új éra kezdődik a magyar darts életében, hiszen ezúttal (és sajnos) Nándi nélkül rendezik meg a páros vb-t, így a magyar dartspáros válogatottjának történetét két újonc, Végső János és Mester Zoltán írhatja tovább. Nem lesz egyszerű folytatni a sztorit, hiszen 2012 után öt évvel újra Kanada következik számunkra, ám jómagam (és rajtam kívül talán még több, mint tízmilliónyian) reménykedően tekint a jövőbe, hogy meg tudjuk ismételni az elmúlt két év jó szereplését, mert a piros-fehér-zöld tollak - melyek a dárdáim végére vannak tűzve - mindig eszembe juttatják a régi középkori könyörgést: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!"

Hát legyen így, péntek este is... 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7112555663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása