9 Nyíl

A magyar, aki a dombra ment fel és a hegyről jött le

2017. november 08. 09:00 - adam_f

Interjú Lakatos Gergellyel

A "villámkarrier" szót nagyon megtanultuk ebben az évben, az angol Rob Cross-szal kapcsolatban, aki tíz hónap leforgása alatt lett villanyszerelőből top32-es dartsos. Szerencsére Magyarországon is tanúi lehetünk egy hasonlóan kis idő alatt sokat fejlődő fiatalembernek, aki fél év alatt szerzett nevet a magyar dartsban. Olyannyira berobbant a köztudatba, hogy hétfőn Wiganben képviselhette Magyarországot az U23-as világbajnokság mezőnyében. Bemelegítés gyanánt meg elindult két DT-fordulón is, s ha már ott volt, akkor megmutatta az ottani játékosoknak, hogy a jövőben vele is érdemes lesz számolni. Reméljük, hogy ez a lelkesedés még sokáig ki fog tartani nála. Ám addig is ismerkedjetek meg a Smile DC 16 éves játékosával, Lakatos Gergellyel, akit szerencsére sikerült "mikrofonvégre" kapnunk, és szívesen állt a rendelkezésünkre.

22050243_1087957678006436_3144508534856044032_n.jpg

9 nyíl: Először is szeretnénk a 9 nyíl (és persze a magyar dartsosok) nevében is gratulálni a hétvégi teljesítményedhez. Természetesen sokunk még igazából csak ízlelgeti a nevedet, úgyhogy egy kicsit mesélj magadról! Kicsoda Lakatos Gergely és mióta vagy jelen a darts világában?

Gergő: Köszönöm szépen. 16 éves vagyok, és Budapesten lakom. Igazából a darts világában újnak mondhatom magam, hiszen csak fél éve űzöm ezt a sportot klubszinten. Jelen pillanatban a Smile Darts Club igazolt játékosa vagyok.

9 nyíl: Most egy kicsit kedvezzünk a darts hátterét is kedvelő olvasók számára. Milyen nyilat használsz, illetve milyen kézzel, és technikával dobod el a játékszert (tudom, hogy Tar Béla bá’ jól kitanított titeket a helyes technikára, láttam neki egy elég komoly edzésvideóját)?

G.: Én egy 23 grammos Daryl Gurney nyíllal játszok, mivel nekem a hosszú, vékony testű nyilak váltak be. Jobbkezes vagyok és négy ujjal fogom a nyilat. Inkább a gyorsabban dobó játékosok közé sorolnám magam.

gergo1.jpg

 (fotó: Lakatos Gábor)

9 nyíl: Emlékszel-e még arra az októberi napra, amikor Czipó Vivi ellenében – egy nagyon szoros párharc végén - neked sikerült kiharcolnod a vb-szereplést? Milyen érzések kavarogtak benned a döntő után, illetve hogy érezted magad azon a napon?

G.: Igen, emlékszem. Nagyon szoros és kiélezett meccs volt, igazából egyikünk sem játszott úgy ahogy tud, de ez érthető, mert nagy volt a tét. Ettől függetlenül bíztam magamban és sikerült. Természetesen nagyon örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy kipróbálhatom magam nemzetközi porondon.

9 nyíl: Gondolom, téged is jól magával ragadt az a miliő, amely a sportág őshazájában ért ezen a hétvégén. Milyen volt a verseny „körítése”, hogyan fogadtak titeket Wigan-ben?

G.: Egy nagyon magas színvonalú verseny és rendezés fogadott minket. Profi körülmények között tudtam versenyezni.

9 nyíl: Jött a vasárnap, és gondoltad, kipróbálod magad a Development Tour enapi fordulójában. Mindkétszer erőnyerőként kezdtél, aztán viszonylag két sima győzelem Jimmy Hendriks (délelőtt), illetve Jack Dickinson (délután) ellen. Hogyan fogtad fel ezt a versenyt? Egyfajta „bemelegítésként” a hétfői nap előtt, avagy próba-szerencse alapon, hogy ameddig jutsz, addig jutsz?

G.: Komolyan vettem mindkét vasárnapi versenyt is, és ennek köszönhetően jól is ment a játék. Az első meccsemet Jimmy Hendriks ellen semmiképp nem nevezném simának, de szerencsére sikerült megvernem az amúgy nagy nevek közé tartozó hollandot.

gergo2.jpg

(fotó: Lakatos Gábor) 

9 nyíl: Aztán mind a kétszer egy-egy német topjátékossal kerültél szembe a 64 között. Délelőtt Martin Schindler, délután pedig Max Hopp volt az ellenfél, te pedig nem vallottál szégyent, hanem jól megráncigáltad a bajszukat (Hopp csupán döntő játékban tudott nyerni ellened). Milyen srácok ők élőben, és mi jelentette azt az aprócska különbséget közöttetek, ami miatt sajnos alulmaradtál ellenük?

G.: Úgy gondolom, hogy a rutin döntött. Minden kétes pillanatban sikerült nagyot dobniuk, gondolok itt most egy 180-ra vagy egy 100 feletti kiszállóra. Max Hopp-ot nagyon szimpatikus és barátságos embernek tartom, ami összességében elmondható az összes játékosról.

gergo3.jpg (fotó: Lakatos Gábor)

9 nyíl: A hétfői selejtezőn pedig éppen azt a Rowby-John Rodriguezt fogtad ki, aki szombaton döntőzött, vasárnap megnyerte a délelőtti DT-fordulót, hétfőn pedig – nagy sajnálatunkra – téged is kiejtett a további küzdelmekből. Hogyan készültél ellene, és mi történt az ellene játszott mérkőzésen?

G.: Nem tudtam előre a sorsolást, hanem csak a helyszínen láttam. Benne volt a pakliban, hogy nagyon erős játékost kapok már az első körben, és ez sajnos be is igazolódott. Esélyeshez méltóan játszott, én csak két legben tudtam duplára dobni, kevesebb sikerrel, így sima vereség lett belőle.

9 nyíl: Ki a példaképed a darts világában, és miért pont az a játékos? Mennyiben hasonlítotok egymáshoz?

G.: Nagyon szeretem Van Gerwen játékát, de mégis inkább Daryl Gurney-t mondanám példaképnek. Hatalmas eredményeket ért el ebben az évben rengeteg munkával, illetve nagyon tetszik a dobástechnikája is.

9 nyíl: Végezetül pedig adja magát a kérdés: Hogyan tovább Lakatos Gergely? Gondolkodsz-e azon, hogy esetleg rálépsz majd a profizmus göröngyös útjára, és mi az, amit szeretnél elérni a dartsban az elkövetkező években?

G.: Gondolkoztam már a jövővel kapcsolatban, de még konkrét terveim nincsenek. A közeljövőben, azaz a jövő héten szeretném megnyerni a prágai ifjúsági WDF versenyt, jövőre pedig a felnőttek között szeretnék nagyot alakítani az országos bajnokságon. Az ifjúsági kategóriában pedig szeretném megszerezni a bajnoki címet és egy-két nemzetközi sikernek is nagyon örülnék.

9 nyíl: Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál!

G.: Köszönöm én is!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6013200367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása