9 Nyíl

Mensur Suljovic: "Ne vedd el a lehetőséget senkitől!"

2017. december 05. 18:00 - adam_f

Darts kontra snowboard - második felvonás

Korábban már írtunk róla, hogy Benjamin Karl, osztrák snowboard-világbajnok versenyző nagyon kemény szavakkal illette a dartsot abból az okból kifolyólag, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Mensur Suljovicot beválasztották az Év Sportolója végső esélyesei közé. Karl szerint a darts nem sport, mivel nem igényel semmilyen felkészülést és fizikai megerőltetést. Suljovic azonban továbbra is küzd sportága elismeréséért, aminek hétfő este a televízióban is hangot adott, amikor élőben találkozott Karl-lal, és elmondta neki az érveit...

full.jpg

Karl azzal kezdte mondandóját a Servus TV-n zajló Sport und Talk aus dem Hangar-7 című műsorban, hogy ő teljesen tisztában van azokkal a sportokkal, amelyek nagyon magas állóképességet igényelnek, hiszen azok a versenyzők, akik ezeket űzik, mindig a határon mozognak, míg a dartsosoknál ezt nem látja, és hiányolja belőle az impulzust, a kockázatot, valamint az állóképességet (mint egy teniszezőnél, aki 5-6 órát tölt el a pályán, vagy egy síugrónál). Suljovic azonban rögvest reagált ezekre a szavakra: "Amikor ötezer ember előtt kell játszanod, akik éppen ellened szurkolnak, akkor annál nagyobb impulzus nem kell. Továbbá, ha egy ember 5-6 órát dolgozik azon, hogy jobb legyen, az már nekem sportnak minősül."

Suljovic egyértelművé tette azt is, hogy ő inkább támogatást kér a többiektől, nem pedig azt, hogy az egyik sportoló ártson a másiknak. Ezt Karl felé is nyilvánvalóvá tette: "Örülök, ha elmondhatom a gyermekeimnek, hogy egy világbajnokkal ülhettem egy stúdióban, aki talán majd egyszer nyitni fog egy iskolát, ahová elküldhetem őket, hogy a legjobbtól tanulhassanak." A vita úgy végződött, hogy egyikük sem tudta meggyőzni a másikat az érveik jogosságáról, ám legalább annyi előrehaladást mégis sikerült elérni, hogy Karl elismerte Suljovic eredményeit, valamint azt is, hogy joggal jelölték az Év Sportolójának, amit ki is hangsúlyozott: "Nekem nincs bajom azzal, ha Mensur lesz az Év Sportolója."  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1313436879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása