9 Nyíl

Hasselt, jövünk! - Hasselt, we komen eraan!

2017. október 25. 11:02 - adam_f

2017 PDC Unibet European Championship (beharangozó)

Holnap csütörtök, ami a dartsosoknál már a hétvége kezdete. Már csak azért is, mert a belgiumi Hasselt-ben kezdetét veszi - immáron tizedik alkalommal - a European Championship (voltaképpen ez a PDC Európa-bajnoksága), amelyen a tényleges európai játékosok mellett két tiszteletbeli "kontinenslakó" is rendre tiszteletét teszi. Hogy kik is ők, azt mindjárt eláruljuk...EB-felvezetőnk következik.

ec.png

Természetesen arról a Simon Whitlock-ról, valamint Kyle Andersonról van szó, akik ugyan ausztrálok, ám mivel mind a ketten rendes bejelentett angliai lakcímmel is rendelkeznek, részt tudnak venni a rendezvényen (persze a ranglistán elfoglalt helyezések is sokat nyomnak a latba). Az ozzie Varázsló mostanában egész jó formát mutat, hiszen a World Grand Prix-n egészen a döntőig jutott, ahol jó játékkal maradt alul az északír Daryl Gurney ellenében. Egyre inkább javuló játékát ezúttal az EB-n kamatoztathatja, ahol az első körben James Richardson ellen mutathatja meg, mit is tud valójában.

whitlock_look_600.jpg

Vajon a Varázsló ezúttal mit fog előhúzni a kabátujjából? (fotó: PDC)

A Varázslón és az Oridzsinálon kívül még 30 játékos feszül majd egymásnak a holnap kezdődő versenyen, amelynek döntője október 29-én lesz. A helyszín ismét a belgiumi Hasselt lesz, ahol az Etihas Arena ad otthont a versenynek. A jövő évben viszont a torna visszakerül újra Németországba, ahol eredetileg is volt (egy holland kitérőt kivéve). A tornának egy alkalommal Düsseldorf volt a helyszíne, három ízben Mülheimben tartották meg, valamint Frankfurt és Dinslaken is helyet adott egy-egy versenynek. Hasselt is háromszor adott otthont az EB-nek, míg a holland helyszínt Hoofddorp biztosította. A PDC 2018-as versenynaptára szerint a jövő évi versenyt Dortmundban rendezik majd meg.

A 32 játékos az európai ranglista alapján jutott ki a tornára (a sorrendet az európai versenyeken megszerzett pénzjutalmak adták ki), közülük pedig az első nyolcat emelték ki. Nem lesznek ott viszont a tornán olyan korszakos játékosok, mint a tizenhatszoros vb- és négyszeres EC-győztes Phil Taylor, az apai örömök elé néző kétszeres világbajnok Gary Anderson, a holland Raymond van Barneveld, valamint a szintén kétszeres világbajnok Adrian Lewis, mivel ők nem vettek részt annyi ET-versenyen, hogy kvalifikálni tudják magukat. Jelen lesz viszont - többek között - a zsinórban háromszor EB-t nyerő (jelenlegi címvédő) holland világelső MvG, a UK Open győztes Peter Wright, a BL-győztes Mensur Suljovic, a World Grand Prix-bajnok Daryl Gurney, az ezévi Winmau World Masters győztese, a lengyel Krzysztof Ratajski, valamint a villámként berobbanó Rob Cross is.

A torna összdíjazása 400.000 angol font lesz, melyből 100.000 jár a győztesnek, 40.000 a másodiknak, 20.000 az elő-, és 15.000 a negyeddöntősöknek. A második körösök 10.000, az első körös kiesők pedig 5.000 angol fonttal lesznek gazdagabbak.

Az eseményt az itv4 angol csatorna fogja közvetíteni, de aki nem rendelkezik ezzel a televízióval, az se essen kétségbe. Az interneten lesznek streamek, melyeket mi is közzé fogunk adni, hogy senki sem maradjon le a torna egy pillanatáról sem.

Végezetül pedig jöjjön a legfontosabb rész: a torna sorsolása, elvégre enélkül nem verseny a verseny!

sorsolas_1.jpg

Természetesen oldalunk követni fogja az eseményeket, és mindenről be fog számolni a rajongóknak, szóval nyilakat és laptopokat élesíteni, mert holnaptól újfent felhangzik a már klasszikusnak számító "Let's get ready to rumble"Game on!!!"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2713082950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása