9 Nyíl

Döbbenetes Michael van Gerwen fölénye

2017. június 26. 15:10 - Denis Potvin

European Tour 7.: Austrian Darts Open - statisztikák

Ahogy mi magunk is írtunk róla, Michael van Gerwen vasárnap már a harmadik idei European Tour versenyét nyerte meg. A legfontosabb adatok azt mutatják, hogy megint nem érdemtelünk. A TheRedBit megint összeszedett jó pár hasznos adatot, amely a holland már-már nyomasztó fölényét bizonyítja.

ddmw2tuxsaalkqh.jpg

A hétvégén összesen 421 leget vívtak, ebből van Gerwen egymaga harmincat nyert meg, és ami ennél is fontosabb, szokásához híven hatalmas átlagokkal. Az első tábla is azt mutatja, hogy háromszor is bekerült a tíz legjobb átlagot nyújtók közé. Az utolsó három meccse mind száz feletti volt, az elődöntőben nyújtott 115,57 pedig mindent vitt.

1tabla.jpg

A második tábla az Austrian Darts Open szinte valamennyi statisztikáját gyűjtötte egybe az egyes fordulók tekintetében. Ahogy ez általában lenni szokott, a fordulók előrehaladtával nőttek a teljesítmények is.

2tabla.jpg

A következő az eddigi hét verseny legfontosabb statisztikáit foglalja egybe. Ami az átlagokat illeti, a bécsi verseny csak a negyedik legerősebb volt. Ezen a hétvégén lehetett viszont látni a második legjobb kiszállózást. A tömegek tekintetében volt ennél már erősebb ET-verseny is.

3tabla.jpg

Az idei tornákon összesen 70 száz feletti átlagot produkáltak a játékosok. Most Bécsben kilencet, viszont eddig a harmadik tornán elért tizenöt volt a legtöbb. Nyomasztó itt is van Gerwen fölénye, a legjobb tízben hatszor szerepel a neve.

4tabla.jpg

5tabla.jpg

A végére pedig jöjjön egy összefoglaló a legarányok listájáról, melyet természetesen van Gerwen vezet +76-tal. Mögötte Peter Wright a második és a mostani versenyen második, a korábbi versenyeken pedig már egy győzelmet, egy harmadik és egy ötödik helyet is begyűjtő Michael Smith a harmadik.

6tabla.jpg

A sorozat sokat nem pihen, hiszen a hétvégén már Leverkusenben jön a nyolcadik állomás.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9012620875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása