9 Nyíl

Az ausztrál Mester és a hisztiző Taylor esete

2017. augusztus 13. 13:45 - Denis Potvin

Auckland Darts Masters - harmadik nap (összefoglaló)

Elérkeztünk az Auckland Darts Masters utolsó napjához. Van bennünk némi hiányérzet, és amikor Phil Taylor majd hazafelé repül a gépen, egészen biztosan ő is átgondolja ezt az egészet. Kikapott a junior-világbajnoktól az elődöntőben és nem viselkedett túl szimpatikusan. Kyle Anderson vitte el végül a trófeát, a darts pedig egy olyan játék, amikor sosem az ellenféllel kell foglalkozni, hanem a saját dobásainkkal. Ha ez nem sikerült, sose az ellenfélre haragudjunk, hanem saját magunkra. Ezt Taylor már csak kevés alkalommal fogja érezni. Aki nem látta, nézze velünk újra.

kanderson.jpg

Kezdjük a első elődöntővel, és zárjuk gyorsan rövidre is a sztorit. Kyle Anderson ihletett formában versenyzett ezen a hétvégén, és ő tényleg csak a saját dobásaira figyelt. 11-4-re mosta le James Wade-t. Ez a lemosás persze csak költői egy kicsit, hiszen átlagban nagyon közel voltak egymáshoz (93,79-93,5), de a kiszállók Anderson javára döntöttek. A meccs eleje zaklatott volt, nehezen mentek a duplák mind a két oldalon, de amikor mentek, akkor mindig Anderson jött ki belőle jobban, egészen 9-1-ig vágtázott el, a tízedik legjét pedig egy 164-es, egészen zseniális kiszállóval hozta, T19, T19, Bull. Sokan vágyunk ilyenre. Wade egy 118-as kiszállóval szépített, de érezni lehetett, ebből a meccsből jól már nem fog kijönni. Mindenki hozta a saját kezdését, így 11-4 lett a vége. Teljesen megérdemelten.

wade-anderson_1.jpg

Aztán jött Phil Taylor. Imádjuk, kedveljük és tiszteljük a legendát, de azért ezt a meccset nem fogja beleírni abba könyvbe, amikor élete legendás találkozóit szedi majd össze. Azért nem, mert a 94,24-es átlag nem az ő stílusa. A sportszerűség határait súroló viselkedése sem annyira jellemző rá. Egy junior világbajnoktól kikapni meg végképp nem illik be minden idők dicső memoárjába. Corey Cadby, az ausztrálok reménysége 11-8-ra nyert, amely ismét adhat neki egy akkora lökést, hogy végre átjöjjön Európába és a PDC-versenyeken is megmutathassa, miket is tud. 3-0-ra ment el a fiatal ausztrál, Taylor pedik kegyetlenül kapaszkodott, de azért használtuk ezt a kifejezést, mert valóban kapaszkodott, ahogy ilyenkor szokás mondani, vérrel és verejtékkel próbált versenyben maradni. 6-5-re átvette a vezetést, a nyugalom azonban nem az ő oldalán állt és ez a játékon mindig ki is szokott mutatkozni. Cadby 9-7-re ment el, 10-7-nél pedig Taylor rájött arra, hogy itt a vége. Nyilván bántotta a vereség, de ahogy fentebb megjegyeztük, ezt sosem az ellenfélre kell kivetíteni, hanem saját magunkra, hiszen nem azért kapunk ki, mert az ellenfél felrúg a félpályánál, hanem azért, mert nem oda megy a nyíl, ahová mi szeretnék. Taylor ma ezt egy kicsit nehezen dolgozta fel, 94,24-es átlagig jutott, ami az ő szintjén gyenge mérleg. Haragos volt, talán sportszerűtlen is, de bocsássuk meg neki. Ezt már úgy sem sokáig látjuk. Tegyük hozzá, sajnos.

cadby-taylor.jpg

E sorok írója azt gondolta, hogy ha már ilyen csodálatos hétvégét produkált, akkor Corey Cadby megérdemli a győzelmet. Nem jött össze neki, mert Kyle Anderson legalább annyira megakarta nyerni ezt a versenyt és egy hihetetlenül izgalmas, ausztrál házidöntő után meg is nyerte. Végsőkig, vagyis a 21. legig kiélezett csata volt, csodálatos teljesítményekkel. Cadby egy 12 nyilas leggel nyitott, majd az ötödik körében már a harmadik 180-asát dobta, és úgy nézett ki, ma senki sem állíthatja meg, 3-0-ra húzott el. Anderson valahol ott jött vissza a meccsbe, amikor egy 160-as kiszállóval 3-4-re szépített, majd 5-4-re fordított. 7-7-ig mindketten hozták a kezdésüket, Anderson brékelt, de egy rossz kiszálló után egyből jött a válasz. 10-10-ig pedig mindenki irányítani tudta a saját pályáját. Aztán a mindent eldöntő leg következett, Cadby kezdésével. Az első száz felettit Anderson dobta, három T20-szal. Anderson 68-ra rakta le magát, Cadby 140-nel 60-ra, de Anderson jött. T20, D4 és itt a vége. Anderson a múlt vasárnapi Players Championship után ismét komoly tornát nyert, Cadby pedig a júliusi DPA Australian Pro Tour után jutott megint döntőbe. Egyértelmű, neki szüksége lenne arra, hogy Európában versenyezzen, hogy még közelebb kerüljön az élmezőnyhöz. Ehhez pedig szponzorra lesz szüksége. Mi is jól járnánk, hiszen egy hihetetlen tehetséget figyelhetnénk hétről-hétre. Ez a siker hátha meggyőzi a támogatóit is, ám az biztos, hogy egy hét múlva, Melbourne-ben is találkozunk majd vele.

andersoncadby.jpg

És akkor azt is nézzük meg, hogy áll a 2017-es World Darts Masters pontversenye:

world_seriesranking.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1112745716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása