9 Nyíl

Kis gyártók a nagyvilágban (1. rész)

2017. november 14. 16:30 - matyi96

Ebben a rovatunkban olyan gyártókat mutatunk be, melyek kevésbé ismertek és úgymond háttérbe szorulnak a Target, Unicorn, Winmau triumvirátus mögött. Tudjuk, hogy egyre többen tisztában vannak ezekkel a gyártókkal is, de vannak olyanok, akik csak most ismerkednek velük, vagy éppen még nem is hallottak róluk, így nekik szeretnénk kedvezni elsősorban. darts.jpg

One80

one80-logo.jpg

A német cég talán az egyik legnagyobb cég a kisebbek közül, mely egy időben a hazai piacon is helyet foglalt, de mostanára lekerült a palettáról (sajnos). A One80 2005-ben nyitotta meg kapuit és kezdett el dartstermékeket gyártani. Természetesen a kezdetekben közelébe sem ért a triumvirhez, de mára már egy megbízható, remek innovációval rendelkező gyártóvá nőtte ki magát. Rengeteg játékos áll a nevük mellett és nagyon sok új, korszerű, modern terméket hoznak piacra. 2005 óta eltelt kemény 12 év. Ezalatt a 12 év alatt akkora fejlődésen ment keresztül a One80, hogy kimerem jelenteni, táblák terén a legjobb minőséget nyújtja. Már a One80 Gladiator II-es típusú tábla is megállta a helyét, de az új széria, a Gladiator III-as tábla szinte minden tekintetben felülmúlja társait. Persze ez szubjektív megítélés, mindenkinek más jön be, így van ez a táblákkal is. De a tény, az tény.

Nem csak táblák terén egyedi, hanem nyilak terén is. Eleinte normál típusú, standard hegyekkel ellátott dárdákat gyártott, ahogy minden más cég is. Ebben semmi meglepő nincs, bár az már a legelső készletektől kezdve nyilvánvaló volt, hogy remek "handmade" nyilakat gyártanak és lesz jövője a cégnek. A legnagyobb újítást a nyilak terén a reflex-hegy hozta. A reflex-hegyek jóval vékonyabbak, mint a standard társai, ennek köszönhetően sokkal kevesebb kipattanó nyilat eredményez, valamint véleményem szerint egyszerűbb egy helyre szórni őket. A vékony hegyeknek köszönhetően a nyíl a táblába érkezéskor rezegni kezd. Ez sok játékost zavar a koncentrációban, sok viszont előszeretettel ezeket használja, mint például Deta Hedman, John Michael, René Eidams, vagy éppen Martin Schindler. Folytathatnám a sort, de felesleges.  A One80 tehát mára sokkal több figyelmet érdemelne, bár ezt sokaktól meg is kapja.

one80_gladiator_3_dartboard_rotafix.png

A Gladiator III-as rotafixes formában is kapható

one80-reptile-22gr-5.jpg
A reflex-hegy egyik előnye

deta_hedman.jpg

Ez pedig Deta Hedman új, reflex-hegyes készlete

Bull's

bulls_logo_2014.png

Ez a német Bull's cég logója

bull_s_logo_2.jpg

Ez pedig a holland Bull's cég logója

Eredetileg 1979-ben alapították Hollandiában a céget, de 2012-től két ágra szakadt: megmaradt az eredeti holland vonal, viszont a másik irányból jövő németek is beszálltak a bizniszbe. Tulajdonképpen azt lehetne mondani, hogy testvércégekről van szó (mint a Winmau és a Red Dragon esetében). Az pedig nagyon jól látható, hogy Németországban is komolyan gondolják az egész dartsot. A jelenlegi legnagyobb név, aki a német cég neve alatt játszik, az nem más, mint az osztrák Mensur Suljovic. Suljovic előkelő helyen szerepel a világranglistán, idén megnyerte első major tornáját is, a Champions Leauge of Dartsot. Ennek tudatában nem lehet azt mondani, hogy a Bull's kispályázna, ugyanis, akinek ilyen játékosa van az nem lehet kispályás.

Suljovicon kívül helyet kap még ebben a csapatban David Pallett, James Wilson és Krzysztof Ratajski, csak hogy említsek pár nagyobb nevet (Max Hoppról nem is beszélve, aki viszont ősztől a holland Bull's céghez tette át székhelyét). A termékeiken szintén jól kivehető a német precizitás. Ami talán a legmeglepőbb, hogy mára sokan esküsznek a Bull's új, Advantage X táblájára. Sokak szerint ez az igazi (az, hogy eme táblát más gyártók táblái közül melyikkel lehetne rokonítani paraméterei és tartóssága alapján, meghagyjuk házi feladat gyanánt a kedves olvasóknak). 

Nyilak terén sok zsákbamacska nincsen, rengeteget találhatunk belőlük az oldalukon a játékosok nyilaitól kezdve, a kezdő és a profi nyilakig. Ami nagyon jó hír számunkra, hogy ezek a nyilak kaphatóak Magyarországon is, igaz nem Budapesten. 

mensur_suljovic_nyil.jpg

Mensur Suljovic jelenlegi készlete, mellyel a Champions Leauge of Darts győzelmet is elérte

curvex.jpg

Itt pedig a Bull's egy csodálatos terméke, a Curvex C3-as látható

Showtime

showtimw_darts_logo.jpg

Következzen egy valóban kis cég, amely nem rendelkezik óriási múlttal és próbál betörni a piacra. Hozzáteszem ez a próbálkozás már sikerrel járt, ugyanis sokan megismerkedtek már a Showtime nevével és termékeivel egyaránt. Már játékosaik is vannak, igaz nem a legnagyobb nevek. Az egyik legismertebb játékosuk talán Andy Boulton, de itt van még a PDC-ből Darren Johnson és Aden Kirk is vagy a European Tour-ról már jól ismert Nathan Aspinall. A BDO női játékosai közül Corrine Hammond játszik még a Showtime-nál.

A cég termékei meglehetősen dizájnosra sikeredtek, itt elsősorban a nyilakra gondolok. Volt szerencsém Showtime nyilakkal játszani és azt kell, hogy mondjam a szép külső remek kivitelezést és tartósságot hordoz magával. Természetesen máshogy nem is lehet ezt az üzletet folytatni. A legbüszkébbek talán a "fúziós grip" technológiájukra lehetnek, mely szerintük "nem csak jól néz ki, hanem egy adott játékos jobban is teljesít tőle". Szerencsére Magyarországon is kaphatók a termékei, de ha valakinek nem pont ilyen kell (és éppen nincs a közelben) könnyen beszerezheti különböző weboldalakról. 

andy_boulton.jpg

Andy Boulton nyilain kétfajta marás található

showtime_destiny.jpg

A Destiny nevű készlet egyszerűen gyönyörű

Shot! és Puma Darts

shot.jpg

"Egy kis cég, nagy szívvel és néhány csodás álommal." A cég 1970-től gyárt termékeket Új-Zélandon. Szintén kiemelném, hogy tábla terén maradandót tudtak alkotni és sokan szeretik is a táblájukat. Ez a cég volt elsők között az, amely a pengés táblák úttörőjeként vonult be a történelembe. Viszont mások azzal a kritikával illetik ezen táblákat, hogy túl kemények. Lehetséges, hogy van ennek a megállapításnak valóságalapja, de amint korábban is írtam, ez szubjektív kérdés (aki esetleg már próbálta a Puma táblákat, és van tapasztalata, nyugodtan ossza meg velünk). A cég hisz a fiatal tehetségekben, így létrehoztak egy külön programot számukra, hogy támogassák őket. A program neve nem más, mint a Young Guns program.

puma-darts.jpg

Emellett szintén gyártanak nyilakat is, melyek az idő múlásával egyre inkább a dizájnra törekedtek. Az utolsó újításkor gyönyörű dárdákat dobtak piacra, ami mellé szintén párosul a precíz kivitelezés is. Az biztos, hogyha meglátunk egy Shot! készletet nem tudunk elmenni anélkül mellette, hogy ne csettintenénk. Magyarországon is megtalálhatók a felszerelései, így azt gondolom, érdemes nekik utánanézni mind itthon, mind más oldalakon is, mert az garantált, hogy jót kapunk a kezünkbe, ha ezt választjuk. 

shot_bandit_plus.jpg

A Shot! Bandit Plus tábla
shot_longitude.jpg

Longitude harmadik szériás, 917-es terméke


shot_tribal_weapon.jpg

Ez pedig az újak közt található Tribal Weapon

Monster

monster_link.gif

Ne lepődjünk meg, ha gyártó termékei között nem találunk sok 24-25-26 grammos készletet. A Monster ugyanis alapvetően egy japán cég, mely az esetek 90%-ban kisebb súlyú nyilakat készít, persze vannak kivételek. A cég legnagyobb neve természetesen Jelle Klaasen, akinek nyilakat készítenek, vagy Anasztaszija Dobromiszlova neve is megtalálható. Elsősorban nem az egyenes testű nyilakról híresültek el, hanem a különleges, kézre gyártott cuccaikról. Morihiro Hasimotó (1977-2017) is a Monster által gyártott nyilakkal dobált. Hazánkban nincs annyira elterjedve ez a gyártó, termékeket legjobb tudomásom szerint egyáltalán nem kapni itthon tőlük. Azt viszont tudom, hogy nem egy és nem két olyan játékos van, akik előszeretettel az ő nyilaikat részesítik előnyben. 

jelle_klaasen_ii.jpg

Klaasen új nyilai igazán szépre sikeredtek

monster_darts_anastasia_steel_tip.png

És Dobromiszlova sem panaszkodhat...

XQ Max

xqmax.png

Ahhoz képest, hogy a világranglista első helyezett Michael van Gerwen ezen holland cég játékosa, nem sokan szeretik a termékeiket. Természetesen az MvG nyilakat vásárolják a legtöbbet tőlük, amely mondjuk szépen és precízen is van elkészítve. Vincent van der Voort is őket erősíti, ő is kapott egy nyilat, mely szintén szépre sikeredett. Nemrég Andy Hamilton is "átigazolt" a Unicorntól hozzájuk, bár azóta el is tűnt az angol játékos (persze ennek nem ez a legfőbb oka). Nagy név még náluk Benito van de Pas is, aki szintén egy szép kis nyíllal dobál.

Nem is a dárdákkal van a legnagyobb baj XQ-éknál hanem a sokak szerint borzasztó minőségű táblával, vagy a szintén nem túl strapabíró tollakkal és szárakkal. Ezt talán a limitált kiadású Mighty Mike készletekkel próbálják kompenzálni, amik tényleg gyönyörűen meg vannak csinálva. Magyarországon is kaphatóak a termékeik, elsősorban a nyilak. vincentvandervoortxqmaxtungsten24gdartsbase.png

Vincent van der Voort viszonlyag egyszerűnek mondható készlete

andy_hamilton_xqmax_steel_tip_tungsten_hr.jpg

Hamiltonnak ezzel kellene világot váltania

xqmax_limited_edition.jpg

Itt pedig az egyik, ha nem a legszebb XQ készlet

 

Első körben erről a hat cégről írtunk, rovatunk jövőhéten folytatódik. Akkor még az ennél is kisebb és kevésbé ismertebb gyártókkal fogunk foglalkozni, mint például a Cuesoul vagy a Pentathlon. 

A képeket köszönjük a Dartsnutz és a Dartscorner oldalának. Ha érdekelnek ezen kis cégek nyilai, akkor érdemes meglátogatnotok egy igazán hasznos Youtube csatornát: https://www.youtube.com/user/dartsnutzdotcom

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

http://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr113272711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.