9 Nyíl

Célegyenesben a World Matchplay

2017. július 21. 09:41 - Denis Potvin

Szombaton nyolckor kezdődik Blackpoolban, a csodálatos Winter Gardensben és szerencsére a magyar dartsrajongók is követhetik a Sport TV jóvoltából az év második legnagyobb versenyét. Készülnek a fogadóirodák, készülnek a statisztikusok, de legfőképp a játékosok, akik már holnaptól megmutathatják tudásukat. Az egyik kiváló elemző, Christopher Kempf több száz meccs eredményei alapján az első forduló néhány rangadóját elemezte ki, megmutatjuk ő mire jutott és kíváncsian várjuk a Ti véleményeteket is.

dfm_te7wsaani29.jpg

Az első forduló 10 győztes legig megy, aztán 11, 16, 17 és a döntő pedig 18 győztes legre. Igazi móka lesz. Szóval, Kepmf barátunk több száz meccset elemzett ki és a vasárnapi délutáni négy meccsből arra jutott, hogy Gurney le fogja győzni Benito van de Past. Erre a tavalyi World Matchplay óta lejátszott legeket vette alapul.

A hétfői négy találkozóból Phil Taylor és az idén szenzációs formában versenyző Gerwyn Price, illetve Raymond van Barneveld és Joe Cullen meccsét emelte ki. Természetesen Michael van Gerwen keddi találkozója sem maradt ki, ahol a statisztikusunk szerint a legnagyobb különbség születhet.

Ezek persze játékok a számokkal, és kétség kívül a pillanatnyi forma fog majd dönteni, de könnyen lehet, hogy a játékosok idei formája ebbe azért komolyan bele fog játszani. Összefoglalva, ez csak egy játék, de érdekes játék, és játék az is, ahogy mi szurkolók gondolkodunk a meccsekről. De tippelni lehet, és erre buzdítunk mindenkit, holnap este pedig kezdődik a varázslat.

1. forduló

Szombat, 20 óra

Michael Smith v Steve West

James Wade v Darren Webster

Gary Anderson v Christian Kist

Peter Wright v James Wilson

Vasárnap 14 óra

Jelle Klaasen v Justin Pipe

Robert Thornton v Cristo Reyes

Benito van de Pas v Daryl Gurney

Mensur Suljovic v John Henderson

gurneyvandepas.jpg

Vasárnap 20:30 óra

Dave Chisnall v Mervyn King

Phil Taylor v Gerwyn Price

Raymond van Barneveld v Joe Cullen

Kim Huybrechts v Alan Norris

taylor_2.jpg

barneycullen.jpg

Hétfő 20 óra

Simon Whitlock v Kyle Anderson

Adrian Lewis v Steve Beaton

Michael van Gerwen v Stephen Bunting

Ian White v Rob Cross

gerwen-bunting.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3912678121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása