9 Nyíl

A világranglista három legjobbjából kettő befejezte

2017. november 25. 09:28 - Denis Potvin

2017 Mr. Green Sport Players Championship Finals - Minehead (első nap, esti program)

Hát, nem telt el az este sem meglepetések nélkül. Vannak néhányan, akik nem ezen a hétvégén akarnak csúcsformába lendülni, mert egészen biztos, hogy nem véletlen Raymond van Barneveld, Peter Wright, Gary Anderson és Michael Smith kiesése. 32-en maradtak a Players Championship Finals első napja után.

players-championship-2017-mr-green.jpg

anderson_5.jpg

Raymond van Barneveld veresége nyitotta az esti programot, aki nagy csatában kapott csak ki Ian White-tól. Mind a ketten száz közeli átlagot toltak. Barney talán azt gondolta, hogy rutinból megoldja ezt a meccset, hiszen 2-0-ra, 3-1-re is vezetett. Aztán egyenlítés és mindenki hozta szépen a saját kezdését. A tizenegyedik leg White-nak jutott és azért jellemző volt az is, hogy csak a hatodik körben ért véget a parti, Barney-nak ott volt a kezében a meccs, de a D4 nem jött, White pedig ki tudott szállni.

Mensur Suljovic nem sokat szórakozott és simán elintézte azt az Andy Boultont, akinek most nagyon nem ment, erről mindent elárul 81,94-es átlaga. Érdekesség, egyetlen 180-as sem volt a meccsen. Rob Cross viszont nem foglalkozott a formával, nagyon magabiztosan intézte el Robert Owent, pedig a statisztikák alapján nem is volt akkor különbség a két játékos között. Egyedül a kiszállózás, ami Cross javára döntött. Amíg neki az 40 százalékos lett, vetélytársának csak 22,22.

cross-owen.jpg

Daryl Gurney egyetlen leget sem veszített Jeffrey de Zwaan ellen, pedig 14-szer is kiszállón hagyta ellenfelét, akinek ez ezen meccsen nagyon nem ment, egyetlen dupla sem jött össze a végén, de még ekkor sem láthattunk százas átlagot. Nem csak Gary Anderson kiesése volt a meglepetés, hanem az, hogy a világbajnok egy 84,14-es átlaggal bosszantotta a szurkolóit, ennyire rosszul régen láttuk játszani Andersont és azt is jegyezzük fel, hogy Mickey Mansell 86,28-cal jutott a második körbe.

gurney-zwan.jpg

Aztán jött Michael van Gerwen és végre ott volt a 100 feletti átlag, az első az este folyamán. Ezúttal Paul Nicholson esett áldozatául a holland dobógépnek, aki a remek tömegét egy 66,67-es kiszállóval koronázta meg.

gerwen-nicholson.jpg

Peter Wright volt a másik nagy búcsúzó, akinek szintén a duplákkal gyűlt meg a baja, hiába dobott öt száznyolcvanat, Steve Hine pedig egyet sem. Hine így is jobb átlagot produkált, hiszen Wright tizenötből csak ötször tudott kiszállni. 4-2 is volt Wrightnak, aztán onnan jött három leg Hine-nak, majd saját kezdése után a győzelem is meglett.

wright-hine.jpg

Nem ez volt Christian Kist napja, akinek még a 80-as átlag sem jött össze Simon Whitlock ellen. Whitlocknak viszont volt egy csodás kiszállója, 126-ról, de a kilencvenes körátlagot ő sem érte el, nyilván annyit adott ki magából, ami ehhez a győzelemhez kellett. Érdekesség, hogy az ausztrál egy új nyíllal próbálkozott, tőle nem meg szokott egyenes testtel. Gerwyn Price rögtön egy 116-os kiszállóval nyitott, de azért a végére megizzadt Jimmy Hendriks ellen, aki 5-2-ről jött fel és egy 115-ös kiszállóval már 5-4-re zárkózott, amikor Price bevitte a döntő csapást. A döntő leg döntötte el a James Wilson-William O’Connor meccset is. Pedig Wilsonnak volt egy csodálatos 12 nyilas, 121-es kiszállós lege, amivel még 4-2-re vezetett, mégis bukta a végét.

whitlock-kist_1.jpg

John Henderson a tőle szokott alapossággal intézte el Darren Johnsont, de ezen a meccsen sem szöktek az egekbe az átlagok. Nem túl színvonalas, de legalább izgalmas meccsen verte Robbie Green a holland Vincent van der Voortot. Green minden statisztikai mutatóban gyengébb volt riválisával szemben, így is nyerni tudott, Volt viszont neki 108-as, majd egy 160-as kiszállója is. Vezetett 2-0-ra, de aztán van der Voort négy leget nyert egymás után. Green a döntő leget majdnem elszúrta, 44-ről csak 32-re tudta lerakni magát, de a hollandnak sem jöttek a triplák, majd a végén a dupla sem. Green pedig köszönte szépen.

Minden dicséretet megérdemel Jonny Clayton, hiszen kiválóan dobált, 95 közeli átlaga jónak mondható és ez bőven elég volt Jeffrey de Graaf ellen, aki egy 120-as kiszállóval is bizonyította nem véletlen van itt. A végére maradt még két meglepetés. Kyle Andersont vártuk volna a második körbe, mégis kikapott Ron Meulenkamp ellen. Az ausztrál egyetlen pillanatig sem vezetett, de legalább emlékezetessé tette az estét egy csodálatos 170-es checkouttal. Michael Smith pedig borzasztó átlagot dobott, tőle azért szokatlan a 90-es, de azért tudását ő is egy T20, T20, Bull kiszállóval mutatta meg, de innentől kezdve már valóban csak a világbajnokságra készülhet.

Players Championship Finals - 1. forduló, esti meccsek:

  • Ian White 6-5 Raymond van Barneveld
  • Mensur Suljovic 6-0 Andy Boulton
  • Rob Cross 6-2 Robert Owen
  • Daryl Gurney 6-0 Jeffrey de Zwaan
  • Mickey Mansell 6-3 Gary Anderson
  • Michael van Gerwen 6-2 Paul Nicholson
  • Steve Hine 6-5 Peter Wright
  • Simon Whitlock 6-3 Christian Kist
  • Gerwyn Price 6-4 Jimmy Hendriks
  • William O'Connor 6-5 James Wilson
  • John Henderson 6-2 Darren Johnson
  • Robbie Green 6-5 Vincent van der Voort
  • Jonny Clayton 6-3 Jeffrey de Graaf
  • Ron Meulenkamp 6-4 Kyle Anderson
  • Jan Dekker 6-3 Michael Smith
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8613372519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása