9 Nyíl

Fordulatos és izgalmas esténk volt Dublinban

2017. október 06. 23:33 - Dart Major

2017 Unibet World Grand Prix - az elődöntők (összefoglaló)

Szinte el sem kezdődött a verseny, máris eljutottunk az elődöntőkig. A jól megszokott izgalmak mellé az idei tornán vaskos meglepetések szegődtek, így már megint elmondhatjuk, hogy egy remek versenyt láthatunk. A mai nap is igen érdekesnek ígérkezett, mivel a torna tanulsága alapján megtippelhetetlen volt, hogy ki fog nyerni. Lássuk kik jutottak be a döntőbe.
unibet2.jpg


Mensur Suljovic - Simon Whitlock: 3-4

A két kiválóság kilencedik összecsapására készült és az eddig összkép igencsak érdekes. 5:3 az állás Mensur javára, és amitől ez igazán érdekes, hogy az utolsó öt mérkőzésüket az osztrák nyerte. Whitlock 2013-ben tudta utoljára verni aktuális riválisát, szóval bőven itt volt a revans ideje. Ennek megfelelően az ausztrál ha szűken is, de hozta az első szettet. Nyitásként elbukta saját kezdését, de erre dobott egy mesteri tizenkét nyilast, 101-ről kiszállva. Utána bevarázsolt egy 144-es kiszállót is a tizenötödik nyílra, méghozzá úgy, hogy az első körben nem tudott beszállni. Ezek után mindenki hozta a saját kezdését így 1-0 volt az állás az első szett után az ausztrál javára. A második szettet az osztrák brilliánsan kezdte, 154-ről szállt ki, mégpedig a tizenkettedik nyilával. Itt viszont elfogyott a puskapor, legalábbis erre a körre. A második legben nem jött a tömeg, a harmadikban elhibázott három nyilat 40-re, a negyedikben pedig Whitlock dobott remekül így a szettek aránya 2-0 lett a Varázsló javára. Folytatta remeklését az ausztrál, újra 100 feletti kiszállót dobott és megint egy pont nélküli első kör végén. A folytatás nem sikerült, a második legben hat nyílból sem bírt beszállni és ezzel el is ment a leg. Sőt a szett is elúszott, mert a harmadik legben nem akartak jönni a triplák, a negyedikben a beszállás nem sikerült így pedig Suljovic szépíteni tudott, úgy, hogy kétszer is csak a hatodik körben tudta befejezni a játékot. A negyedik szett első legében Whitlock tizenötnyilassal kezdett, és megint egy nagy kiszállóval, 109 ponttal. A második leg is állt az ausztrálnak, de a D8 kifogott rajta, ezzel pedig az osztrák élni tudott. A kölcsön azonban itt is visszajár, Mensur ismét nem tudott 40 pontról kiszállni és így újra futhatott az eredmény után. A futás azonban nem feltétlen Mensur erőssége, saját kezdésből ezúttal 65-ről nem tudott kiszállni, Whitlock pedig megint büntetett. Az ausztrál Varázsló 50% felett állt a kiszállókon és ennek köszönhette 3-1-es szett előnyét. Az ötödik szett kiválóan kezdődött, Whitlock tizenhárom nyilasára Mensur egy tizenöt nyilassal válaszolt. Sőt egy újabb öt körös végén bemutatott 137-es kiszálló után Mensurnál volt az előny. Erre a breakre egy tizenkét nyilas breakkel felelt Whitlock, így kezdhetett a győzelemért. Viszont itt két tripla nélküli kört is dobott, így a szett Mensuré lett. Jött a hatodik szett és ez teljesen az osztráké lett. Két tizennégy és egy tizenhárom nyilast dobott anélkül, hogy az ausztrál válaszolni tudott volna. 3-3, jöhetett a döntő szett. Remekül kezdett Mensur, megint egy öt köröst tudott dobni hátsó pályáról. Ám újból jött a varázslat. Whitlock egy tizenkét nyilassal visszavette a kezdését, majd öt kör alatt intézte el a saját partiját. Mensur ettől megzuhanni látszott, az ötödik nyíllal tudott csak beszállni és ez túl sok volt. Hiába az osztrák hat ponttal jobb átlaga, ez a remekül kiszállózó Whitlock ellen kevés volt.

img_20171006_215848.jpg

Daryl Gurney - John Henderson: 4-1

A torna bombameglepetése a 44 éves "Hegylakó" harmadszor készült karrierje során Daryl Gurney ellen. Bár az első meccsük 2009-ben a BDO égisze alatt volt, azóta nem sűrűn akadtak össze. Idén a European Darts Grand Prixen Gurney tudott nyerni, de ezzel gondolom egyikük sem sokat törődött. Big John abszolút felszabadultan állhatott a dobóléchez, hiszen sosem járt még négy között nagy tornán, Gurney pedig ezt harmadszor tehette meg. Talán ennek a rutinnak köszönhetően tudta sima 3-0 arányban elvinni a nem túl magas színvonalú első szettet. Egy tizennyolc nyilas után jött egy sokkoló  tíz körös játék. A végére jött még egy hat körös és ezzel szerencsére vége lett a szettnek. A skót a második szettben összeszedte magát, a kezdése behúzása után dobott egy remek tizenkét nyilas breaket, aztán öt kör alatt végzett a következővel, ez pedig 1-1-es állást eredményezett. A harmadik szett egy break partival indult, amit komoly hibák előztek meg. Ezután behúzták a saját kezdésüket ami Gurney szett győzelmét hozta. Henderson hiába dobott két öt köröst ez most kevés volt.  A negyedik szett megmutatta a Grand Prix legnagyobb veszélyét. Henderson két legben sem tudott az első körben beszállni ez pedig sokba kerül. Úgy meg főleg ha öt tripla mentes kör is jut a szettbe. Sima 3-0 lett ez a szettförmedvény Gurneynek úgy, hogy csupa hatköröst dobott. Indult az ötödik szett, Gurney gyöztes legjével. A skót óriás megpróbált vissza kapaszkodni, és sikerült egymás után két leget behúznia, bár az egyikhez kellett Gurney rontása a bullon. A szettelet tekintve Henderson szépíthetett volna ha a negyedik legben jön a D20, de nem jött és Gurney egyenlített. Ugyanez történt az ötödik legben is, Henderson megint besült, ez pedig a meccsbe került. Nem volt egetverő a színvonal, a 84-es átlagot sem érték el, 100 feletti kiszállót sem dobtak. Most a kevesebbet hibázó Gurney jutott tovább.

img_20171006_233058.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8112935457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása