9 Nyíl

A macskáknak kilenc életük van és Wright mindegyiket felhasználta

2017. október 29. 09:15 - Denis Potvin

2017 PDC Unibet European Championship - Hasselt (harmadik nap)

Kis technikai akadályon túl, megtörve nem, most összefoglaljuk röviden a PDC European Championship szombat esti, maradék négy nyolcaddöntőt. A legjobban Rob Cross és Daryl Gurney teljesítményére voltunk kíváncsiak, és egyikőjük sem okozott csalódást, Michael Smith és Peter Wright is ott van a vasárnap délutáni negyeddöntőben.

ec.png

wright_5.jpg

Michael Smith tehát ott van, de ehhez hatalmasat kellett küzdenie Benito van de Passal. Nagyon szoros meccs volt, bár az elején Smith 6-2-re, majd 8-4-re is meglépett, úgy nézett ki sima lesz, de a van de Pas vissza tudott kapaszkodni. 9-7-nél megint Smith kezében volt a győzelem, de újra egyenlő lett. A döntő szettben nehezen indult be Smith, két száz alatta dobása után viszont jött egy 140, majd egy 100 végül egy egészen kiváló 118-as kiszálló. „Nagy csata volt, de szerencsére elég jók voltak a dupláim.” – summázta a végén Smith.

smith_depas.jpg

Következett Rob Cross, aki 94,56-os átlaggal intézte el Dave Chisnall-t. Az idén berobbant Cross továbbra is őrzi zseniális formáját, 26 olyan dobása volt a meccsen, amely száz, vagy afölötti értékű volt, ebből három 180-as is. A meccs legmagasabb, 120-as kiszállójával már 4-1-re vezetett. A legszorosabb 8-7-nél volt, de Chisnall dicséretére legyen mondva, hogy fájó háttal küzdötte végig a meccset. Ezt emelte ki Cross is a meccs után és azt ígérte, hogy vasárnap még ennél is jobban fog játszani.

cross_chisnall.jpg

A nap legsimább meccsét, Daryl Gurney és Stephen Bunting vívták, de ez csak a végeredményben mutatkozott meg, hiszen közel azonos átlagon zártak mind a ketten, de Gurney sokkal jobban kiszállózott, mint ellenfele. Hiszen Bunting 18 kísérletéből csak hatszor jött a dupla, ezért lett ekkora különbség a végére. Kétszer is Bunting vezetett, Gurney egy 112-es checkouttal vette át a vezetést. Majd egy 121-essel (T20, T11, D14) már 5-2-re vezetett. Visszakapaszkodott Bunting, háromszor is egy legre közelítette meg ellenfelét, de 7-6-os Gurney-vezetés után már nem tudott leget nyerni. „Szoros volt. – ismerte el a meccs után Gurney – Stephen nagyon jól játszott, ezért is különösen örülök a sikernek, remélem a formám vasárnapig kitart.”

bunting_gurney.jpg

Az estét Peter Wright és Jonny Clayton zárta. A walesi az első körben nagyon simán verte a belga Dimitri Van de Bergh-et, most viszont kapott ki Snakebite-tól. Majdnem tíz volt a különbség a két játékos átlaga között, egyik játékosnak se nagyon ment a kiszállózás. Az elején érett a csoda, hiszen a 43 éves Clayton, aki jelenleg 52. a világranglistán 4-0-ra húzott el. Ráncolta is a homlokát Wright, aztán belekezdett. A következő hét legből hatot a skót nyert és fordítani tudott. Clayton még egyszer összekapta magát, 8-7 volt a javára, de onnan megint három leget nyert Wright.

wright_clayton.jpg

„A macskák kilenc életet élnek, és mindegyiket felhasználtam Johnny ellen, szükség is volt rá, mert kiválóan játszott. Olyan volt, mint egy pingpong meccs, oda-vissza mentek a pontok. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ott lehetek vasárnap.” – utalt Wright a fejére most macskát festő motívumra és a ruhájára.

Clayton természetesen csalódott volt: „Csalódott vagyok a vereség miatt, de azt hiszem megint egy lépéssel közelebb kerültem az elithez.”

Vasárnap, 13:45-kor jönnek a negyeddöntők, majd este az elődöntők és a döntő. Igazi, veretes meccsekre számíthatunk. Ehhez pedig mutatunk egy érdekes statisztikát, amelyen a mostani szereplésük van összefoglalva.

  • Michael van Gerwen-Simon Whitlock
  • Kyle Anderson-Mensur Suljovic
  • Peter Wright-Daryl Gurney
  • Rob Cross-Michael Smith

ec_negyed.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1113113790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása