9 Nyíl

Érzések tömkelege a vasárnapról

2017. november 13. 15:43 - adam_f

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (második nap - értékelések)

Hogy csak magamat idézzem (ritkán, de azért előfordul ilyen): "Lezajlott a Grand Slam of Darts második napja is, és nem kellett csalódniuk azoknak, akik a délutáni és az esti etapot is követték vasárnap. Láttunk nagyon, illetve kevésbé jó mérkőzéseket, örömöt, bánatot, könnyeket...na és persze jó sok 100 feletti átlaggal záródó találkozót is. Hétfőn és kedden lefeleződik a mezőny, így egyelőre csak azok vannak biztonságban, akik két győzelemmel állnak a vasárnap este után, közülük hárman pedig már a második körbe jutottak. Vannak olyanok, akik már elkönyvelhetik a búcsút a tornától, illetve még vannak azok, akik felett ott lóg Damoklész kardja, várva arra, hogy merre dől el a sorsuk." Addig is, nézzük, ki hogyan látta a vasárnapot. Jöjjenek az értékelések.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

H-csoport:

Gary Anderson (SCO):

600_andersonvanpeer.jpg

"Természetesen örülök, hogy sikerült, de nehéz volt látni Berry-t, aki megpróbált küzdeni. Fiatal még, aki megpróbálta kihozni magából a legjobbat, de most elég nehéz neki. A saját játékomra összpontosítottam, ami most jól is ment, de jelenleg az utolsó mérkőzés lebeg a szemem előtt, mert elsőként akarok továbbmenni."

Cameron Menzies (SCO):

600_menzies.jpg

"Számomra ez most egy álommal ér fel, de imádom minden percét. Soha nem tapasztaltam még ilyet az életemben. Nincs semmi vesztenivalóm, és nagyon szeretek ebben a csoportban. Gary ellen játszani tegnap (szombaton) hihetetlen dolog volt, de hogy sikerült Simon-t legyőznöm, az egyszerűen csodálatos."

 

E-csoport:

Glen Durrant (ENG):

600_durrantnorris.jpg

"Minden teljesen nagyszerű. Alan ellen kissé nehezebben ment, mint Peter Wright ellen, de nagyon örülök, hogy nyertem és továbbjutottam. Ez volt az elsődleges célom, és boldog vagyok, hogy ilyen jól megy a játék. Jók voltak a dupláim, az átlagaim is ezt mutatják. Remekül repülnek az új nyilaim, és szeretek itt lenni."

Peter Wright (SCO):

600_wright_2.jpg

"Megkönnyebbültem...Glen fantasztikusan játszott tegnap (szombaton), de nekem is jól ment, noha ez volt az első meccsem az új nyilaimmal (megjegyzem, hogy Duzza is új nyilakkal játszott - a szerk.), és egész stabilan is ment a játék ezekben a legekben. Corey Cadby ellen játszani soha nem egyszerű dolog, most viszont kissé lehangolt volt, és erre nem számítottam. Szorosabb mérkőzést vártam, mert nagyszerű játékosról van szó, de én örülök az 5-0-ás sikernek is."

 

F-csoport:

Stephen Bunting (ENG):

600_buntingchisnall.jpg

"Nagyon boldog vagyok, de szeretnék a csoport elején végezni, így már a hétfői mérkőzésemre koncentrálok. Keményen dolgozom a kulisszák mögött, mindig kis lépésekkel haladva előre. Élvezem az edzéseket, jobbnak érzem magam, mint korábban és nagyon remélem, hogy ezt a színpadon is megmutathatom. Nagyon jól érzem magam, és ha a játék is jól megy, akkor bárkit legyőzhetek. Nem érzem, hogy olyan rosszul menne a játék, mert eddig még csak nyertem."

Scott Mitchell (ENG):

600_mitchell.jpg

"Jól ment a játék tegnap (szombaton) is, de Dave nem adott esélyt. Most viszont, hogy Jeffrey ellen sanszom volt a győzelemre, szerencsére ki tudtam használni. Jelenleg repülni tudnék az örömtől, hogy nyertem, mivel nagyon fontos volt nekem ezen a tornán. Minden a hétfői meccsen dől el, amikor Stephen ellen fogok játszani."

 

G-csoport:

Mensur Suljovic (AUT):

600_suljovic_3.jpg

"Nehéz mérkőzés volt, de az utolsó játék nagyon jól ment. Michael nagyon jól játszott, de boldog vagyok, hogy nyerni tudtam, és azon vagyok, hogy minél jobb legyek játékról játékra."

James Wilson (ENG):

600_wilson.jpg

"Elvesztegettem néhány duplát  tegnap (szombaton), amit Michael ki is használt. Most viszont leszegtem a fejem, és azt mondtam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Jó, hogy sikerült a győzelem, így most az utolsó játékomra tudok koncentrálni. Csodálatos egy torna ez, ahol még bármi előfordulhat. A Mensur elleni találkozó nagyon nehéz lesz, de ha elő tudom hozni a saját játékomat, akkor sikerülhet a győzelem."

 

A-csoport:

Ross Montgomery (SCO):

600_montgomery.jpg

"Nagyon boldog vagyok. Bár nem figyeltem annyira szombat este, de a kiszállók most jól jöttek. Joe elengedte a hatodik játékot, amit csak sikerült kihasználnom. Sokat tanultam a Michael elleni mérkőzésből, így amikor este elkezdtem, már minden jól ment. Nagyon élvezem a játékot, és alig várom, hogy Rob ellen dobhassak kedden, mivel jelenleg fantasztikus évet fut."

Michael van Gerwen (NED):

600_vangerwen_2.jpg

"Nagyszerű játék volt, mind nekünk, mind a szurkolóknak. Keményen megdolgoztatott, ez pedig kellő önbizalmat adhat nekem a torna hátralévő részére. Rob ellen mindig a legjobbadat kell nyújtanod, amihez most egészen közel is voltam. A 170-es kiszálló egyszerűen csodálatos volt Robtól, ám a két legfontosabb nyilat kihagyta, én pedig kihasználtam az esélyt."

 

B-csoport:

Steve Lennon (IRL):

600_lennonhughes.jpg

"Örülök, hogy megjött az első győzelem. Tegnap (szombaton) Gerwyn ellen is jól ment, és örülök, hogy ezt most meg is tudtam nyerni. Adtam egy esélyt magamnak, hogy továbbmehessek a csoportból, és már nagyon várom a keddi Raymond van Barneveld elleni találkozót."

Raymond van Barneveld (NED):

600_barneveld_1.jpg

"Nagyon fontos meccs volt ez nekem és örülök, hogy nyerni tudtam. Csodálatos ütközet volt, Gerwyn is nagyon jól játszott, de a meccsnyilak nem jöttek neki. Nyomás alatt tartott, de én hittem abban, hogy sikerülni fog a győzelem. Kedden még egy csata vár rám Steve Lennon ellen, de készen állok rá."

 

C-csoport:

James Wade (ENG):

600_wade_0.jpg

"Még mindig a szombati játék jár a fejemben, annyira nem jött össze semmi Robbie ellen. De most nyertem, és megmaradt az esélyem. Jól is játszottam, ezért különösen bosszantó a szombati vereség. Keményen dolgozom, mert el akarok jutni a kieséses szakaszba, ahol majd talán előjön a jó játék is. Ha sikerül Phil Taylor ellen nyernem kedden, akkor ez meg is valósulhat, más eredmény szóba sem jöhet."

Phil Taylor (ENG):

600_taylor_1.jpg

"Nagyon kemény munka volt. Bár a kezdeti kimaradt duplák kicsit rányomták a bélyeget a játékomra, és Robbie is nagyon jól játszott. Ezek a játékosok hétről hétre játszanak, és nem ijednek meg senkitől sem. Csak remélni tudtam, hogy hibázni fogja a nyilait a duplára, és hál'istennek bejött."

 

D-csoport:

Darren Webster (ENG):

600_dwebster.jpg

"Szombaton ugyan kikaptam, de nem vagyok olyan, aki meghátrál ettől, mert inkább harcolok az utolsó nyílig. Jól ment a gyakorlás, de a 103-as átlagon még én is meglepődtem. Már csak egy meccsem maradt, de felkészültem rá, hogy megmutassam, tudok játszani. Biztos vagyok abban, hogy Daryl ellen összekapom magam, mert még mindig megvan az esély arra, hogy továbbmenjek, ez pedig magabiztossá tesz."

Daryl Gurney (NIR):

600_gurneymwebster.jpg

"Eddig minden rendben, két győzelem van, ez pedig összességében elégedetté tesz engem. Tisztességesen dobtam, jól mentek a kiszállók is. Sokat dolgoztam azon, hogy jókor jöjjenek a fontos pontok, és remélem, hogy még javulni fogok."

   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8113256817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása