9 Nyíl

Bronzos szombat Wiganben

2017. június 17. 19:54 - Dart Major

Players Championship 13. (összefoglaló)

Némi kis szünet után folytatódtak az idei Players Championship küzdelmei. A mostani és a következő hétvége mérkőzései igen nagy jelentőséggel bírnak, mivel közeledik a World Matchplay. Azt pedig már tudjuk, hogy a Pro Tour ranglistán (és persze a világranglistán) szerzett pontoknak komoly jelentősége van az év egyik nagy "major" tornáján való induláshoz. Lássuk kik hogyan szerepeltek a mai napon.


pdc_players_championship_2.png

Első forduló:

Ahogy az már csak lenni szokott néhány komoly név ideje korán fejezte be a versenyt. Alan Norris az egyike azoknak akiknek hamar kicsengettek. Ugyanis 6-4-es vereséget szenvedett Andy Jenkins ellen. Az elmúlt héten remeklő Cristo Reyes meglepetésre kikapott Kirk Shepherdtől, Mark Webster rangadót bukott Mensur Suljovic ellen, bár ez nem tragikus eredmény. Robbie Green nem túl acélos formája most egy 6-2-es zakóban csúcsosodott ki, James Wade szintén folytatja "zuhanását" (6-4-re kapott ki Jermaine Wattinema ellen), valamint Benito van de Pas gyengélkedése is tovább tart. Azt hiszem ennél többet vártunk tőlük. Steve West is okozott egy komoly meglepetést, igaz 6-0-ás zakója nem a pozitív meglepetések közé tartozik a szemszögéből.

Második forduló:

Mindenki Peter Griffinje azaz Stephen Bunting ma ismét rossz napot fogott ki és kikapott 6-4-re Richard Northtól. A Jamesek rossz napja tovább tartott hiszen Wilson és Richardson is 6-1-es ruhát kapott. Előbbi Mike de Decker, utóbbi Dave Chisnall ellen kapitulált. Jelle Klaasen műtétje után még keresi formáját, legalábbis erre utal Tony Newell elleni veresége. A nagy nevű vesztesek közé tartozik Gerwyn Price aki Wes Newtonnal nem bírt el, valamint Ian White aki Jamie Lewis ellen szenvedett vereséget. Joe Cullen sem fogja kitenni az ablakba a mai napi teljesítményét, lévén 6-5-re kikapott Robert Owentől. A nagyok közül Peter Wright, Mensur, Mervyn King és Gary Anderson simán léptek a legjobb 32 közé. 

Harmadik forduló:

Három rangadónak tekinthető meccset is hozott ez a forduló. Az egyik ilyen összecsapáson Rob Cross valósággal legázolta a rutinos Mervyn Kinget (6-1). Egy másik jó nevekből álló párharcban Peter Wright egy szorosabb meccsen, 6-3-re győzte le Vincent van der Voortot. A harmadik rangadón Michael Smith és Brendan Dolan feszült egymásnak, előbbi győzött 6-3 arányban. Az ifjabbik Huybrechts fivér igen kemény csatára kényszerült John Henderson ellen de minimális különbséggel behúzta a meccset. Gary Anderson is megszenvedett Harry Robinson ellen, de két leges különbséggel be tudta húzni a meccset. A korábbi világbajnok Steve Beaton magabiztosan verte Robert Owent és lépett a legjobb tizenhat közé. Richard North jó szériája nem hagyott alább, most épp az ifjú titán Ted Evetts volt az "áldozata".

Nyolcaddöntők:

A Bronz Adonisz azaz Steve Beaton igazi nagyhalat fogott, vagyis legyőzte Chizzyt. Szép skalp. Kim Huybrechts egy könnyed 6-3-al lépett a legjobb nyolcba. Ugyanilyen arányban nyert The Thorn is, így végre megint valamit megcsillantott régi önmagából. Keményen kellett küzdenie Daryl Gurneynek a továbbjutásért, de összejött neki a siker Darren Webster ellen. Kirk Shepherdre nem az a jellemző, hogy legjobb nyolcba jut komolyabb megmérettetésen, de most sikerült neki, ezt pedig az ifjú walesi Jame Lewis bánta. Véget ért Richard North menetelése, Mensur Suljovic ellen már nem tudott mit kitalálni így 6-3-as vereség lett a vége. Peter Wright elvesztette a fonalat mostanában, (lehet a PL döntő vágta tönkre?) ezúttal Rob Crosst volt képtelen legyőzni. Van baj Snakebite háza táján nagyon úgy néz ki. Mester és tanítványa azaz Gary Anderson összecsapott Michael Smithhel. Sok kérdés azonban nem volt a meccsen, a kétszeres világbajnok simán 6-2-re nyert. 

Negyeddöntők:

A négy mérkőzésből három nagyon simára sikerült. Steve Beaton nemes egyszerűséggel 6-0-ra leradírozta Kirk Shepherdet, de így is szép eredmény a korábbi vb döntőstől a nyolcba kerülés. A Repülő Skót pedig átrepült a Hurrikánon és lett az a meccs is 6-0. Rob Cross sem volt sokkal kíméletesebb Robert Thorntonnal, az a meccs is sima volt, igaz nem lett nullázás, "csak" 6-1. Egyetlen szoros meccs volt a négyből, az viszont végtelenül kiélezettre sikerült. Daryl Gurney és Mensur komoly kis csatát vívott, mind a ketten 95-ös átlag fölött dobtak de az osztrák pocsék kiszállózását az észak-ír megbüntette és nyert 6-5-re.

Elődöntők:

Gary Anderson igencsak komoly tervekkel vágott neki a meccsnek és ennek megfelelően ütötte is ki Daryl Gurneyt. Hiába, hogy mind a ketten 50%-os kiszálló mutatóval zártak, a skót 11 ponttal jobb első kilenc nyilas átlaga döntő tényezőnek bizonyult. A vége sima 6-1. A második elődöntő kicsit szorosabb volt, itt 6-3 lett a meccs vége Steve Beaton javára. Rob Cross azonban elégedett lehet, hiszen újra letette névjegyét az asztalra és nem utolsó sorban 3000 fontot keresett.

Döntő:

Csodálatos döntő volt. Meseszép átlagokkal és remek kiszállózással. A győztest pedig úgy hívják: Steve Beaton! Nem is szaporítom a szót, beszéljenek helyettem a számok.

bean.jpg
beaton_stat.jpg

A döntő végén a boldog győztes nyilatkozott is: "Úgy ment ma, ahogy elképzeltem. Egész évben keményen dolgoztam, ma pedig igazán jól játszottam és boldog vagyok, hogy nyertem.Tegnap este az ágyban fekve azon gondolkoztam, hogy ott akarok lenni a World Matchplay-en. Remélem ez a mai hozzásegít ehhez. Mindenki nyerni akart, de én keményebben próbáltam és ezért sikerült."

A nap eredményei a legjobb 32-től:
vege_stat.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6512602087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása