9 Nyíl

Az utolsó esély

2017. november 24. 11:13 - Dart Major

PDPA kvalifikáció

Ugyan a hétvégét a Players Championship Final uralja, nem szabad megfeledkezni egy másik eseményről sem. Arról amelyik november 27-én zajlik majd és dönt a még két kiadó világbajnoki hely sorsáról. Ez pedig nem más mint a PDPA kvalifikációs tornája.
doq8pljxcaaxk3q.jpg

A versenyen minden olyan játékos elindulhat aki rendelkezik PDPA tagsággal és nem sikerült kvalifikálni a világbajnokságra. Ez pedig azt jelenti, hogy aki él és mozog az nekivág a maratoni hosszúságúnak ígérkező versenynek. Idén 149(!) játékos jelezte részvételét a tornán akik közül kettő vagyis a döntő résztvevői lehetnek ott a december 14-én kezdődő világbajnokságon. Milton Keynes ad majd otthont a versenynek, ahol az order of meriten legjobban álló tizenhat játékos kap kiemelt státuszt. A mérkőzések öt nyert legig tartanak majd. Aki megnyeri a versenyt az főtáblás lesz a vb-n, a második helyezett pedig a selejtezőbe szerez helyet magának. (Amennyiben felszabadul hely a világbajnokságon akkor rájátszást rendeznek majd).
Az indulók között jó pár komoly név található. Például a háromszoros világbajnok legenda John Part, aki mostanság inkább szakértőként tündököl. De az ő neve azért még mindig jól cseng. A korábbi BDO bajnok Richie Burnett is elindul a versenyen, aki eltiltása óta csak keresi önmagát. Korábbi világbajnoki döntősök közül elindul Mark Dudbridge, Kirk Shepherd és Andy Hamilton is. Sőt Kevin Painter is regisztrált, bár Ő jelenleg a Pro Tour ranglistáról még bejutó a vb-re. Ám ha netán James Wilson kiesne az Order Of Merin harminckettedik helyéről akkor átkerülne a Pro Tour rangsorba, így pedig Painter kiesne. Paul Nicholson szintén jeleskedő szakkommentátor lett mostanság, de a kiváló ausztrál játékos is nekivág ennek a tornának. A korábbi bajnokok ligája győztes Colin Osborne szintét tiszteletét teszi a táblák előtt, ahogyan a UK Open és European Championship döntős Wes Newton is.  Rajtuk kívül nagyobb név még a hatszoros Players Championship győztes Jamie Caven, a BDO vb-n elődöntős Robbie Green, a 2015-ös junior világbajnok Max Hopp, az öt tornagyőzelemmel rendelkező Brendan Dolan, a nyolc tornagyőzelemmel és UK Open döntővel rendelkező Mark Walsh, a világrekorder Ricky Evans vagy épp a walesi Jamie Lewis aki a legutóbbi öt világbajnokságon résztvevő volt. 
Érdekesség, hogy apa és fia is elindulnak a tornán. Alan Tabern és Alan Tabern Jr. nem először vesznek részt közösen egy versenyen, ami azért a sportban nem megszokott. Idősebb Alan anno nyert Players Championship versenyeket is, sőt negyeddöntőt is játszott már világbajnokságon.
Némileg szomorú aktualitása is van a tornának. Terry Jenkins nem indul el a versenyen és ez azt jelenti, hogy nem lesz ott a világbajnokságon sem. Több mint valószínű, hogy a kiváló játékossal már nem találkozunk a színpadon. Hiányozni fog.

A teljes nevezési lista:

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr413365553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása