9 Nyíl

Három kiemelt búcsúzott Göttingenből

2017. október 14. 17:03 - matyi96

2017 HappyBet European Darts Trophy - Göttingen - második forduló (délutáni kör)

Tegnap 23 óra tájékában befejezték az első kört a játékosok. A tizenhat továbbjutó ma a tizenhat kiemelttel csap össze szokásos felbontásban. 13 órakor vette kezdetét az első nyolc párosítás, lássuk mi történt délután a németországi Göttingenben. _20.JPG

A szombati napot Benito van de Pas és Keegan Brown nyitotta. A hollandnak a Grand Prix-n volt egy nagyon jó meccs, de ettől függetlenül az idei formája nem túl meggyőző. Keegan Brown tegnapi 98-as átlaga pedig eléggé meggyőző volt, viszont elég hullámzó az ifjú tehetség játéka még. Brown a tegnapi teljesítményét túlszárnyalta a mai napon. Hihetetlen higgadt volt és koncentrált az angol. 99,1-es átlaga magáért beszél, Benito kétszer dobott ellene duplára, egyik hibáját egy könyörtelen 109-es kiszállóval büntette meg Brown. Hét kísérlete volt duplára Keegan-nek, ebből hatot be is dobott. Egy maximumot láthattunk, azt a holland dobta, de ez mit sem számít. Megvolt a második whitewash is Göttingenben! Végeredmény: 0-6keegan_brown.jpg

szo1.jpg

A folytatásban Alan Norris, azzal a James Richardson-nal játszott, aki tegnap szinte tökéletesen kiszállózott és a legnagyobb kiszállót is kidobta. Nézzük, hogy a mai nap hogyan sikerült számára, illetve Norris számára egyaránt. Azt leszögezhetjük, hogy mindketten remek teljesítményt nyújtottak a meccs során, az időzítés fontos szerepet játszott a végkimenetelben. 4-3-nál Norris dobott egy tizenegy nyilast, mely breaket eredményezett neki és a meccsért kezdhetett. Richardson azonban nem adta fel és a következő legben 121 pontról, bull-lal a végén kiszállt és visszavette az eladott leget. Norris 5-4-nél el akarta dönteni a meccset, és mivel James nem szállt ki 120 pontról, 70 pontról két nyílból kiszállt és továbbra is harcban maradt a versenyen. Alan öt darab maxot szórt a meccsen, ami szép teljesítmény tíz legben (Richardson tíz 140-et) és 60%-os kiszállózást produkált. Richardson 99 pont felett végzett átlagban, nagyon szép játékot mutatott ő is. Végeredmény: 6-4alan_norris.jpg

szo2.jpg

Gerwyn Price mindig jó ütemű meccseket tol, így a Jonny Clayton elleni sem lehet kivétel. Vagy mégis? Külön pikantériája a mérkőzésnek, hogy ők ketten honfitársak, ugyanis mindketten Walesből származnak. 1-2-ig csorgott minden a saját medrében, hozták a kezdésüket a felek. Ekkor jött egy 104-es kiszálló Jonny-tól, amivel sikerült breakelnie Iceman-t. Ez meghatározta az egész meccset, mert ezután sikerült hoznia a kezdését is. A maradék időben mindketten hozták a saját partijukat, ami azt jelentette, hogy Jonny jutott tovább a 16 közé. A színvonal sem volt rossz, nagyjából azonos átlagot produkáltak. Benito után újabb kiemelt búcsúzott. Végeredmény: 3-6jonny_clayton.jpg

szo3.jpg

Michael Smith a holland Jermaine Wattimena ellen lépett színpadra. Gyermeke születése óta nem kapta el igazán a fonalat Smith, de lehet, hogy ez ezen a mérkőzésen megváltozott. A mérkőzést Smith kezdte, nézzük mi történt. Az első legben egyből egy 105-ös kiszállót dobott meg Michael. Wattimena nem nagyon tudta tartani a lépést ellenfelével, ez legelőször 3-2-nél egy breakben nyilvánult meg. Smith ezután hozta a kezdését és máris 5-2 volt az állás. Wattimena kidobott még egy 103-as kiszállót, de ennyire futotta erejéből, Smith megoldotta a mérkőzést és 96 pont felett átlagolt. Wattimena igazából tömegben nem bírta azt nyújtani, amit kellett volna a győzelemhez. Tizenhárom 100+-osán kívül nem dobott sem 140-et, sem 180-at, míg Smith 8-8-2 arányban dobta ezeket. Végeredmény: 6-3michael_smith.jpg

