9 Nyíl

Újra lesz magyar játékos a European Touron!

2017. augusztus 27. 18:26 - Dart Major

ET 9-10-11-12 selejtezők (összefoglaló)

Elérkeztünk az idei év utolsó négy ET selejtezőihez. Az eddig eltelt nyolc kelet-európai selejtezőt a kiváló lengyel játékos Krzysztof Ratajski nyerte, most pedig kiderült, hogy folytatódik-e a lengyel hegemónia vagy meglepetés születik. Nos, a válasz: is-is. Ennek pedig nagyon örülünk.
pdc-europe-tour-2017.jpg

A szombati napon két versenyre selejteztek a felek. Haladjunk időrendben és lássuk mi történt:
7e20e592-8b65-447f-8ca3-6845c5e75376_2017-dutch-darts-masters-logo_full.jpg
Először a kilencedik állomásra vagyis a Dutch Darts Mastersre próbáltak eljutni a játékosok. Kicsit sem meglepő módon az egyik döntős Ratajski lett aki két 6-0-ás sikerrel kezdett Balló Sándor és Végső János ellen. Az elődöntőben Kovács Patrik két leget el tudott csípni a lengyel klasszis ellen, ami ismerve a jó Krzysztof játékát jó eredmény. A döntő másik résztvevője Takács "Taki" Gábor lett aki eggyel kevesebb mérkőzést játszott mint ellenfele. A második fordulóban szoros meccsen 6-5-re nyert Mészáros Zsolt ellen, majd az elődöntőben Tonci Restovicot győzte le 6-4-re. A döntő sajnos a szokásos eredményt hozta, vagyis a lengyel örülhetett. A vége 6-3 a 91-es átlag fölött dobó és 75%-al kiszállózó Ratajski javára.

Eredmények:

Negyeddöntők:
Tonci Restovic - Mészáros Zsolt 6:3
Takács Gábor - Mester Zoltán 6:5
Kovács Patrik - Bezzeg Nándor 6:5
Krzysztof Ratajski - Végső János 6:0

Elődöntők:
Takács Gábor - Tonci Restovic 6:4
Krzysztof Ratajski - Kovács Patrik 6:2

Döntő:
Krzysztof Ratajski - Takács Gábor 6:3


gdg.jpg
A második selejtező a tizedik állomásért zajlott. A German Darts Grand Prix volt a cél és ehhez megint lengyel mumusunk került nagyon közel. 6-1 Mester Zoltán ellen majd 6-3 Takács Gábor ellen majd jöhetett a döntő. Ellenfele Bezzeg Nándor lett aki imponáló magabiztossággal menetelt. 6-1 Mészáros Zsolt ellen, majd 6-3 Kovács Patrik ellen, az elődöntőben pedig újabb 6-1 ezúttal Székely Pál ellen. Jött a döntő ami kiváló csatát hozott. Nándi 89 pont felett átlagolt és 33%-al dobta a duplát ami sok helyzetben elég a győzelemhez. Sajnálatosan a lengyel ellen ez nem volt elég, mivel Krzysztof 94-es átlagot hozott össze (104-es első kilenc nyíllal!!!) és a duplákat is jól szórta. Egész pontosan 60%-al szállt ki. Ez a mutató minimum kiváló és abszolút PDC szint. A végeredmény 6-4, de Nándi büszke lehet a teljesítményére.

Eredmények:

Negyeddöntők:
Krzysztof Ratajski - Mester Zoltán 6:1
Takács Gábor - Rucska József 6:1
Bezzeg Nándor - Kovács Patrik 6:3
Székely Pál - Strbik Péter 6:2

Elődöntők:
Krzysztof Ratajski - Takács Gábor 6:3
Bezzeg Nándor - Székely Pál 6:1

Döntő:
Krzysztof Ratajski - Bezzeg Nándor 6:4


Eljött a vasárnap és eljött a várva várt pillanat is.
hb_ido_2017-350x137.png
A riesai viadal kvalifikációja rövid időn belül elérte a sporttörténelmi státuszt. Miért? Mert az első kör után biztossá vált, hogy magyar játékos fogja megnyerni. Ehhez kellett Takács Gábor 6-3-as sikere Ratajski ellen, illetve Végső János 6-5-ös győzelme Restovic ellen. Végre sikerült egy honfitársunknak megtréfálni a lengyelt. Szép volt Taki! A döntőbe azonban nem ők jutottak el. Bezzeg Nándor egy 6-3-al kezdett Mészáros Zsolt ellen, majd jött egy nullázás Molnár László ellen. Az elődöntőben Mester Zoltánt verte a nyolcszoros bajnok 6-4-re így várhatta ellenfelét. Aki pedig a regnáló magyar bajnok Székely Pál lett. Penge 6-0-al ütötte ki Strbik Pétert, amit egy 6-3 követett Kovács Patrik ellen. Az elődöntőben Végső Jánost 6-4-re verte meg így összejött az álomdöntő. Bezzeg kontra Székely. A meccs simább lett a vártnál, Nándi 6-1-re nyert így kvalifikált a szeptember végén rajtoló versenyre. Jár a taps és a gratuláció.

Eredmények:

Negyeddöntők:
Mester Zoltán - Balla Sándor 6:1
Bezzeg Nándor - Molnár László 6:0
Végső János - Takács Gábor 6:4
Székely Pál - Kovács Patrik 6:3

Elődöntők:
Bezzeg Nándor - Mester Zoltán 6:4
Székely Pál - Végső János 6:4

Döntő:
Bezzeg Nándor - Székely Pál 6:1

Végére maradt a European Darts Trophy selejtezője, nézzük ott mi történt:
dd394d61-51de-40d1-bc5e-6dae7851aa68_2017-european-darts-trophy-logo_full.jpgBezzeg Nándor lendületben maradt és rangadókat nyerve jutott a döntőbe. 6-4-re nyert az első körben Kovács Patrik ellen, ezt egy 6-2 követte Székely Pál ellenében. Az elődöntőben Takács Gáborral találkozott és szoros csatában 6-5-re nyert. Ellenfele pedig ismét Krzysztof lett. A lengyel Charlie Firpo módjára dühbe jött és ennek nagyon nem örülhettünk. 6-1-el söpört végig a mezőnyön. Előbb Végső Jánost, azután Rucska Józsefet a végén pedig Bezzeg Nándort is ilyen arányban verte, ezzel pedig övé lett a kvalifikációs hely. A 90 feletti átlag tiszteletet parancsoló a lengyeltől, ilyen teljesítmény ellen sokat nem lehet tenni.

Eredmények:
Negyeddöntők:
Krzysztof Ratajski - Végső János 6:1
Rucska József - Tonci Restovic 6:3
Bezzeg Nándor -  Székely Pál 6:2
Takács Gábor - Strbik Péter 6:3

Elődöntők:
Krzysztof Ratajski - Rucska József 6:1
Bezzeg Nándor - Takács Gábor 6:5

Döntő:
Krzysztof Ratajski - Bezzeg Nándor 6:1

Összességében elmondhatjuk, hogy lengyel barátunk toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, abszolút esélyese minden viadalnak. Ezt tizenegy győzelme ékesen bizonyítja és ehhez csak gratulálhatunk neki. De sokkal fontosabb az a tény, hogy idén is lesz magyar játékos a legjobbak között. Bezzeg Nándor megcsinálta a bravúrt és ott lesz Riesában! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5612783490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása