9 Nyíl

Daryl Gurney idei fejlődése mindenkinek példaértékű lehet

2017. november 29. 15:12 - Denis Potvin

Ahogy közeledik a világbajnokság, egyre többen szólalnak meg a legjobbak közül. Most Daryl Gurney és Adrian Lewis mondta el a véleményét. Főleg Gurney helyzete elég érdekes. A 31 éves északír fantasztikus idényt tud eddig maga mögött. Kevesen gondolták volna, hogy kilenc hónap alatt 23 helyet javít és már a negyedik helyen áll az összesített ranglistán. Van egy majortorna-győzelme, négy Pro Tour-döntője és ezen időszak alatt 150 ezer fontos pénzdíjat dobált össze. Érdemes odafigyelni a szavaira.

gurney-2.jpg

Már csak azért is, mert a mai modern dartsban tehetséggel és szorgalommal a 32 közé valahogy el lehet jutni, de onnan elérni a legjobb tízet - ráadásul a legjobb négybe bekerülni - viszonylag fiatalon óriási érdem, amihez egy olyan versenyzői szellem párosul, amelyet Gurney képvisel.

Amikor 2016 szeptemberében Superchin csatlakozott a Winmauhoz, még csak a 27. helyen állt a világranglistán. Az előbb boncolgatott utat járta be valamivel több, mint 12 hónap alatt úgy, hogy ez idő alatt hétszer jutott el tv-s torna negyeddöntőjébe, ebből négyszer elődöntőzött. Aztán októberben ért fel a csúcsra, amikor a World Grand Prix döntőjében legyőzte Simon Whitlockot.

„Hatalmas élmény volt az a siker. Olyan sok és kiváló játékos van, akinek nem sikerült még ilyen címet nyerni. Még mindig hihetetlen jó érzéssel gondolok arra, hogy a bemondó a színpadra hívja a győztest és az én nevemet mondja ki. Ezt az érzést már senki sem tudja elvenni tőlem.” - mondta Gurney.

A 2017-es világbajnokságon Jermaine Wattimena, Robert Thornton és Mark Webster legyőzésével a negyeddöntőig jutott, ahol csak Michael van Gerwen tudta megállítani: „Természetesen sikeresen akarok szerepelni a vb-n, és úgy gondolom, ha az idei formát hozom, akkor nyerhetem a meccseket. A jövőre nézve is olyan játékot szeretnék nyújtani, hogy eljussak a legjobb tizenhatba, vagy a negyeddöntőbe. 2018-ban pedig arra törekszem, hogy eljussak a következő szintre, még több döntőbe kerüljek be és persze növeljem a pénzdíjamat is, ami még előkelőbb ranglista helyet jelent.”

Jó és követendő gondolatok az északírtől. Amit megerősített Adrian Lewis is, aki új szettel dobált a Minehead-ben rendezett Players Championship Finals-en, és már túl van személyes problémáin, valamint a hátfájáson is.

„Ha az elmúlt tíz évben ugyanazzal a készlettel játszol, akkor kicsit elkezdesz lazulni, kicsit unott lesz a játékod, ezért is változtattam, meg azért is, mert június óta nem nyertem tv-s versenyt és valamit tennem kellett. Ebben láttam az okát. Sokat kell még gyakorolni vele és az elvégzett munka lehet, hogy éppen a vb-n hozza meg a gyümölcsét.”

Lewis már ott van, Gurney most került oda a legjobbak közé. Nem egyszerű feladat bekerülni, de megragadni sem a legjobbak között. A világbajnokság alapjaiban határozhatja meg mind a két játékos 2018-as szereplését is.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2113403945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása