9 Nyíl

Ahogy ígérte Barney, Hollandia lett a páros-világbajnok

2017. június 04. 23:11 - Denis Potvin

betway World Cup of Darts - a döntők (összefoglaló)

Wales csodát tett, Mark Webster pedig másodszor játszhatott a World Cup of Darts címért, de másodszor is bukott, és másodszor is Hollandia ellen, amely 2014 után, immár harmadszor nyerte meg a tornát. Anglia Phil Taylor nélkül – aki először hiányzott erről a tornáról – az elődöntőben búcsúzott Gerwenék ellen. Fantasztikus meccsek, és ami a legfontosabb, remek játékosokat láthattunk a négy nap alatt, akikkel csak ritkán találkozunk év közben. Ezért csodálatos ez a sorozat és csak azt sajnáljuk, hogy most nekünk nem jött ki a lépés. De majd jövőre. Akkor is lesz World Cup of Darts.

b7a1e13a-6dda-4baa-a31e-c25a3e931e29_2017-pdc-world-cup-darts-logo_full.jpg

dbgt37gxkaegzdh.jpg

Az elődöntőkben:

Wales-Belgium: 2-0

Gerwyn Price - Kim Huybrechts: 4-2

Mark Webster - Ronny Huybrechts: 4-2

Nagy csatát sejtettünk a Wales-Belgium meccs mögött és egyfajta érdeklődéssel is figyeltük, hogy a Huybrechts-testvérek képesek lesznek-e bedarálni Price-ékat. Nem darálták be, olyannyira nem, hogy egy remek meccs végén mind a két walesi legyőzte a két belgát, így aztán nem volt szétlövés, vagyis döntő meccs a végére. Kim Huybrechts kezdett Gerwyn Price ellen és Price megint száz feletti átlagot produkált. Szinte azonosan dolgoztak, de valahogy Price volt magabiztosabb. Csak ő vezetett és 4-2-re nyerte is a sajátját. Az egész tornán valami elképesztő formában dobált. Ezen a meccsen is, nem volt kétség, ő volt a jobb.

Jött Ronny és Mark Webster, aki most bebizonyította, nem érdemtelenül van itt. Ronny viszont nem élete meccsét játszotta. Annyiban volt ez hasonló meccs az előzőhöz képest, itt is a walesi vezetett végig. 3-1 volt a 180-asok aránya, ez is Webster javára. 3-1 után még egy leget engedett ugyan a walesi Ronnynak, majd egy ötkörössel befejezte a meccset, Wales 2010 után (akkor is Webster volt ott, Barrie Bates-szel) másodszor jutott a World Cup of Darts döntőjébe.

belga-wales.jpg

 

Anglia-Hollandia: 0-2

Adrian Lewis - Michael van Gerwen: 3-4

Dave Chisnall - Raymond van Barneveld: 2-4

De hogy ki lesz az ellenfél, az nagy kérdés volt. A világ két legerősebb nemzetének két legjobbjai (Phil Taylort most vegyük ki ebből), csaptak össze. Szóval Adrian Lewis Michael van Gerwen ellen kezdett. Őrült nagy csata volt, és nem Gerwennek állt a zászló. Lewis egy csodás 121-es, bullos kiszállóval nyitott, hogy rendben legyen a hangulat. Gerwen ráncolta a homlokát, majd egy zseniális 160-os kiszállóval válaszolt és fordított. Tényleg magasszintű játékos volt, mondjuk a kiszállókat leszámítva. Lewis jött 115-tel befejezve, 3-2-re is vezetett, de a következő két legben az egekben hagyta őt Gerwen és végül fordított.

Dave Chisnall-nak kellett volna döntetlenre menteni a meccset, de valami olyan történt, ami ritkán szokott történni vele. Egymás után három break és már Barney vezetett 2-1-re, majd egy 115-ös kiszállóval a holland a győzelem, vagyis a döntő kapujába került. Chizzy bravúrral szépített és egyenlíteni is tudott volna, 132-ről elsőre kidobta a bullt, a második nyila pedig pontosan onnan pattant ki. Megcsinálta volna, de nem sikerült, Barney viszont a szokott nyugalmával megoldotta, és ahogy tervezte, bedobta Hollandiát a döntőbe

angol-holland.jpg

A döntőben:

Wales-Hollandia 1:3

Gerwyn Price - Michael van Gerwen: 0-4

Mark Webster - Raymond van Barneveld: 4-1

G. Price/M. Webster - M. van Gerwen/R. van Barneveld: 1-4

Gerwyn Price - Raymond van Barneveld: 2-4

A döntőben Gerwyn Price és Michael van Gerwen kezdte az első meccset. Nagyon simán kezdődött, ugyanis szegény Price - aki eddig a hátán vitte a csapatot - egyetlen leget sem tudott nyerni, és most az átlagai is messze elmaradtak attól, amit egész héten dobált. Talán kicsit túlizgulta. Lehet. Egy 120-assal kezdett, de aztán már csak két ilyen száz feletti dobása maradt az egész meccsen, kétszer jutott el a kiszállóig, de egyszer sem tudta megdobni. Gerwen sem dobott 180-ast, de azért bőven akadt nagy dobása, öt 100 és öt 140 feletti is. Az első két leg végjátéka még szoros volt, aztán a holland 238-on hagyta fent Price-t, majd mivel a 60-as kiszálló nem jött össze Price-nak, 32-ről befejezte a meccset.

Barneveld kezében volt a világbajnoki cím, ám mégis Webster kezdett jobban. Barney kiszálló hibáját használta ki. A második legben Barney-nak rengeteg ideje maradt, a D8 nem, de D4 összejött. Aztán Webster hagyta fent hasonló módon a hollandot és máris 2-1-re vezetett. Majd 94-32-es állásnál is ki tudott szállni a végén egy D10-zel. Webster a végét is megcsinálta, 70-ről T10, D20-szal kidobta Barneyt, összesítésben 1-1-re egalizálva.

Jött tehát az igazi klasszikus, a páros meccs. 96-96-nál Webster csak 28-at dobott, Gerwen pedig kiszállt. T20, D18, igaz a második csak a harmadikra, de megvolt. A következő kört Gerwen rontotta el, de annyi előnyük volt, hogy Barney azért a harmadik nyilával hozta a 20-as kiszállót. Fej-fej mellett jutottak le 120 környékére, aztán jött egy 107-es (T20, 16, D16) kiszálló megint Gerwenéktől, így messze került Wales a sikertől, de akkor Price 20, D20, D20-al máris 1-3-ra szépített. Fantasztikus küzdelem volt, végül stílusosan Michael van Gerwen D16-al zárta le a találkozót, igaz csak a harmadik nyilával, de máris 2-1 volt a javukra.

dbgs-4axyauviaa.jpg

A bajnoki címhez viszont három győzelem kellett és ezt éppen az a Barney húzta be, aki a héten ígérte meg, hogy vissza fognak ülni a trónra. Vissza is ültek. 4-2-re legyőzte Price-ot, így 2014 után lettek megint bajnokok. Wales viszont minden dicséretet megérdemel. Price ragyogó volt, a végén azonban jött Barney aki 101,06-os átlaggal nyerte meg a vb-t. Szegény Webstert meg úgy könyveljük el, mint azt a játékost, aki sosem veszített még meccset a páros-vb döntőben, de így is csak két ezüstérme van.

 

wales-holland.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2412563973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása