9 Nyíl

Aki a ráknak is kilencnyilast dobott...

2017. június 18. 09:00 - adam_f

Köntös Zsófia

Lapozgatva a Kisalföldet (azt a napilapot, ami - itt felénk, azaz Nyugat-Magyarországon - majdnem mindenkinek jár) megütötte a szememet egy név: Köntös Zsófia.

Noha már idestova tíz éve figyelem a darts minden rezdülését, be kell valljam férfiasan: ő valahogy kimaradt a látókörömből.

Persze most már tudom, miért...

Ő már akkortájt nagyon nagy játékosnak számított, amikor jómagam még csak először kerültem kapcsolatba a darts-cal.

Ráadásul ő is (ahogy Ihász Vera) a Győri DC színeiben szerezte meg legfontosabb győzelmeit...

Most is harcol...mégpedig azért, hogy lássa boldogan felnőni gyermekét, s azért is, hogy példát mutasson mindenkinek: van visszaút a lehetetlenből is.

Zsófiról annyit kell tudnunk (persze jó alapos utánajárás után), hogy a Győri DC egyik legkiválóbb női játékosaként a 2000-es évek közepén minden létező címet megszerzett, amit női játékos megszerezhetett. Kétszer örülhetett EB-sikernek, többszörös magyar bajnok és tornagyőztesnek vallhatja magát, valamint 2007-ben Európa legjobb női versenyzőjének is megválasztották. Egy év kihagyás után is sikeres versenyzőként tért vissza a tábla elé, ám aztán végleg felhagyott az aktív játékkal, s most boldog családanyaként éli életét.

zsofi_ii.jpg

Köntös Zsófia, a 2000-es évek legkiválóbb magyar női játékosa

Azt az életet, amely nagyon komoly harc elé állította a sok csatát megélt játékost...

Az egész történet úgy másfél éve kezdődött, amikor egyre többször zavarta meg görcsös fejfájás az ifjú anyukát. "El is mentem a háziorvosomhoz, aki megvizsgált, de nem gyanakodott ilyen komoly bajra. Pedig a fájdalmaim egyre csak nőttek. Időjárás-változásnál volt, hogy fel sem tudtam kelni az ágyból, annyira fájt, görcsölt a fejem."

Végül egy szerencsés véletlen sietett a segítségére, egy gyógyszerész képében, aki rákérdezett a problémára, majd azt javasolta, hogy menjen el MR-vizsgálatra (ezt természetesen a magyar egészségügy nem volt képes finanszírozni, így saját zsebből kellett megoldani). A vizsgálat pedig a gyógyszerésznek adott igazat, ugyanis sajnos tumort találtak a volt dartsos fejében, amit végül a győri Petz Aladár Megyei Kórházban, egy nagyon nehéz műtét által, de végül sikerült egyben eltávolítani. "Igazából nem tudom, hogy mennyire jó hír, egy hármas skála közepén helyezkedik el az eredményem. Ami biztos, hogy ezentúl gyakran kell kontrollra járnom" - mondta el Zsófia.

zsofi_i.jpg

A 2000-es évek verhetetlen párosa: Köntös Zsófia és Virág Zsuzsanna

Noha már aktívan nem játszik, mégis nyomon követi az utódok eredményeit: "Boldog vagyok, hogy Győrben továbbra is ilyen remek dartsosok vannak. A napokban például Ihász Veronika és Horváth Klaudia lettek ismét Európa-bajnokok. Bár versenyekre már nem nagyon járok, mindig figyelem, ki hogyan szerepel. Nagyon örülök ennek a sikernek, amikor megtudtam, hogy ismét ők lettek az aranyérmesek, sok minden eszembe jutott, rengeteg gyönyörű élmény jött elő, ami mind ennek a szép sportágnak köszönhető."

Mi pedig kívánjuk neki, hogy minél előbb legyen túl minden nehézségen, és onnantól kezdve csak az élet napos oldalát lássa, és azokat, akik boldogságot csempészhetnek az életébe...

Ahogy mondani szokás: Game, shot, end the match!!!

The winner is: Köntös Zsófia!!!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

http://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3512602357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.