szo4.jpg

Dave Chisnall egy újabb kilenc nyilas boldog tulajdonosa, melyet a éppen a héten dobott Players Championship fordulón. James Wilson tegnap nem játszott rosszul, de azt sem lehet mondani, hogy kiemelkedett a többiek közül. Az első legben James Wilson egy 156-os kiszállóval jelezte Göttingennek, hogy ébresztő van, majd jött Chizzy egy 104-gyel a következő legben. Ez még semmi. Chizzy csinált egy breaket egy újabb száz felettivel (110). Hiába breakelt Chizzy, nem dobta meg a dupláját a következő körben, így a Dodger jött és visszavette az elvesztett kezdést. A gyors breakváltást követően 4-4-ig mindketten hozták a saját legjüket, ekkor Chisnall-nak sikerült egy breaket összehoznia és ezzel egy legre került a győzelemtől. Chizzy megoldotta a következő partit és ezzel behúzta a mérkőzést. A végére Wilson 90 alá esett, Dave pedig egy kicsivel maradt el a 91-es átlagtól. Végeredmény: 6-4dave_chisnall.jpg

szo5.jpg

Joe Cullen és Steve West mérkőzése is izgalmasnak ígérkezett. Mindketten képesek nagyon magas szinten játszani, a kérdés az, hogy a mai napon kinek jött ki a lépés. Cullen kezdett és már az első legben dobott két darab száznyolcvanat, meg is nyerte természetesen a játékot. Steve-nek nagyon nem ment, egy idő után csak összevissza hajigált, aminek végülis meg lett a hatása, mert magával húzta az egyébként jól kezdő Cullen-t. A nagy hajigálás közepette azért csak sikerült neki két leg is. A végén Cullen egy tizenkét nyilassal zárta a találkozót, ráadásul 160-as kiszállót oldott meg. West 80 alatt, míg Cullen 90 felett átlagolt, valamint három-három maximumot is dobtak. Végeredmény: 6-2joe_cullen.jpg

szo6.jpg

Ian White ellenfele Vincent van der Voort volt. A holland tegnap Nico Blum-ot győzte le, de hozzátartozik a dologhoz, hogy a német játékos későn kezdett el jól dobálni, így Vincent rutinból tudta hozni a kötelezőt. Ezen a meccsen másképp kell gondolkoznia, ha tovább akar lépni. Lássuk sikerült-e neki. A Diamond nem dobta meg a kiszállóját az első legben, Vincent ezt egy 120-as kiszállóval "jutalmazta", de nem is akárhogy! A 20-as után betakart a tripla, így százra dobott egy bull-bull kombinációt, mellyel övé lett az első leg. 1-2-es állásnál White is kidobta a 120-at, de ő nem bull-lal, hanem a megszokott módon. Ian White szenzációs formában dobált, 2-2 után sikerült neki breaklni egy tíz(!) nyilassal.  4-2 után a holland magasabb fokozatra kapcsolt és sikerült kiegyenlítenie. Vincent úgy vette át a vezetést, hogy átlagban közel 10 pont is volt a differencia, de száz százalékos kiszállóinak köszönhetően ez nem volt most hátrány számára. Vincent 4-5-nél három meccsnyilat is elrontott, mikor máskor hibázta volna el az első dupláit? A döntő legben jobban dobott a holland, Ian White kiengedte a kezéből a meccset, persze kellett ehhez a holland óriás egyre jobb játéka. A végére a a tíz pontos különbségből három pont lett mindössze, White 99,46-os, Vincent 96,11-os átlagot dobott. Végeredmény: 5-6vincent_van_der_voort.jpg

szo7.jpg

A délután zárásaként a "Suljovic-pótló" Stephen Bunting lépett színpadra. Ellenfele Rene Eidams volt, aki tegnap majdnem bukott egy meccset 3-0-ról, de összekapta magát és döntő legben továbblépett. Bunting tizenegy nyilassal kezdett, ami elég jó entré, főleg azért, mert hátsó pályáról dobta. Eidams nem adta fel és sikerült neki fordítani. Igazán jól dobáltak az urak, ráadásul fordulatokban gazdag mérkőzés volt. 1-2 után 4-2 is volt már Bunting-nak, de visszajött 4-4-re a német, ráadásul a vezetést is megszerezhette volna. Nem szerezte meg, ez pedig kissé megviselte őt, Bunting ezt kihasználva lépett a tizenhat közé. Stephen csípte a 100-as átlagot, míg Rene 96 pont felett teljesített valamivel. Végeredmény: 6-4stephen_bunting.jpg

szo8.jpg

19 órakor folyatódik a legjobb 32 második fele, színpadra lép a világelső és a világranglista második helyezettje is. Érdemes figyelemmel követni az eseményeket. Természetesen mi beszámolunk az esti eseményekről is!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2012974632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása