9 Nyíl

Közte tíz avagy Erő-demonstráció

2017. július 28. 23:23 - Dart Major

BetVictor World Matchplay - negyeddöntők (péntek)

Tegnap kiderült, hogy az egyik ágon Peter Wright és Daryl Gurney fognak összecsapni a döntőbe jutásért. Ma pedig a többieken volt a sor, hogy eldöntsék kik jutnak be a négy közé. Összesen húsz világbajnoki cím lépett színpadra, úgyhogy minden adva volt egy emlékezetes estéhez.
betvictor.jpg

Adrian Lewis - Alan Norris: 16-13

Norris eddig ragyogóan teljesített hiszen két kiemelt versenyzőt is sikerült elbúcsúztatnia. Ezzel szemben Jackpot mind a két mérkőzése szorosabb volt a vártnál, igaz műtét után talán ez érthető is. Következett negyedik egymás elleni csatájuk és az eddigiek alapján Lewisnak állt a zászló, ugyanis 3-0-ra vezetett ebben az összevetésben. Ennek megfelelően iszonyatosan bekezdett Lewis, 3-0-ra is vezetett, a harmadik leget parádésan tizenegy nyílból oldotta meg. Itt azonban kicsit megtorpant, Norris feljött 3-2-re (köszönhetően egy 114-es befejezésnek) majd a szünet után ki is egyenlített. A következő három leges etapot újra Jackpot nyerte így megint három leges előnyre tett szert. Ezt pedig később még fokozni is tudta. Norris nem tudta hozni a megszokott jó formáját, átlagban és kiszállóban is elmaradt ellenfelétől és a harmadik szünetre 10-5-ös Lewis előnnyel vonultak a felek. Lewis ekkor már két leget is megoldott négy kör alatt és lényegesen kevesebbet hibázott ellenfelénél és egyértelmű volt, hogy Norristól csoda kéne a fordításhoz.De ez a csoda nem akart jönni, ellenben Jackpot nem lassított. Előbb egy tizenegy nyilast vágott be, amit egy tizenkét nyilas követett 136-os kiszállóval megfejelve. 13-5-nél alakult ki a legnagyobb különbség, ezt azonban Norris tudta faragni egy kicsit lévén ő is dobott tizenkét nyilast és ő is 100 feletti kiszállóval, nevezetesen 127-et oldott meg. A szünetre 13-7-es állással vonultak, ami sok jót nem ígért Norrisnak. Ezzel szemben Chuck Norris nem adta meg magát, Lewis megingásait kihasználva 14-11-re szépített. De ne csak Lewisra fogjuk a szépítést, Norris dobott tizennégy és tizenöt nyilas leget is, illetve újabb 100 feletti kiszállót is összehozott. Majd jött a várt csoda: Norris 14-13-ra feljött. Nyolc leg is volt a hátránya, de feltámadt. Győznie azonban nem sikerült, Lewis összerántotta magát és szállított egy újabb tizenkét nyilast majd egy tizennégy nyilast is így pedig bejutott az elődöntőbe. Érdekes, izgalmas meccs volt, sok-sok tanulsággal. Sajnálhatja aki nem látta.
img_20170728_214630.jpg

Phil Taylor - Michael van Gerwen: 16-6

Kisebb jubileumhoz érkezett a két legendás játékos párharca. A hetvenedik összecsapást rendezték meg kettejük között, 32-25 volt az állás Taylor javára (és volt még két döntetlenjük is). Az eddigi meccseiken a tornán nem izzadtak meg különösen így mondhatni pihenten és frissen vághattak neki a csatának. A csata aztán nem lett csata. Inkább lett "mészárlás" vagy box nyelven szólva kiütés. A meccs elején gyorsan kiderült, hogy valami nem stimmel a holland világelsőnél. Elbukta két kezdését is mivel képtelen volt kiszállni, és mivel Phil bácsi hozta a sajátjait rögtön 4-0 lett az állás. Egy kivétellel csupa öt köröst dobott az öreg, amire egy tizenegy nyilas leg volt a holland válasza így 4-1-el mentek szünetre. A tendencia és úgy egyébként minden más is maradt a régiben. Dobott még egy tizenegy nyilast a holland, de a másik négy leg Tayloré lett. Vagyis annyi változott, hogy ebben az etapban nem három öt köröst dobott az angol hanem csak kettőt. 8-2 volt a második szünetkor az állás. Egész hihetetlen volt amit MvG csinált. Ugyan a fiatalkori meccseit nem láttam, de lehet sosem játszott ilyen gyengén. Még a 15%-ot sem érte el a kiszálló mutatója. Hozzáteszem a közönségtől kapta az áldást rendesen, amit profin kezelt (ő is tudja, hogy minden profi sportnak része ez) de biztos nem ez volt az ideális számára. Abban meg csak reménykedem, hogy nem kapott rossz híreket meccs előtt amik kizökkentették volna a nyugalmából. Ki nem találná a kedves olvasó mi volt  a harmadik etap vége: 4-1 ez pedig 12-3-as Taylor vezetést jelentett. Szépen szórta a tömeget a nagy öreg, dobott tizenhárom és tizenkét nyilast is, kiszállt 122-ről, szóval remekül használta ki ellenfele gyengélkedését. Az évek meg a rutin ugye. Ez a rutin pedig megmaradt a továbbiakban is, olyannyira, hogy a meccs végén tíz leges különbséget mutatott az eredmény jelző. Taylor dobott tíz 180-at, kiválóan kiszállózott és megsemmisítette a formán kívül játszó hollandot. Aki egyébként 100-as átlag fölé jutott úgy, hogy önmagához képest halovány volt. Tanítványa után tehát Phil Taylor is bement a négy közé és játszhat egy jót Adrian Lewis ellen.
df2eejlwsaasrse.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3912697481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása