9 Nyíl

Két sima - fordított nélkül

2017. augusztus 25. 17:38 - adam_f

2017 TABtouch Perth Darts Masters - első nap (összefoglaló)

Nem történt meglepetés a Perth Darts Masters első napján, mind a nyolc kiemelt - persze váltakozó sikerrel - hozta a "kötelezőt", és így már ki is alakultak a holnapi negyeddöntők párosításai. A nyolcból két találkozó nagyon sima lett, egy sima, három kevésbé szoros, egy olyan picit szoros, egy pedig olyan nagyon szoros...na, de elég legyen itt a szóismétlésből, meg a többi finomságból! Jöjjön tehát a 2017-es Perth Darts Masters első napjának összefoglalója - videókkal együtt! Jó szórakozást hozzá!  

perth_darts_masters.jpg

Michael Smith nem sok időt hagyott Adam Rowe-nak, hogy megmelegedjen a színpadon. A Gary Anderson által mentorált Bully Boy hamar magához ragadta a kezdeményezést, és el is húzott 4-0 arányban. Rowe ekkor tudta megszerezni az első játékát, ám innentől kezdve Smith-nek az is elég volt, ha a saját kezdéseit hozza. Ezt meg is tette, míg közte még az ausztrál is behúzta a sajátját. Így a meccs vége - amelyen egyik játékos sem dobott 90 feletti átlagot - 6-2 lett Smith javára. Rowe próbálkozott becsülettel, de ma a kiszállózás nem nagyon akaródzott neki sikerülni, Bully Boy pedig félgőzzel is bedobta magát a holnapi negyeddöntőbe.

smi-row.jpg

Bár az eredmény hasonlóan 6-2 lett a második találkozón is, ez nem azt jelenti, hogy Rhys Mathewson olcsón adta volna a bőrét Peter Wright ellen. A Winmau legújabb üdvöskéje 2-2-ig tartani tudta a lépést Wright-tal, ám a skót ezután állva hagyta szegény ozzie-t, aki tényleg kihozott magából mindent, amit csak tudott, ez pedig a mutatóin látszik a legjobban, hiszen minden téren versenyben volt Snakebite-tal. A skót versenyző hozta a nap első 100 feletti átlagát, míg Mathewson is tisztességes, 98,76-tal zárta a tornát.

wri-mat.jpg

Daryl Gurney nagyon ihletett formában lehet, ez pedig a mai játékán is meglátszott, mivel nagyon simán intézte el 6-0-al a "Kiwi" becenévre hallgató új-zélandit, Koha Kokirit. Nem is kell túlpörögni az összefoglalót, úgyhogy jöjjenek csak a tények, röviden: Kokiri 95,27-es átlagot dobott, kétszer próbálkozott kiszállóra, de ma nem jött neki egy sem, illetve ötször tudott 140+-ost dobni, míg Gurney-nél 106,09-es átlag, 6/6 (100%)-os kiszállózás, két száz feletti out, és négy darab maximum érkezett. Kell ennél jobb bemelegítés Superchin-nek a holnapi negyeddöntőre?

gur-kok.jpg

Darren Hayes jött, látott, megmutatta magát...és sima 6-0-ás vereséget szenvedett James Wade ellen. Ezzel pedig minden értékelhetőt el is mondtam a mérkőzésről. Nem vesztegetem rá tovább a szót, mert teljesen felesleges (a statisztika mindent elmond helyettem). Legyen elég annyi, hogy holnap talán egy fokkal jobb negyeddöntő lesz terítéken.

wad-hay.jpg

Justin Thompson legalább elmondhatta, hogy vezetni tudott Simon Whitlock ellen, ám végül az ausztrál házicsatát mégis a Varázsló nyerte, egész nagy magabiztossággal dobálva a duplákat. 0-1 után zsinórban négy játékot hozva fordította meg a találkozót, és onnantól már csak egy leget engedett az ellenfelének, aki 5-2-es Whitlock vezetésnél hat nyilat pazarolt sikertelenül el a duplára, így ezen az estén ő is megtanulta, hogy a Varázsló ellen hat nyílból rontani nem illik...Whitlock 83,74-el zárta a meccset (biztos már a holnapi Phil Taylor/Kyle Anderson elleni találkozóra tartalékol?), ellenfele pedig 81-es átlagon fejezte be a tornát. Szóval nem valami eget verő átlagok, viszont Whitlock 40%-os kiszállózása jóval nagyobb erővel nyomott a latba, mint Thompson 11%-osa.

whi-tho.jpg

Nos, az előző mérkőzésnél tett zárójeles megjegyzésben feltett kérdésemre is megkaptam a választ, mégpedig egy nagyon parás kis találkozó képében, melynek végén a tizenhatszoros világbajnok, és a World Matchplay győztese, Phil Taylor diadalmaskodott az ausztrálok második számú játékosa, valamint az idei Auckland Darts Masters győztese, Kyle Anderson ellen. Pedig a találkozó nem úgy indult, ahogy azt az Erő elképzelte. Anderson rögtön hátsó pályáról brékelte Taylort, aki ezt az előnyt még eltüntette, de az abó hamar behúzott egy újabb bréket, és utána hozta a saját kezdését is, így már 3-1 volt az ozzie-nak. Taylor ekkor újra egyre csökkentette a hátrányát, de Anderson egy újabb gémmel ismét kettőre növelte a difit. Itt fogyott ki a benzin az ausztrálból, Taylor pedig elővette a rutint, és négy játékot megnyerve behúzta a találkozót is. A lőlap tanulsága szerint nagy különbség nem volt a két játékos között, csak éppen annyi, amennyivel Taylor a maga javára fordíthatta a találkozó kimenetelét.

tay-and.jpg

A mai napon a másik új-zélandi, Rob Szabó sem nehezítette meg nagyon ellenfelének, a kétszeres világbajnok skót Gary Andersonnak a dolgát. A skót versenyző magabiztosan dobta mind az első, mind pedig a hátsó pályáról a duplákat, így nagyon hamar 5-0 volt már a javára. Szabó becsületére legyen mondva, hogy saját kezdéséből egy leget azért sikerült nyernie, de a mai napon többre ő sem ment a Repülő Skót ellen. Anderson 97-es átlagon zárt (és még nem is erőltette meg magát), három 180-al és 6/18-as (33%-os) kiszállózással, míg Szabó 78-as átlaggal és 11%-os kiszállózással (kilenc próbálkozásból csak egyet tudott értékesíteni) fejezte be a találkozót, valamint a tornát is.

and-sza.jpg

Az ausztrál este utolsó találkozója hozta a legnagyobb izgalmakat. Pedig Raymond van Barneveld úgy kezdett neki a Corey Cadby elleni találkozónak, hogy hamar rövidre szerette volna zárni azt. Kétszer a hátsó pályáról hozta el ellenfele kezdését (a másodikat egy 100-as outtal), közte pedig behúzta a sajátját is, így máris 3-0 volt a hollandnak. Ám Cadby már többször is megmutatta, hogy ő nem felemelt kézzel indul a csatába. Egy brék és egy saját kezdés után már csak eggyel vezetett Barney. A holland viszont volt annyira rutinos, hogy újabb két leget nyerve már a győzelemért dobhasson. Ám elég volt neki egy kis remegés, a fiatal ausszi pedig már rá is harapott a lehetőségre, és három leget nyerve egymás után (a harmadikat egy 161-es kiszállóval megoldva) máris egalizálta az állást, így jöhetett a döntő játék. Ebben a holland idegei voltak erősebbek, aki egy 91-100-180-115-ös kör után végül 15-ről oldotta meg a leget, ezzel pedig a meccset is behúzva. Nagyon jól játszottak mind a ketten, Cadby nagyon komoly feltámadást mutatott be, s talán ha egy kicsit jobban koncentrál a végén, akkor valószínűleg a továbbjutás is meglett volna neki. Ám ettől függetlenül sem panaszkodhat az eddigi teljesítményére a fiatal ozzie, aki így egyre jobban közelebb kerül a 2018-as vb-hez...

bar-cad.jpg

 

Holnap is jelentkezünk természetesen a napi összefoglalóval, úgyhogy ha tehetitek, tartsatok akkor is velünk! Érdemes lesz. 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5812778930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása