9 Nyíl

Phil Taylor nem akar lassítani

2017. augusztus 24. 12:27 - Denis Potvin

Michael van Gerwen hiányában, no meg az elmúlt hetek formája alapján sem elképzelhetetlen, hogy 2014 és 2015 után ismét Phil Taylor nyeri (tavaly Gerwen nyerte) a pénteken kezdődő Perth Darts Masterst. Erről nyilatkozott az idén visszavonuló legenda, aki azért az ellenfeleket is dicsérte.

phil-taylor-world-matchplay-darts_3329180.jpg

„Kyle Andersonnal nézek majd farkasszemet és ez egy komoly meccs lesz, mert Kyle valóban egy jó játékos. Szeretem Perth-t és remélem ez egy remek hét lesz. Várom a versenyt és lehetséges, hogy Perth lesz az egyik kedvenc városom Ausztráliában.”

Persze ehhez a helyi hősnek is lesz néhány szava, aki most a hazai pálya előnyéről is beszélt. Anderson Subiacóban született, ami Perth egyik külső kerülete.

„Jó lesz itthon játszani, boldog vagyok, hogy itthon leszek. Korábban már beszéltem róla, hogy nagyon jó dolog a saját, úgymond hazai pályán vívni a meccset, hisz ez ad valami pluszt is azért. A barátok és a család előtt küzdeni, különösen olyan legendával, mint Phil, felemelő pillanat lesz. Mindent beleadok.”

Nehéz meccs vár tehát Taylorra, ahogy Raymond van Barneveldre is, akinek meg a fiatal ausztrál tehetség, Corey Cadby jutott. A papírforma azt ígéri, hogy két klasszis megint összekerülhet a negyeddöntőbe, de azért ne lepődjön meg senki, ha ez nem így lesz.

Pénteken kezdünk, a sorsolás emlékeztetőnek lejjebb. A meccsek magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek majd.

Gary Anderson (1) v Rob Szabo

Simon Whitlock v Justin Thompson

James Wade (4) v Darren Hayes

Michael Smith v Adam Rowe

Phil Taylor (2) v Kyle Anderson

Raymond van Barneveld v Corey Cadby

Peter Wright (3) v Rhys Mathewson

Daryl Gurney v Koka Kokiri

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6712776412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása