9 Nyíl

A Sziklát a Hurrikán sem tudta elsöpörni

2017. június 10. 18:28 - Dart Major

European Darts Matchplay - második nap (délutáni program)

A tegnapi igen eseménydús nap után ma tovább folytatódtak a European Darts Matchplay küzdelmei. Bíztam abban, hogy a folytatás is hasonlóan remek lesz és hellyel-közzel ez be is igazolódott. Lássuk mi történt a délutáni programban.
edm.jpg

Daryl Gurney - Jimmy Hendriks: 6-1

Ez a mérkőzés tulajdonképpen csak a második leg végéig volt érdekes, amikor 1-1-es állással fordultak a felek. Konkrétan szinte unalomba fulladt a meccs mivel Hendriks ezután csak egyszer tudott leérni kiszállóig, vagyis teljesen sansztalan volt leget nyerni. Gurney-nek még az is bőven belefért, hogy a kiszállókkal erősen hadilábon állt. Összesen egy olyan leg volt ahol egyből megoldotta volna a szükséges duplát, a többinél bőven szüksége volt a nyilaira. De a győzelme egy percig nem forgott veszélyben.


gurney.png

Alan Norris - Marko Kantele: 6-3

Finoman szólva sem ez volt a nap legjobb mérkőzése. Kantele még a 80-as átlagot sem érte el, de Norris 81-es átlaga sem nevezhető jónak. A tömérdek elrontott kiszállóról már nem is beszélve. A meccs érdekessége talán az volt, hogy az első négy leget hátsó pályáról vitte el az illetékes. Illetve Kantele simán elvihette volna az ötödik leget, de elég rendesen besült a duplával így Norris-é lett a leg. És innentől már nem sok mindent tudott a finn hozzátenni a meccshez, 5-2-nél szépített ugyan de Norris kevesebb hibájának köszönhetően tovább lépett a következő körbe.


nor.png

Mervyn King - Richard North: 6-2

A meccs izgalmakkal megtűzdelve indult, úgy sikerült Kingnek 2-1-es előnyre szert tennie, hogy minden leg break leg volt. A negyedik legben aztán North elég szépen beragadt, rutinos ellenfele pedig ezt kihasználta és megnyugtató előnyre tett szert. Az ötödik körben lázba jött a publikum ugyanis a "Király" két darab 180 után eltalálta a T20-at és a T19-et is, viszont a dupla tizenkettő nem jött össze, így elmaradt a kilenc nyilas. Viszont egy szép tizenegy nyilas kör összejött. Northnak egy 116-os kiszállóval színezett öt körös játék jelentett némi vigaszt. Egyébként az öreg Mervyn kiválóan játszott, 95 pont fölé jutott, és így megérdemelten nyert.


ki.png

Michael Smith - Mike de Decker: 6-1

Erősen gondolkozom, hogy fogalmazzak finoman. Ugyanis Michael Smith valami brutálisan jól kezdte a meccset. 15-14-12 nyilas partik zsinórban, és egy 117-es kiszálló. Rövid úton nyilvánvalóvá vált, hogy itt sok köze nem lesz de Decker-nek a meccshez (főleg mert az első körben mutatott rontott duplái rányomták a bélyeget játékára). Egy becsület leg összejött neki az ötödik körben, de aztán kapott még egy négy köröst és ezzel gyakorlatilag eldőlt minden. Majdnem meglett Bully Boy-nak a 100-as átlag, de gondolom ennek hiánya nem fog neki álmatlan éjszakát okozni.


sm.png

Cristo Reyes - Nathan Aspinall: 6-5

Igazi izgalmakra egészen a délután ötödik meccséig kellett várni, de ezt a meccset elnézve megérte várakozni. Kellemes kis tűzijáték bontakozott ki a hat körös kezdések után, lévén Reyes bemutatott két öt köröst zsinórban és ezzel 3-1-re vezetett. A fiatal angol azonban nem tört össze, elvitte következő három leget, mégpedig egészen bravúrosan. Nevezetesen kétszer is tizenkét nyilast dobott, és egy 153-as kiszállót is megoldott ami komoly teljesítmény. 5-3-hoz is volt három nyila, de mindent elrontotta ezt pedig Cristo köszönte szépen és egyenlített. A kedélyek kicsit megnyugodtak, elmentek a felek a döntő legig amit a spanyol bírt idegileg (Aspinall két kört szórt el tripla nélkül), ezzel pedig a kiváló meccs győztese Cristo Reyes lett. Aspinall szegény, hiába dobott 96,33-as átlagot, nem tudott továbbjutni.


rey.png

Kim Huybrechts - Peter Hudson: 5-6

Az eddigi legnagyobb meglepetés. Igazi bomba meglepi. Pedig a meccs nem így indult, mivel az ifjabbik Huybrechts fivér elvitte az első két leget. Hudson azonban élt azzal a sansszal amit kapott a harmadik legben Huybrechts három rontott nyila képében és szépített. Ez akkora lökést adott Hudsonnak, hogy tizenkét nyilas leget produkált, 121-es kiszállóval fűszerezve. Ettől a belga játékos felpörgött és elvitte a következő három leget, igaz kellett hozzá Hudson is. 5-2 után szinte mindenki elkönyvelte a belga sikerét, kivéve "Rock" Hudsont. A mindenki alatt Kimet is értem, aki előbb besokallt, majd le sem ért kiszállóig, a hatodik legben pedig nem bírta megdobni a győzelemhez szükséges duplát. A döntő legben megint ott volt Huybrechts kezében a győzelem, de ismét kevés volt neki három nyíl, ez pedig egyet jelentett a vereséggel. Peter Hudson pedig életében először jutott be ET versenyen a legjobb tizenhat közé.


huds.png

Ian White - Peter Jacques: 6-3

A vártnál kicsit nehezebben indult "Diamond" számára a mérkőzés, négy leg után 2-2 volt az állás, és Jacques legjeihez finoman szólva sem volt köze White-nak. Az ötödik leg aztán meghozta a forduló pontot, Jacques kétszer is tripla nélkül zárt ezzel pedig meglett a break White-nak. A két leges előnyt 5-3-ig őrizte, bízva abban, hogy a meccsért majd ő kezdhet, de erre nem lett szükség. Peter nem tudta eltalálni a leg megnyeréséhez szükséges D20-at, ezzel pedig Diamond malmára hajtotta a vizet. Nem volt egy magas színvonalú meccs, de ennyi most elég volt White számára a továbbjutáshoz.


whi.png

Joe Cullen - Justin Pipe: 6-2

Aki izgalmakat várt ettől a meccstől az gondolom csalódott. Cullen rögtön bekezdett egy 140-es kiszállóval, hogy aztán zsinórban négy öt körös játékot bemutasson. Pipe szegény csak pislogott, hiszen mire leért kiszállóig ellenfele már be is fejezte a meccset. Zárkózni azért sikerült a lassú kezű Pipe-nak, és elvitt egymás után két leget. Több viszont nem jutott neki, a hetedik legben négy kört is tripla nélkül zárt, a nyolcadik kört pedig megint öt kör alatt lerendezte Cullen, aki imponáló magabiztossággal húzta be a meccset: 50% feletti kiszállózás, 96,69-es átlag, remek teljesítmény.


cul.png

Folytatás este hét órától!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8312584117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.